Jelentéktelen helyzetekben packáznak a másikkal: feszültséglevezetnek a nekik kiszolgáltatotton, a tőlük függőn. Ugyanakkor olyan szituációkban, ahol ki kellene nyitni a szájukat, fel kellene állni, kifejezni az ellenvéleményüket, határt kijelölni, nem hagyni: ott nem teszik, hanem fülüket-farkukat behúzva jól megmagyarázzák maguknak, miért is nincs erre szükség, nem érdemes, sőt, kontraproduktív lenne! Aki pedig mégis kiáll, zavart kelt az önigazolókban.

 

Kevesen tudnak indulat nélkül, tárgyilagosan kimondani, megmondani, néven nevezni. Nem vádaskodva problémát megjelölni. Kérni.

 

Ma kiegészítettem és jóváhagytam az adóhatóság által elkészített személyijövedelemadó-bevallásomat. Beléptem az ügyfélkapus jelszavammal az e-SZJA rendszerbe, és annyiban módosítottam a hivatalból elkészített tervezeten, hogy bepötyögtem a családi adókedvezmény érvényesítéséhez szükséges adatokat, illetve visszaigényeltem a kedvezmény összegét. A gyerekem adóazonosító jelének rubrikáját kihagytam, hiszen nincs neki adókártyája. Ezt a részt az előző években (is) üresen hagytam, amikor még papír alapon töltöttem ki, és postán küldtem be az adóhatóságnak a bevallásomat. Most azonban azt tapasztaltam: nem engedi a rendszer az adókedvezmény érvényesítését, amíg a gyerek adóazonosító jelét meg nem adja az adózó. Felhívtam az adóhatóság ügyfélszolgálatát, ahol a fiatalember készségesen elmagyarázta: korábban valóban nem volt kötelezően kitöltendő a kedvezményre jogosító eltartott (azaz, a gyerek) adóazonosító jele, most azonban ez mindenképp szükséges a kedvezmény érvényesítéséhez. Érdeklődtem nála, honnan tudhatnám meg a gyerekem adóazonosító jelét, amire kedvesen azt a tájékoztatást adta, hogy az adóhatósági ügyfélszolgálaton személyesen kérhetem ennek kiadását, bár a bevallási határidő lejárta előtt néhány nappal nem javasolta a sorban állást, helyette azt tanácsolta, adjam be a bevallást a kedvezmény érvényesítése nélkül, s ha majd beszerzem a gyerek adókártyáját, akkor önellenőrzéssel érvényesítsem az adókedvezményt.

 

Elmondtam neki, hogy sajnos én ezzel a követelménnyel (azzal, hogy mindenképp szükséges a gyerek adóazonosító jele a családi kedvezmény érvényesítéséhez) csak most szembesültem, amikor – egyébként még határidőben – elkészítem az adóbevallásom, azonban ez az idő arra már nem elég, hogy a gyerek adókártyáját beszerezzem, adóazonosító jelét megtudjam, s az adókedvezményt a bevallásban érvényesíteni tudjam. Ekkor a fiatalember vett egy nagy levegőt, majd megkérdezte a gyerek nevét, születési helyét, idejét, lakcímét, s amikor mindezekre megfeleltem neki, akkor lediktálta a nyilvántartásból a gyerekem adóazonosító jelét. Megköszöntem a segítségét. Így már hiánytalanul be tudtam adni az adóbevallásom, s érvényesíteni tudtam benne a családi adókedvezményt, aminek egyösszegű kiutalását kértem.

 

Biztos vagyok benne, a probléma megoldásához nagymértékben hozzájárult a higgadt, megfelelő hangnemben történt tényközlés, problémamegjelölés az én oldalamról, és az erre érkezett egészséges reagálás az adóhatósági ügyintéző részéről. Összetettük a tőlünk elvárhatót, előkerült a józan ész, és a problémát megoldottuk.

 

Lehet egy ügyet úgy képviselni, nem veszni hagyni, hogy nem feszülünk egymásnak, ugyanakkor nem megyünk a másik fél alá sem, hanem egyenrangú felekként a probléma körül maradunk, annak megoldására koncentrálunk.

 

Ilyen egyszerű is ez. Vagy mégsem?