Tipikus bántalmazó szöveg: "Azért beszélek így veled, mert megérdemled. Mert ezt vagy azt csináltad. Nem csináltad, pedig kellett volna. Mert ilyen-olyan vagy."

Pár nappal ezelőtt az egyik ismert nagyáruházban vásároltam, s a női ruhák közé keveredve egy arra járó párra figyeltem fel. A pár nőtagja megállt egy sor ruha előtt, pontosabban csak lassított, mire a férfi ráripakodott: „Haladjál csak tovább!” A nő elcsukló hangon hebegte: „Csak megnézem…” Ám „a zura” nem hagyta annyiban: „Te csak ne nézegessél semmit! Haladjál!” A nő pedig lehajtott fejjel engedelmeskedett, szokásos megszégyenülését cipelve magával.

Ma már nem teszem fel a kérdést magamban, miért tűri ezt valaki. Meg miért hagyja: „Józsi nem engedte, hogy pénzt adjak érte.” Vagy azt: „Béci megengedte, hogy megvegyem magamnak.” És az ezekhez hasonlókat. Látom, hogyan csúszik bele valaki az olyan pár választásába, akire felnéz, aki majd megoldja kettejük helyett is, aki megmondja, megengedi, végül nem engedi.

Sőt, már amiatt sem értetlenkedem, miért csinálja ezt egyik ember a másikkal. A szerepek aszerint is tudnak változni, épp kivel áll kapcsolatban a bántalmazó vagy a bántalmazott. Mert az nem kérdés, hogy ezek a szerepminták a bántalmazót és bántalmazottat jelenítik meg, azaz, a bántalmazás jelenségével állunk szemben. Ilyenkor is. Módszeres leépítéssel, elgyengítéssel, hatalmi, alá-fölérendeltségi viszonnyal, a másik fél feletti hatalomgyakorlással.

A bántalmazó kontrollál, a bántalmazott engedelmeskedik. Egyik felállásban. Más felek közötti relációban pedig a bántalmazott válhat bántalmazóvá. Például, egy másik kapcsolatban, vagy a gyereke irányában. Vagy egyszerűen csak nem áll ki a gyerekéért, amikor ki kellene állnia érte, ezzel elhazudva a valóságát, tehát (újabb) erőszakot téve rajta. A bántalmazás erőszak. Az erőszak ilyen jellegű körforgása csak akkor szakítható meg, ha a bántalmazott felismeri a bántalmazotti létét. (Vagy a bántalmazó a bántalmazói szerepét, de ez még ritkább.) Ez egyszerűnek és egyértelműnek tűnhet azok számára, akik egészséges családi környezetben nevelkedtek, és nem sérültek, nem törték meg őket. A többség azonban nem ilyen környezetből jön, és aktuálisan vagy a bántalmazók, vagy a bántalmazottak táborát gyarapítja, anélkül, hogy felismerné a bántalmazás jelenségét, benne a saját helyzetét, szerepét. Akinek pedig nincs valós rálátása magára, az változtatni sem tud. Mert nem gondolja, hogy változtatnia kellene. Vagy nem látja, igazából min és hogyan kellene változtatnia. Csak nem érzi jól magát. Egyik leggyakoribb tünete: mindig mást – a körülményeket, más embereket – hibáztat a boldogtalanságáért. Nem eredendő gonoszságból, természetesen, hanem azért, mert nincs tisztában a saját valóságával. Érzéseit és vágyait olyan régen el kellett temetnie, hogy már nem is emlékszik rájuk eredeti formáikban, sőt, sokszor már szavai sincsenek mindezekre. 

S amikor észreveszi, hogy valójában nem a szíve szerint él, hanem mások elvárásai mentén: akkor tudja elkezdeni a rossz felépítmények bontását, a sitt eltakarítását, s az élete újjáépítését. Kockánként.

(Az írás 2016. július 8-án jelent meg.)