Nem tudom, a kedves olvasók kerültek-e már olyan szituációba, hogy rövidebb vagy hosszabb prezentációt kellett tartaniuk egy adott témában. Akik igen: kaptatok ehhez segítséget, mégis mi kerüljön a diasorra, hogyan kell előadni, mik a fontos dolgok az előadás során, egyáltalán, mitől jó egy prezentáció? Vagy egyszerűen csak legjobb tudásotok szerint diára vetettétek az előadás többé-kevésbé részletes vázlatát, majd némi izgalommal kiálltatok a hallgatóság elé, s elmondtátok? Esetleg tettetek kísérletet a hallgatóság bevonására is?

Nos, el kell árulnom, a munkám során időnként előfordul, hogy prezentálnom kell, és én teljesen autodidakta módon készültem ezekre egészen a legutóbbi napokig, amikor is részt vettem egy prezentációs készségeket javító – azt hiszem, nálam a „kifejlesztő” szó a helytálló – tréningen.

A képzésre előzetesen egy ötperces prezentációval kellett készülni, amelyet az első tréningnap délelőttjén a kis csoport minden tagja esetében videóra vett a tréner, s együtt kielemeztük azokat.

Az első sokk akkor ért bennünket, amikor megtudtuk, hogy egy előadás sikeressége szempontjából maga a kivetített diasor – amelynek elkészítésére mi, résztvevők, a tréningre készülve leginkább koncentráltunk – csak 7%-ban számít. Ezzel szemben a hanghordozás (hangerő, megfelelő tempó, hatásszünetek) 38%-ban, míg a testbeszéd (nyitott testtartás, szemkontaktus, gesztusok) 55%-ban járulnak hozzá az előadás sikeréhez (vagy – nem megfelelő alkalmazásuk esetén – sikertelenségéhez.).

És – ocsúdva az első gyakorló prezentáció utáni sokkból – elkezdtük gyakorolni a megfelelő hanghordozást, testtartást, testbeszédet, szemkontaktust. A prezentálandó anyagot pedig fejben tartottuk, a diákra alig írtunk valamit, így gyakoroltuk az előadást.

Egyszerűnek tűnik mindez, de a gyakorlatokkal folyamatosan a komfortzónánk szélén, vagy azon kicsit kívül álltunk. Első hallásra ugyanis nem tűnik nehéznek a szemkontaktus felvétele és tartása másokkal, de hosszan belenézni valakinek a szemébe, a tekintetébe rengeteg energiát, információt ad a másik lelkéből, többször is elpárásodtak a tekintetek. A tréning során egymáshoz is egyre közelebb kerültünk, ahogy a "hagymahéjak" olvadtak le rólunk. Megtanultuk, hogy üzenet nélkül nincs jó előadás, s az előadó felelőssége, hogy az üzenete átmenjen. Az üzenet, ami szívből jön. Megértettük, hogy ilyenkor is – mint mindig – a személyiségünkkel és a személyességünkkel dolgozunk. Ezért egy prezentáció során minden témában – a legképtelenebbnek, legszárazabbnak tűnő anyagban is – meg kell találni a számunkra személyeset, fontosat, lényegeset, melyet a közönségnek átadhatunk. Magunkból.

Hiszen mindig magunkból adunk. A lelkünkből, a szívünkből. Másból nem is lehet.