Sokszor beszélgettem életem során olyan emberekkel, akik számára mi sem természetesebb annál: minden párkapcsolatban szükséges egy főnök, aki megmondja, merre van az előre. Persze, ezek az emberek mind a vezetésre hivatott félként tartották számon magukat meglévő vagy jövőbeli párkapcsolataik vonatkozásában. Sokan vélik természetesnek ezt a felállást, míg mások észre sem veszik, hogy ebben élnek. Néhányan azok közül, akik alárendelődnek, még ideológiát is gyártanak hozzá („okos enged”, „ő hozza haza a több pénzt, amiből élünk”), mások trükközni próbálnak akaratuk érvényre juttatására („lehet, hogy ő a fej, de én vagyok a nyak”), egyesek pedig igyekeznek bagatellizálni a történteket, mentegetni a menthetetlent.
Azt gondolom, ezekben a kapcsolatokban az emberek nem tudnak szeretni. Birtoklási, önérvényesítési igényeiknek kívánnak érvényt szerezni, függőségeiket kielégíteni, a sérüléseik okán keletkezett hiányt, űrt betölteni azáltal, amit a másik nyújt számukra, vagy azzal, amit el tudnak venni tőle, a vele való kapcsolatból.
A szeretetre, a szerelemre képesnek kell lenni: meg kell rá érni, illetve jobb lenne – neveltetésük, szocializációjuk során – nem olyanokká nyomorítani az embereket, hogy felnőtt korukra már képtelenek legyenek szeretni, illetve fogalmuk se legyen arról, mi a szeretet.
A mások feletti uralkodásban, kontrollban nincs semmi szeretet, tisztelet, elfogadás. Aki pedig hagyja, hogy mások határozzák meg az életét, alárendelődik: az nem tiszteli saját magát. Egyébként a kontrolláló fél sem: azért kontrollál mást, hogy az a személy az ő nagyszerűségét tükrözze vissza, annak eszköze legyen, vagy egyszerűen csak „jobb pozícióba” kerüljön a másik félhez képest, mert saját magát – a maga valójában – nem akarja meglátni, hiszen akként nem tudja elfogadni, tisztelni. Az alá-fölérendeltségen alapuló viszonyban egyik fél sem fejlődik egészségesen.
Az alá-fölérendeltségen alapuló párkapcsolatban nincs valódi szeretet. Mert az csak a megismerésen, a megismerés igényén alapuló elfogadáson és a másik fél (valamint önmagunk) tiszteletén alapulhat. Uralmi viszonyok közt pedig nincs szerelem sem, mert az csak szabadságban jöhet létre: ahol a felek szabad akaratukból dönthetnek a másik mellett – zsarolás, megfélemlítés, birtoklás vagy függőség erre nem ad lehetőséget. A másik fél feletti uralom, az arra való törekvés a párkapcsolatot ellehetetleníti, annak lényegét veszi el.
Szeretni, szeretve lenni, önmagunkat magunknak (!) és egymásnak megmutatni, kölcsönösen fejlődni csak egyenlőségen alapuló kapcsolatban lehet. Olyan kapcsolatban, ahol két ember a közös valóságot azáltal teremti meg, hogy mindkét fél ura önmagának, s ebben kölcsönösen, empatikusan támogatják egymást.
Az egyén önmaga feletti hatalma pedig saját belső stabilitásából fakad – abból, hogy bensőséges kapcsolatban él a saját érzéseivel –, amely növekszik a kapcsolatban való részvétele által, de nem annak ellenében, nem a másik féllel szemben.
Az egyenlőségen alapuló kapcsolatba mindkét fél önálló, teljes emberként lép be, aki tisztában van saját magával, értékeivel, s nincs szüksége arra, hogy a másikat uralma alá hajtsa (uralkodni), vagy igényelje annak irányítását (alárendelődni). Rendelkezik a megfelelő önbizalom, önértékelés, önbecsülés mellett az életbe vetett ősbizalommal is. Az egyenlőségen alapuló kapcsolatban a felek egymás kölcsönös támogatásával hozzájárulnak a másik fél személyes, illetve a kapcsolatban való kiteljesedéséhez. Az ilyen kapcsolatban a feleknek nem kell félni kimondani gondolataikat, ezzel egyidejűleg meghallják egymás gondolatait. Képesek örülni a másik örömének, elfogadni őt a maga valóságában, beleértve a fejlődését is.
A kölcsönösen támogató, empatikus kapcsolat létrejöttéhez mindkét félre szükség van: nem jön létre, ha csak az egyik fél akarja, illetve bármelyik fél megbontja, amint a másik feletti uralomra törekszik.
Természetesen a kölcsönösségen alapuló kapcsolatokban is előfordul, hogy a felek hibáznak, megbántják egymást. Azonban képesek a belátásra, bocsánatot kérni és megbocsátani. Képesek a feszültség feloldásán dolgozni anélkül, hogy szándékukban állna a másik személy fölé kerekedni, helyzetükből a másik rovására erkölcsi és egyéb előnyt kovácsolni. A megértés szándékával fordulnak önmaguk, a másik fél és a kapcsolatuk felé.
