Miért nézzük tétlenül, ha valakit bántalmaznak?

febr. 24., 2018

Miért nézzük tétlenül, ha valakit bántalmaznak?

A neten megjelent egy VIDEÓ, amelyen egy győri üzletben egy férfi először csak ordibál a párjával, majd bántalmazza, lerántja a földre és utána a kapucnijánál fogva végighúzza a bolt sorain. Jól látszik, hogy van ott egy biztonsági őr és eladók is, azonban mindössze egy vásárló nő kelt az áldozat védelmére. 

Nemrég olvastam arról, hogy Budapesten a 4-6-os vonalán egy szatír járkál, aki zaklatja a nőket a villamoson. Egy lány számolt be a saját esetéről, amikor találkozott a férfival, aki rögtön el is kezdte inzultálni, a jelenlévők pedig teljes apátiával kísérték figyelemmel a történéseket.

Velem is megtörtént már, hogy utaztam a buszon, körbeállt egy négyfős társaság, nem hagytak békén, meghúzták a kabátom övét, de senki nem sietett a segítségemre. Ahogy akkor sem, amikor az agresszív barátom a zebrán átkelve akkorát ütött rám hátulról, hogy előrebuktam. Mindenki lesajnálóan nézett és arrébb ment öt méterrel. Olyan is előfordult, hogy ültünk egy padon egy parkban, akkor is megütött valamiért, rögtön elrohantak a körülöttünk lévő emberek.

Persze az éremnek két oldala van, egy-egy ilyen szituáció félelmetesnek tűnik. Ráadásul számtalan olyan esetről hallani, hogy a közbeavatkozót súlyosan bántalmazták, sőt még olyan is előfordult, hogy végül még őt állították elő a rendőrök. De az is tény, egyre kevésbé vagyunk empatikusak, egyre elszigeteltebben, csak önmagunkkal foglalkozva élünk. Rohanunk és nem vesszük észre, vagy egyszerűen csak nem akarjuk észrevenni, ha valaki bajban van mellettünk.

Szakemberek azt javasolják, ilyen esetben kerüljük az agresszív fellépést, sőt a levegőnek nézést is, ám nyilván a győri nő ezt nehezen tudta volna megtenni. Inkább határozottabban lépjünk arrébb, vagy kérjük valaki segítségét.

Van pozitív példa is, egyszer a lakásomhoz közeli parkban futottam, néhányan kinéztek maguknak, elkezdtek kergetni, vélhetően a mobilomat akarták. Odafutottam egy éppen ott kosarazó jó kiállású sráchoz, elmondtam, mi történt, utána várt velem egy kicsit, majd elkísért egy darabig, hogy a „támadóim” véletlenül se jöjjenek utánam. Szóval még van remény.

 

Sinkovics SzilviaSinkovics Szilvia

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások