Cserhalmi Ági
Szeretek: lenni, érezni, szeretni, beszélgetni, megfigyelni, érteni, táncolni. Az istenit az emberben és a természetben. A bőrömön a napfényt, a levegőt, az esőt. Mezítláb járni. Tengervízben lebegni. Szeretek a jelenségek mélyére ásni, hogy lényegüket, valóságukat meglássam. Saját magunk és emberi kapcsolataink kimeríthetetlen tárháza a megismerésnek.
Legutóbbi cikkek
Nagyon sok ember annyira kötelességtudó, mert így szocializálódott, hogy az egyetlen legitim érv az iskolától, munkától, egyéb kötelességektől való távolmaradására: a betegség. Sok ember azért betegszik meg, mert azzal legitimálni tudja a valódi vágyait. Melyeket szavakkal nem fejezhet ki. Vagy azért, mert nincsenek megfelelő szavai ezekre (hiszen már gyerekként sem lehettek szavai, érzelmeit lesöpörték, nem vették figyelembe),vagy azért, mert nem tudja kifejezni, képviselni ezeket az érzéseket.
továbbS tömegek éljeneznek és tapsolnak mindehhez. Bár egyre több ember szeméről hullik le a hályog, még mindig túl sokan takarják el kezükkel a szemük elől a napot.
továbbHa körlevél érkezik fényképpel, hogy valaki már megint a női mosdóban felejtette a köves gyűrűjét, akkor számos férfi kolléga jelentkezik: ez az ő péniszgyűrűje, ja, mégsem, mert az övén nagyobb a gyémánt… Nem tudunk az irodában olyan témába kezdeni, ahonnan ne kanyarodna el a beszélgetés mindig ugyanabba az irányba. Egyesek adják egymás alá a lovat, mások csak kuncognak, de mindenki megélénkül.
továbbEgyszerűen azért, mert a fotóra pillantva mindig emlékszem arra a lelkiállapotomra, amikor az a kép készült: a fénykép felidézi bennem az összes érzést, amit annak elkészülése idején éreztem. Amennyiben a pillanatnyi vagy tartós lelkiállapotom akkoriban nem volt kellemes, nem szívesen nézem megörökítve sem.
továbbBiztosan mindenki fel tud idézni olyan történetet a saját életéből, amikor a túléléshez, a megoldáshoz nagy mennyiségű rugalmasság, kreativitás és vállalkozó kedv szükségeltetett.
továbbHa őszinte vagy velük, kicsinálnak. Ha beengeded őket a jóra törekvő valóságodba, visszaélnek vele, ellened fordítják. Az átlagos kommentelő képtelen konstruktívan hozzászólni, ő a „kenyeret és cirkuszt” népe, belerúgni akar, mindenáron. Külső kontrollos, bár fogalma sincs róla. Neki mondják meg, mit csináljon, merre az előre, de úgy, hogy közben veregessék vállon, hogy mindazt, amit eddig csinált, folytassa tovább, mert azt úgy kell, úgy tökéletes, nehogy változtasson, jól csinálja.
továbbAzt gondolom, nem kell távoli világok felől érkező csodaszerekhez nyúlnunk ahhoz, hogy az egészségünket óvjuk. Érdemes inkább jól megválogatni, mit engedünk a szervezetünk közelébe, ahelyett, hogy bedőlnénk mindennek, amit kéretlenül az arcunkba tolnak. És ha alapvetően kerüljük a szemetet, akkor belefér időnként egy kis könnyedség: elbír a szervezetünk a nyaralás vagy baráti összejövetelek alkalmával elfogyasztott, minimum gyanús összetevőkből álló fagylalttal, sütivel, pizzával, koktéllal.
továbbMagamhoz vagyok hű. Ahhoz, amit én a világból jónak látok. Sokszor szabálytalannak tűnök, legalábbis a szabály betűjéhez mérten. A szabályokat ugyanis értelmük, s nem betűik szerint követem (avagy nem követem).
továbbBizonyos helyzetekben az ember csak azért hoz egy döntést, mert nem bírja el a helyzet súlyát, az azzal együtt járó feszültséget. Csak hogy történjen végre valami: leteszi a voksot az egyik vagy másik oldalon, s nagy lendülettel elindul arra. Nem néz vissza. Örül, mert megszabadult az elviselhetetlennek tűnő feszültségtől. Megkönnyebbül.
továbbZsófi tizenöt évvel ezelőtt észrevette, hogy nagyon kedves az egyik kollégája számára. A férfi egy másik emeleten, más munkakörben dolgozott, csak nagyon ritkán botlottak egymásba, leginkább a liftben. A kolléga nős volt. Egyetlen félreérthető szó el nem hagyta a férfi ajkát, egyetlen mozdulata sem utalt a Zsófi iránt érzett szimpátiájára, de a nő jelenlétére felragyogó tekintete és ellágyuló arcvonásai elárulták őt.
továbbPár nappal ezelőtt az egyik ismert nagyáruházban vásároltam, s a női ruhák közé keveredve egy arra járó párra figyeltem fel. A pár nőtagja megállt egy sor ruha előtt, pontosabban csak lassított, mire a férfi ráripakodott: „Haladjál csak tovább!” A nő elcsukló hangon hebegte: „Csak megnézem…” Ám „a zura” nem hagyta annyiban: „Te csak ne nézegessél semmit! Haladjál!” A nő pedig lehajtott fejjel engedelmeskedett, szokásos megszégyenülését cipelve magával.
továbbA nő, aki nem érzi magát biztonságban, nem lesz állapotos.
tovább"Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem."
továbbA japán család az egyéni feladatoknak, társadalmi elvárásoknak megfelelően alakul: a férj dolgozik, ő gondoskodik a család megélhetéséről, a feleség gondoskodik a háztartásról, ő neveli a gyerekeket és kezeli a család vagyonát. A férj teljes mértékben a munkájára koncentrál. Fontos a férj szakmai teljesítményének elismerése. A gyerek feladata a tanulás, a lehető legjobb eredmények elérése. Egy igazi japán család életében a gyereknevelés a legfontosabb cél.
továbbElső hallásra ugyanis nem tűnik nehéznek a szemkontaktus felvétele és tartása másokkal, de hosszan belenézni valakinek a szemébe, a tekintetébe rengeteg energiát, információt ad a másik lelkéből, többször is elpárásodtak a tekintetek.
továbbHatni szívvel tudunk. Persze, a másik félen múlik: befogadja-e, vagy küzd ellene, elutasítja, kizárja.
továbbA színes arcképemre, ami tizenhat éves koromban, kozmetikus által halványan sminkelve, egy fényképész szalonjában műtermi körülmények közt készült rólam, már nem emlékszem pontosan, milyen alkalomra, az édesanyám azt mondta: undorítóan nézek ki rajta, kurvás. Még mindig fel tudom idézni magamban, mit éreztem akkor és utána minden alkalommal, amikor a képre néztem. Vagy egyáltalán csak eszembe jutott a jelenet. A szégyent. Hogy valójában rejtegetnivalóm van, mert koszos vagyok, kurva, szégyell...
továbbAz elmúlt fél évben olyan élmények érték, amelyek megtartották. Mindenféle nehézségei ellenére. Sőt, erőt adtak neki azok megoldásához. Valaki ráemelte a tekintetét. És rajta tartotta. Akkor is, amikor ő elmenekült, mert megijedt az érzés természetességétől.
továbbAzt gondolom, ideje konfliktusainkra is más szemmel, bizalommal, s az életfeladatunk részeként tekinteni. Hiszen fejlődni is csak az emberi kapcsolatainkban megmártózva tudunk, amelyeknek immanens része a konfliktus. Nem érdemes megúszni vagy lenyomni őket. Inkább oldjuk meg együtt!
továbbDe akikbe belecsontosodott a liftbéli jelenet által jól példázott „magyar virtus”, azokat inkább idegesíti ez a sok vidám ember, nem értik, mégis minek kellene örülniük. Akikre hiába is mosolyog bárki: ők azon vannak kiakadva, hogy a lift nem csak nekik, hanem másoknak is megáll.
tovább