Kaffka Margit: Alkudozás ... még mindig

Ha akkor õ messze Keletrõl indult volna felém,
S én Napnyugat idegenébõl sietek - hívást hallván,
És találkozunk vala a tenger lakatlan, szép szigetén,
És másnap, éltem csúcsáról, e fûszeres máglyáról leszállón
Nyujthattam volna kezem: »Örökre köszönöm neked!«
(És nem mondja nevét és nem mondom meg nevemet,) 
Úgy megyen el, - köd utána, - sohase hallatja hírét,
- Az elõttem, utánam volt nõket, profán ügyei visszáját,
Asszonyvadászó módja sok széltibe-hirelt fogását,
Ha soha nem tudom meg,
Maradt volna egy kevesem; nekem már holtomig elég.

...Hajdani, akkori képmásom, babonás lágyviasz-tetem,
Mágiás iraló-szer pihen valami fiókja mélyén.
- Egy ideig, tudom, rányitotta néha a zárat,
Mosolygó, kis bosszusággal kiváncsian föléhajolt
És játszva karcolt egyet a kicsiny viaszk-szíven, 
Tréfából ölelésre nyitotta a tehetetlen két karját,
Vagy tinta-pocsolyába hurcolta a szegényke lábakat. -
De már oly rég nem - már sohase nyílik ki az a fiók!
Feledte - felé se néz. Néhány uj bábuja van.
Mi lesz velem már ?
Olyan régóta nem is fájt istenigazába a szivem.

Ó, lehet nekem a világba még örömem!...
El fogok menni egyszer a Campagnákra, bizony!
S egyszer meglátom a fjordok vizét, addíg meg nem halok!
Nekem bizony van szép kisfiam, ragyogószemû, okos, erõs!
És néha el tudom hinni, hogy amit mívelek, érõ !
- Ó, kedves, csinos holmikat lehet szerezni a pénzen.
Könyveket írnak az írók; - van, aki fest színnel, ónnal,
És örülhet az ember, hogy rózsállnak szép, alkonyi egek,
- Engem még meg is kívánnak itt-ott, és nem az utolsók! -
És emberek, a javából, mondják: - bízni lehet baráti kezemben!...
Haj, világ - drága világ !...
- Egy gödröt ásni - beléfeküdni - és magamra szórni a földet!