Cserhalmi Ági
Szeretek: lenni, érezni, szeretni, beszélgetni, megfigyelni, érteni, táncolni. Az istenit az emberben és a természetben. A bőrömön a napfényt, a levegőt, az esőt. Mezítláb járni. Tengervízben lebegni. Szeretek a jelenségek mélyére ásni, hogy lényegüket, valóságukat meglássam. Saját magunk és emberi kapcsolataink kimeríthetetlen tárháza a megismerésnek.
Legutóbbi cikkek
Az ember a végtelen felé törekszik. Ma a legtöbb ember a végtelent a földön keresi. Siker, bármi áron való ismertség, anyagi javak felhalmozása formájában. És az elérendő cél végtelen: mindig van szebb, jobb, nagyobb. Hitelt vesz fel, éjt nappallá téve dolgozik. Életforma már a munka, a státusz. A kapaszkodás. A gyenge zavaró, mert arra emlékeztet, hogy a matériára épített nagyság talmi. A lélek akkor talál megnyugvást és valódi gazdagságot, végtelent és kimeríthetetlent, ha nem horizontálisa...
továbbNagyon súlyos írás, főzzetek le egy hosszú kávét az elolvasása előtt! De ne hagyjátok ki, mert fájóan logikusan vezeti végig az iskolai zaklatás, a kiszolgáltatottság, visszavágás és a pedagógusi hozzáállás spirálját. Legyek ura 2016! :(
továbbAzt gondoljuk, amiről nem beszélünk, az nincs is? Dehogynem. Sőt! Kimondás nélkül csak forr, dagad. Félünk előhozni, mert az valóban megkavarná a statu quot-t. A status quot-t, ami ismerős, tehát biztonságos, mert tudom, mire számíthatok. Bármilyen is, de ismerős. Akár generációk vihetik tovább génjeikbe égve a kibeszéletlent, feloldatlant. Már nem is tudják, mit visznek, csak az érzést, a lenyomatot érzik, s fogalmuk sincs, ez miből táplálkozik.
továbbDóri szabadságot vett ki péntek délutánra, hogy elhozhassa fiát az iskolából, mert látta rajta a szükségét egy napközi- és iskolamentes délutánnak. Melegen sütött a nap, játszóterezést terveztek, lazulást, fagyizást, beszélgetést. Dóri is elfáradt a több heti megfeszített munkától, a túlóráktól, az elmúlt hétvégéktől és estéktől, melyeket teljes egészében kitöltött a heti előadásaira való felkészülés.
továbbKülföldi férfi ismerőseim nyaranta csak tekergetik a nyakukat Budapesten, nem akarnak hinni a szemüknek, hogy itt ilyen levetkőzve ki lehet menni az utcára. Alig akarnak hazamenni. Megnézik, mert látványos, mert kuriózum, mert tényleg minden kilátszik, s általában hibátlan is. Nem sokat bíz a fantáziára. Otthonra azért ilyet nem szeretnének. - „Ezek biztos hostessek” – találgatta eleinte egyik ismerősünk, mire rájött, hogy ennyi hostess a világon nincs. - „Szép, szép, de azért mi sem az állat...
továbbA tánctanfolyamokon, táncos alkalmakon különböző személyiségű és felkészültségű partnerekkel kerülhetünk össze. Most a nő szemszögéből gyűjtöm össze az ezzel kapcsolatos jelenségeket, tapasztalatokat.
továbbMindig őszintén csodáltam azokat, akik képesek összeválogatni a megfelelő színű ékszerszettet a ruhával és a szemfestékkel, a hajgumit a fülbevalóval, rúzst a körömlakkal. A non plus ultra a barátnőm, akinek szürke-fekete tónusú ruhájából és sminkjéből előlép vérvörösre rúzsozott ajka és pontosan ugyanolyan színű bokacsizmája. Mint egy művészfotó! Én leginkább ezüst- vagy aranyszínű, maximum fehér köves vagy gyöngyös ékszert viselek. Amit egyik nap előveszek, azt csak leteszem este a fürdőszo...
továbbSokszor rácsodálkozom: tényleg elég lenne ennyi is? Tényleg azt gondolják, ez megfelelő, így rendben van? Szerencsére egyre több pozitív példa is akad, amikor az embereknek elegük van a pótcselekvésekből, kiállnak a tolongásból, felvállalják magukat, igényeiket, preferenciáikat. Ki merik mondani. Megvalósítják. Működtetik. Boldogok.
továbbAhhoz, hogy valaki olyan társat válasszon, aki családon belüli bántalmazó(vá válik), kell egy „előélet". Amit „viselője” (elszenvedője…) általában nem is tudatosít akként, ami. Van ugyan esetleg egy-két kellemetlen emléke, amire visszagondolva felnőttként is ugyanazt – a szégyent, megbántottságot stb. – érzi, mint gyerekkorában, de nem értékeli azt olyan romboló hatásúnak, mint amilyen ténylegesen volt, hiszen érzéseit a környezete rég „érvénytelenítette”.
továbbMindenesetre, sokféle gyanúra ad okot egy – abban az időben hozott – olyan ítélet, amiből az elítéltnek csak egy – a cselekmény súlyához mérten – rövidebb időszakot kellett letöltenie. Mi lehetett az ára ennek? Kiss Lászlóra tényleg ekkora szüksége volt az úszósportnak? Másképp nem ment volna? Vagy más miatt volt rá szükség? Az ügyben szinte csak kérdések vannak. A fiatalok, akiket edzett, és a szüleik, vajon tudtak Kiss László ügyéről? És arról, hogy más hasonló ügy is felmerült vele kapcsol...
továbbSapere aude! Azaz: merj gondolkodni! – írta Horatius. Soha nem volt aktuálisabb, mint ma, amikor dömpingszerűen ömlik ránk mindenhonnan ugyanaz és annak az ellenkezője is, amikor politikailag inkorrektnek kikiáltott minden, amivel meghatározott számarányú kisebbség vagy többség nem akar szembenézni.
továbbAlacsonyabb létformák - Létezik ez a hely. Ahol az irodaházban a futárok csak egy hátsó ajtón közlekedhetnek ki-be az épületbe, amikor a recepcióra hoznak valamit (például hivatalos küldeményt vagy ebédet, csomagot a dolgozóknak). Ha egy gyakorlatlan futár a főbejáraton keresztül lép be az épületbe, azonnal felvilágosítják a szégyenpírban égő biztonsági őrök, hogy a vezetőség rendelkezése szerint ez itt nem szokás, s már a hátsó ajtón keresztül tessékelik ki. Mert hogy is néz ki egy motorozás...
továbbAz alábbi telefonos párbeszéd megtörtént eseményen alapul. Természetesen, a szereplők neveit megváltoztattam. Semmi mást. - Hagytunk értesítést! Akkor a kukába bedobták a kollégák! - A kukába bedobták?! Mondja, maga szerint az az értesítés normális módja, hogy a 120 literes kuka aljába bedobnak egy cetlit? - Igen! - De hát a postaláda ott van a kuka mellett. Értesítésről akkor beszélhetünk, ha a postaládába bedobják az üzenetet. Nem akkor, ha a kukába bedobják! A kukába a szemetet dobjuk! Mag...
továbbÉn három nappal e nevezett dátum előtt születtem, s anyukám minden születésnapomon felidézi, mennyire izgult, nehogy április 1-jén szülessek… Miért, akkor mi lett volna? Nézzük csak, kikkel ünnepelhettem volna akkor együtt a születésnapomat!
továbbVannak helyzetek, amikor kis lépésekben célszerű haladni. Bizonyos dolgokra csak fokozatosan érünk meg, miközben a szívünk vezet, s figyelünk a belső hangra. Egy idő után azonban eljutunk egy ponthoz, ahonnan – ha tovább akarunk lépni – lendületet kell venni és ugrani. Mert a következő pont már a túloldalon van.
továbbA kérdés: hogyan lehet ezt élvezni…? – gyakran felnőttek körében is felmerül. Amennyiben nyitottak, idősebbek is bármikor elkezdhetik a közelebbi ismerkedést. Az alábbi iromány nélkülöz minden tudományos megközelítést, teljesen szubjektív, ám tapasztalaton alapul.
továbbReményik Sándor A kereszt fogantatása című verse egyszerre misztikus, transzcendens, abszurd és profán. Jézus szeplőtelen fogantatása pillanatában a Szentlélek ráharsogja a csúcson magányosan álló, megkoronázott fejű, obeliszk törzsű cédrusra az emberiség történetének legszentebb és legfájdalmasabb terhét: ő lesz majd a kereszt, amin a Megváltót megfeszítik! Ezáltal a cédrus sorsa összefonódik Isten fiának sorsával! Ő lesz a feszület, amely a szenvedés, a feltámadás és a megváltás szimbólumáv...
továbbMi végig Isten kezében vagyunk, a kérdés csak az, hogy ezt tudjuk-e – teszi még hozzá Feri atya. Ezek a gondolatok jutnak eszembe nagypénteken, Jézus Krisztusra, az ő szenvedésére és kereszthalálára emlékezve. Mit tanít nekünk az ő élete? Mit jelent számunkra földi létünk végessége? Félünk-e a vég(esség)től? Mi az, ami igazán fontos számunkra? Szeretünk így élni, ahogyan most? Változtatni akarunk? Mikor? Mikor, ha nem most?
továbbAzonban a szokatlan forma, miszerint a költő összefolyat bizonyos értelemhatárokat, nem öncél, hanem arra utal, amivé nagycsütörtök mára lett: korán lelépni a munkahelyről, hosszú hétvégézni, kipihenni. Mindent mindennel összemosni, emelkedettséget elvenni, alávalóságot elbagatellizálni. Gondolkodni kényelmetlen: csak bámulni, szórakoztató és figyelemelterelő ingereket áhítani. Áldozatot hozni ciki, az a lúzerek magánügye. Az ellenkező irányba nézni. Változást és változtatás kívülről várni. I...
továbbA szerelmes legények azonban nem bírtak magukkal: mindenképp látni szerették volna a leányt! Leskelődtek utána, mint egy kutya! Körmeikkel kaparták az ajtót, mint a macska! Bekukucskáltak az ablakon, mint egy róka, hogy lássák készülődés közben a leányzót! S addig-addig kukucskáltak, míg a nagy kukucskálásban – a nagy hidegben – odafagyott az ajkuk az ablakhoz! Ilyenkor hozni kellett a gyertyát, hogy annak melegénél a fiú ajka leolvadjon az ablaküvegről!
tovább