"A bántalmazás, az okát illetően, soha nem a bántalmazottról, hanem a bántalmazóról szól, az ő nyomoráról!"

máj. 13., 2016

"A bántalmazás, az okát illetően, soha nem a bántalmazottról, hanem a bántalmazóról szól, az ő nyomoráról!"

A napokban bejárta az internetet az UNICEF gyermekbántalmazás elleni kampányvideója, valamint az ahhoz fűzött vélemények, leginkább negatív felhangok, miszerint apa- és férfiellenes, egyoldalú, kiskorúak szájába adtak nem nekik való szövegeket, életszerűtlen stb. Most nem mennék bele a kampányvideó elemzésébe, mennyire jól vagy rosszul sikerült, eléri-e a célját, ezt ítélje meg mindenki maga, ha megnézi lejjebb. Csak pár megjegyzést fűznék a gyerekbántalmazás témához. Ahhoz, amikor felnőtt bántalmaz gyereket. Itt és most nem mennék bele – bár összefüggés van – a gyerekek egymás közti bántalmazási formáiba.

Leszögezném, hogy nem lehet eleget beszélni róla. Óriási probléma, és óriási méreteket ölt. Attól, hogy régen is létezett, még nem legitim. Nem ettől lettek normális emberek azok, akik elszenvedték (és normálisak lettek), hanem emellett, vagy inkább ennek ellenére. Ha normálisak. De az is lehet, hogy csak ők gondolják így magukról. Mert a társadalmi pozíciójukból vagy a környezetük egyes visszajelzéseiből erre következtetnek. Sőt. Ha egy picit is megkapargatjuk a személyiséget, tulajdonságait, érzéseit, azonnal láthatjuk, a bántalmazás bármilyen formája érintette is az adott egyént, nem múlt el nyomtalanul. A bántalmazásnak nem minden esetben a „leglátványosabb” formái a legkártékonyabbak. Nagyon gyakoriak a kevésbé látványos és nehezen megfogható, módszeres, az áldozat által sem bántalmazásként, ám annál több szégyenérzettel megélt, rendkívül káros hatással bíró bántalmazási formák.

- Anya, türelmetlen vagy! Fejezd ki többször a szeretetedet! A gyerekek nagyon érzékenyek. Ha semmit nem mondunk nekik, csak próbálunk türelmet gyakorolni, de belül nem vagyunk azok, s másra vágyunk, mint ott lenni, azt is megérzik. Képzeljük el, milyen hatással bír, amikor a magán uralkodni képtelen szülő valóban levezeti a frusztrációját a gyerekén. Egy pofonnal, tehetetlen beszólással, ordibálással. Mert a bántalmazás, az okát illetően, soha nem a bántalmazottról szól, hanem mindig a bántalmazóról, az ő nyomoráról, sérüléséről, amire általában rálátása sincs.

A bántalmazásnak nem minden esetben a „leglátványosabb” formái a legkártékonyabbak. Nagyon gyakoriak a kevésbé látványos és nehezen megfogható, ám annál károsabb hatással bíró bántalmazási formák. Más-más elkövetési formák jellemzők a nőkre és férfiakra, de vannak átfedések. A lelki, fizikai erőszak formái vagy az elhanyagolás bármelyik nem esetében előfordulhat. A férfiaknál gyakoribbak az erőszak nyílt formái: a verés, nyilvánvaló verbális bántalmazás, szexuális abúzus (ami az UNICEF kampányfilmjeiben is megjelenik). A nők esetében, a lánygyerekek irányába, nagyon gyakoriak a nőiségük csorbítására irányuló bántalmazási formák. Indulatból, önutálatból. Vagy akár, például azért, hogy a túl korai szexuális életüknek elejét vegyék ezáltal. Ez utóbbi törekvés ebben a formában általában nem jár sikerrel: megnyomorított nőiségükkel, jóval nagyobb kiszolgáltatottsággal ezek a lányok belesétálnak a nem kívánatos kapcsolatokba.

A fenti sorokat gondolatébresztésnek szántam. Érdemes elgondolkodni felnőtt fejjel, értek-e minket ilyen hatások, ha igen, tudatosítottuk-e, feldolgoztuk-e. Ennek elmaradása esetén ugyanis valamilyen formában továbbadjuk gyerekeinknek, az utánunk következő generációnak.

A megosztó videók:

 

Cserhalmi ÁgiCserhalmi Ági

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások