Fogadjuk el alapigazságnak, hogy minden ember küldetéssel születik a Földre. Nem kell heroikus dolgokra gondolni, mert a világnak nincs szüksége 7 milliárd Superman-re és Superwoman-re. Elég, ha mindenki a saját területén alkot maradandót, elég, ha mindenki a saját életének hőse. Ha a lehető legjobb édesanya, ha a lehető legjobb forrasztó vagy tanár vagy űrkutató vagy pék vagy pénztáros vagy villamosvezető. CZIGÁNY ILDIKÓ a vele készített interjúban azt mondta, nem mindenki érzi mókuskeréknek azt az életet, amit él, inkább biztonságosnak tartja a rendszerbe foglaltságot. Valóban így lehet.

Mindannyian találkoztunk már hajnalban is mosolygós benzinkutassal, egy szombati tanítási napon is ugyanolyan kedves pedagógussal, a saját munkájáért rajongó szakáccsal vagy az áldatlan állapotok közepette is csupaszív ápolónővel. Ők valóban a helyükön vannak, s nem csupán elfogadták, de szeretik is, amit csinálnak. Ez valahogy „lejön” az emberről.

Persze olyanok is vannak, akik bár szerették a munkájukat, mégis valami egészen másba fogtak bele, mert motoszkált bennük az a nyughatatlan Hívás, amely változásra ingerelt. Aztán ott vannak azok a kisgyermekes édesanyák, akik a gyes után nem tudtak visszamenni korábbi munkahelyükre dolgozni, mert a munkakörülmények, munkaidő nem kedvezett a gyerekes életritmusnak. Ők a korábbi hobbijukat konvertálták át hivatássá, megélhetéssé. Gyönyörű és hasznos kézműves termékek, adalékmentes élelmiszerek, ékszerek, használati tárgyak kerülnek ki a kezük alól.

Nem igaz tehát, hogy egyféle utunk van, amin – ha szeretjük, ha nem – végig kell menni. Sok útelágazás van az életünkben, s bármelyik irányba indulunk is tovább, képesek leszünk megtalálni abban az örömet, a szépséget, a hivatást.

A mi portálunk maroknyi csapatának most az IgenÉlet útja adódott. Mert szerettük volna, mert nekiálltunk, s napról napra egyre többen vagyunk, vagytok, akik szeretitek, amit csinálunk, akik együtt gondolkodtok velünk.

A héten még sok-sok olyan embert mutatunk be, akik „megcsinálták” magukat, mert nem fogadták el, hogy nem lehet. És ha az egyik út falban végződik, nem szégyen visszafordulni. El sem indulni – arra nincs mentség.