1. Kora reggel – kivételesen – a lift előtt állok az aulában, kezemben nagy, nehéz táskákkal. Szállingóznak munkába az irodai dolgozók. A felvonó még várat magára, ezalatt láthatóan többen gyűlnek össze az ajtaja előtt, mint ahányan egyszerre beférnek. Nem lihegek senki nyakában, amikor kinyílik a liftajtó. Benyomul aki „élelmes”, még ha épp csak az előző pillanatban esett is be a forgóajtón. A nyolcszemélyes lift megtelik húszas-harmincas „értelmiségi” férfiakkal és nőkkel. Üzleti viseletben. A ruha ápol és eltakar – vélik. Mind másfelé bámul, egy sem mer a kívül rekesztettek szemébe nézni: úgy tesz, mintha szórakozott elfoglaltságában nem látta volna át a helyzetet. Hiszen más is, akkor ő miért ne... Egyikükkel sem cserélnék egy pillanatra sem. Felszaladok a lépcsőn gyalog a negyedikre.

2. Zsófi tizenöt évvel ezelőtt észrevette, hogy nagyon kedves az egyik kollégája számára. A férfi egy másik emeleten, más munkakörben dolgozott, csak nagyon ritkán botlottak egymásba, leginkább a liftben. A kolléga nős volt. Egyetlen félreérthető szó el nem hagyta a férfi ajkát, egyetlen mozdulata sem utalt a Zsófi iránt érzett szimpátiájára, de a nő jelenlétére felragyogó tekintete és ellágyuló arcvonásai elárulták őt. Tíz éve Zsófi férjhez ment egy közvetlen munkatársához, aki a házasságkötésük után hamar elhagyta a céget. Zsófinak családja lett. A szóban forgó kolléga pedig időközben elvált, majd feleségül vette egy munkatársnőjét, s két gyerekük született. A férfi, a felesége és Zsófi ma is ugyanazon a munkahelyen dolgoznak, egy mára ezer fősre duzzadt cégnél. Zsófi ma sem tud úgy belépni a liftbe, amiben a kollégája épp utazik, hogy a férfi ne villanyozódjon fel tőle. S ha Zsófi akkor lép be a felvonóba, amikor a kolléga abban már a feleségével együtt utazik, a férfi láthatóan kínosan éli meg helyzetet. Zavarja. A felesége jelenléte. Zsófinak feltűnik, amint a kollégája arca megrándul, mikor ebédidő végével ő egy idegen férfi – egy ismerőse – autójából száll ki.

3. Egyes kollégáimmal tíz-tizenöt éve dolgozom közvetlenül együtt. Főleg férfiakkal, kevesebb nővel. Mindenki családos. A női-férfi energiák kellemes áramlása hatja át a légkört körülöttünk. A férfiak úgy nyitják ki előttünk, nők előtt az üvegajtót, hogy mi csak megyünk, haladunk, ők pedig egy könnyed(nek tűnő) mozdulattal kihajtják az ajtót, amin mi – lépteinket alig lassítva – kiléphetünk, s ők követnek minket. Hasonló korú nyugat-európai férfi kollégáim, ha nagyon udvariasak szeretnének lenni, akkor előre engednek minket, nőket az ajtóban úgy, hogy mi magunk nekifeszülhetünk a nehéz üvegajtónak, s ha sikerül kinyitnunk, elsőként léphetünk ki rajta. A húszas éveikben járó férfi kollégáim számára pedig oly idegen a nőkkel szembeni előzékenység, hogy ha együtt érünk az ajtóhoz, s megtorpanok, akkor egy ideig csak állunk ott, mert nem értik, mire várok. Aztán előbb-utóbb leesik nekik… Kisvártatva nyugtázom, hogy lelkesen alkalmazzák a tanultakat a korukbeli kolléganők elkápráztatására.