Cserhalmi Ági
Szeretek: lenni, érezni, szeretni, beszélgetni, megfigyelni, érteni, táncolni. Az istenit az emberben és a természetben. A bőrömön a napfényt, a levegőt, az esőt. Mezítláb járni. Tengervízben lebegni. Szeretek a jelenségek mélyére ásni, hogy lényegüket, valóságukat meglássam. Saját magunk és emberi kapcsolataink kimeríthetetlen tárháza a megismerésnek.
Legutóbbi cikkek
Nem megy mindenkinek könnyen, hogy megtalálja azt, akit szerethet. Hogyan szeretünk? Hogyan tudunk jól szeretni? Kit szerethetünk?
továbbGyakran tapasztalom a mikro- és makrokörnyezetemben, valamint különféle ügyintézés során, szolgáltatás igénybevétele kapcsán, iskolai és egyéb szituációkban: az emberek „öntudatosak” és kikérik maguknak ott, ahol egyáltalán semmi szükség nincs erre, azonban képtelenek kiállni magukért, a gyerekeikért, egy adott ügyért olyankor, amikor pont ezt kellene tenniük.
továbbAimee Mullins olyan rendellenességgel – szárkapocscsont nélkül – született, ami miatt egyéves korában térd alatt mindkét lábát amputálni kellett. Ezzel együtt úgy éli meg az életet, hogy igazi – ahogyan multi körökben a beszélgetésbe angol kifejezéseket keverve mondják – „role model” bárki számára, legyen az ép vagy sérült embertársunk.
továbbNagyon sok ember annyira kötelességtudó, mert így szocializálódott, hogy az egyetlen legitim érv az iskolától, munkától, egyéb kötelességektől való távolmaradására: a betegség. Sok ember azért betegszik meg, mert azzal legitimálni tudja a valódi vágyait. Melyeket szavakkal nem fejezhet ki. Vagy azért, mert nincsenek megfelelő szavai ezekre (hiszen már gyerekként sem lehettek szavai, érzelmeit lesöpörték, nem vették figyelembe),vagy azért, mert nem tudja kifejezni, képviselni ezeket az érzéseket.
továbbTegnapelőtt egy barátunk megtért a Teremtőhöz. Szilveszterkor még együtt túráztunk. Akkor már tudtuk, hogy baj van, de annyira bíztunk benne, hogy ez leküzdhető! Abban, hogy bármi leküzdhető! Csak akarni kell… És bízni… Ő is azok közé tartozott, akiknek rövid földi létet szánt az Úr, de annál tartalmasabbat és értékesebbet. Olyan sokat kaptam, kaptunk tőle. Tartást, éleslátást, tűpontos megfogalmazásokat, humort, szerető kedvességet. Fájó a hiánya. Pedig még fel sem fogtuk igazán. Hálás vagyo...
továbbA korabeli leírások alapján nehéz természete volt. Szakmai tekintélyében magát megsértve érző ellenséget sokat szerzett. 1865-ben egy háromtagú konzílium elmegyógyintézetbe utalásáról döntött. Sokan – köztük Czeizel Endre, Garamvölgyi László – tanulmányozták azóta, valóban mutatkozhattak-e rajta elmebetegség jelei, vagy csak dühkitörései, viselkedése, felesége panaszai alapján láttak lehetőséget az ellenlábasai orvosi indokkal történő eltávolítására.
továbbMindig őszintén csodáltam azokat, akik képesek összeválogatni a megfelelő színű ékszerszettet a ruhával és a szemfestékkel, a hajgumit a fülbevalóval, rúzst a körömlakkal. A non plus ultra a barátnőm, akinek szürke-fekete tónusú ruhájából és sminkjéből előlép vérvörösre rúzsozott ajka és pontosan ugyanolyan színű bokacsizmája. Mint egy művészfotó! (Ő nem tudja, hogy ezt megírom.)
továbbA mások feletti uralkodásban, kontrollban nincs semmi szeretet, tisztelet, elfogadás. Aki pedig hagyja, hogy mások határozzák meg az életét, alárendelődik: az nem tiszteli saját magát. Egyébként a kontrolláló fél sem: azért kontrollál mást, hogy az a személy az ő nagyszerűségét tükrözze vissza, annak eszköze legyen, vagy egyszerűen csak „jobb pozícióba” kerüljön a másik félhez képest, mert saját magát – a maga valójában – nem akarja meglátni, hiszen akként nem tudja elfogadni, tisztelni. Az a...
továbbKiben mit látunk, kiből mit hallunk: ahogyan magunkból kitekintünk, úgy érzékelünk másokat is. A saját szűrőnkön, a saját lelkünkön keresztül.
továbbAmikor a fiam kicsi volt, rendszeresen leírtam sajátos gyereklogikáját tükröző mondásait. Ebből válogattam most egy csokorra valót. Helyenként mellékelek fordítást, magyarázatot is.
továbbOlyan sokszor hallom, amint emberek megjegyzéseket tesznek egy-egy nőre, hogy „nem csinál az semmit, csak otthon van a gyerekével”, vagy azt, hogy „nem dolgozik, csak otthon van a gyerekekkel és eltartatja magát”, valamint ezekhez hasonlókat. Nos, aki látott már gyereket közelről, az pontosan tudja, kisgyerek(ek)kel otthon vagy bárhol lenni az minden, csak nem semmittevés. A háztartási munka pedig akkor látszik, ha nincs elvégezve.
továbbMegbocsátásunk nem a másik emberről szól, hanem rólunk.
továbbA nő sokáig lebegett a rózsaszín ködben: férjhez ment, gyereke, infrastruktúrája, ezáltal társadalmi státusza lett. A tennivalók, amelyek egy kisgyerekes családdal járnak, teljesen kitöltötték az idejét. Nem maradt idő gondolkodni. Nagy ritkán akadt egy-egy könnyű kikapcsolódás a férjével, de mire ráhangolódhatott volna, ismét a hétköznapok darálójában találta magát.
továbbTudom, sokakban felmerül a kérdés, nem félek-e beültetni egy idegent (vagy egyszerre akár többet is) az autómba, nem félek-e beülni számomra ismeretlen ember autójába. Még soha nem volt rossz tapasztalatom. Sem sofőrként, sem utasként. Emlékszem, hogy egyetemista koromban, amikor buli után baktattam az éjszakai busztól hazafelé a Nyugati pályaudvar környékén, több alkalommal is megállt mellettem rendőrautó, megkérdezték, meddig megyek (nem messze), felvettek, s hazáig vittek.
továbbMeglátjuk-e, hogy a gyerekünk számára a világot jelenti az ölelésünk, a biztatásunk, a jelenlétünk? S megcselekedjük-e? Észleljük-e, hogy a zsémbes öregasszonyban egy összetört kislány küzd a boldogságáért évtizedek óta? És az excentrikus művészben az elgyötört kisfiút? Meglátjuk-e a tökéletes családban a bántalmazót és a bántalmazottat?
továbbSzerintem Oscar Wilde tévedett. Sokszor árat is nagyon nehéz megbecsülni.
továbbDe akikbe belecsontosodott a liftbéli jelenet által jól példázott „magyar virtus”, azokat inkább idegesíti ez a sok vidám ember, nem értik, mégis minek kellene örülniük. Akikre hiába is mosolyog bárki: ők azon vannak kiakadva, hogy a lift nem csak nekik, hanem másoknak is megáll.
továbbGyakran tapasztalom a mikro- és makrokörnyezetemben, valamint különféle ügyintézés során, szolgáltatás igénybevétele kapcsán, iskolai és egyéb szituációkban: az emberek „öntudatosak” és kikérik maguknak ott, ahol egyáltalán semmi szükség nincs erre, azonban képtelenek kiállni magukért, a gyerekeikért, egy adott ügyért olyankor, amikor pont ezt kellene tenniük.
továbbNem azt jelenti, hogy hagyjuk eluralkodni magunkon. Hanem azt: hagyunk neki teret, időt, helyet. Engedjük, hogy megtalálja a maga medrét.
tovább