Egyre többet hallom pedagógus ismerőseimtől, hogy mennyivel nehezebb dolga van manapság egy tanárnak, hiszen nincsenek fegyelmező eszközeik a gyerekekkel szemben. Bezzeg régen, amikor vonalzóval rácsaptak a diákok körmére, vagy megcsavarták a fülét, vagy éppen, hogy csak meglegyintették őket egy kicsit. Szülők is gyakran mesélik, hogy ha nem bírnak gyermekükkel egy leheletnyit rácsapnak, de meg sem érzi, csak a rend kedvéért. Mindenki jön a „makarenkói pofon” hasznosságával, örülnek, hogy elvekkel is alá tudják támasztani, ráadásul nem is akármilyennel, egy híres pedagóguséval. Egy kutatás szerint Magyarországon a felnőttek 90 százaléka elfogadhatónak tart egy kis „legyintést”.

Jó ha tudjuk, 2004-ben az Európa Tanács tagállamainak parlamenti közgyűlésén elfogadták azt a célkitűzést, mely szerint egész Európában legyen tilos a testi fenyítés minden formája. Még ugyanebben az évben Magyarországon módosították a korábbi, 1997-es gyermekvédelmi törvényt, s a gyermeki jogok közé beemelték a testi fenyítés teljes tilalmát.

Nézzük, megéri-e megpofozni a gyerekünket?

Rövidtávon, úgy tűnhet, hogy igen. Meglepődik, és abbahagyja a sírást, de már az is elképzelhető, hogy az agresszió további agressziót szül és a hisztérikus viselkedése csak fokozódik.

Hosszútávon azonban egyáltalán nem éri meg bántalmazni a gyereket. Feszültséget szül benne, ami nem tud igazán levezetni, frusztrálttá válik. Büntetéselkerülő magatartás alakulhat ki nála, ezért annak érdekében, hogy elkerülje a megtorlást, hazudhat, csalhat. Ráadásul azt látja, hogy a konfliktusokat erőszakkal kell megoldani, ezt a mintát pedig továbbviheti az óvodába, iskolába, vagy akár később a saját családjába is. A szülő ugyanis példamutatással tanít.

Ma Magyarországon a közgondolkodásban a pofon nem családon belüli erőszak, hanem nevelési eszköz. Sajnos. Változást az hozhat, ha egyre több szülő kezdi elsajátítani a pozitív nevelés eszközeit.