A tavasz a nagy költözések időszaka!

A fenti mondat egy általános iskola igazgatójának ajkát hagyta el, amikor a leendő elsősök szüleinek tartott tájékoztatón egyes szülők arról érdeklődtek, nem probléma-e hogy ők éppenséggel még – a beiratkozási procedúra előtt három hónappal – nem az iskola körzetében laknak, de a tavasz folyamán oda fognak költözni!

Korábban ITT írtam arról, hogy az iskolai beiratkozások előtti népvándorlást nem röghöz kötéssel kellene felszámolni, hanem azzal, hogy a diákok szükségleteihez, igényeihez szabjuk az iskolát. Azaz, alaposan fel kellene tárni az okokat, amelyek miatt egyes szülők kimenekítik gyereküket a lakóhelyük szerinti körzetes iskola hatóköréből, és lakcímet szereznek egy másik iskola körzetében.

Tímea a Buda környéki agglomerációban él családjával, egy olyan településen, ahol a lakosok egynegyede tizennyolc éven aluli, a lakosság többsége pedig magasan kvalifikált, jól kereső értelmiségi vagy sikeres vállalkozó. Ezeket a viszonyokat az épületek, játszóterek és a gépjárműpark is jól tükrözik a faluban. A községi általános iskolában minden évben 4-5 első osztály indul.

(Ir)reális igények

Mielőtt Tímea legnagyobb lánya iskolába ment, alaposan megnézte az elérhető távolságban lévő iskolákat, tájékozódott. Nem volt nagy elvárása, legalábbis ő ezt gondolta: olyan iskolát szeretett volna a lányának, ahol gyerekközpontú a szemlélet, ami nem keverendő össze azzal, hogy a gyerek a főnök és káosz van, hanem azt jelenti, hogy a gyerek testi-lelki-fejlődésbeli (életkori) sajátosságait figyelembe véve oktatják, nevelik őket az iskolában, elfogadó közegben, ahol egyszerre tudnak differenciálni a különböző képességű gyerekek közt, és integrálni őket. Ahol nem nyomorítják agyon értelmetlen és haszontalan dolgokkal a gyerekeket. Ahol arra nevelik őket, hogy tiszteljék egymásban az embert, a pedagógus hiteles, és úgy képes rendet, fegyelmet tartani, hogy nem töri meg a gyerekeket. Tímea semmi különösebb feltételt (nyelv, sport, zene stb.) nem támasztott az iskolával kapcsolatban, csak annyit, hogy a gyereke jól érezze magát, szerettessék meg vele az iskolába járást, a tanulást.

Azt gondolnánk, hogy ez természetes, mondani sem kell. Sajnos azonban ma, Magyarországon nem ez a helyzet. Tímeának nehezebb volt ilyen iskolát és pedagógust találni, mint gondolta. Egy budai általános iskola kedves, intelligens, gyerekszerető, motiválni képes, habár meglehetősen perfekcionista tanító nénijében látta meg a kompromisszumos lehetőséget, ezért lányával együtt „beköltözött” férje régi barátnőjének az anyukájának a barátnőjének a lakásába, amely lakcím pont a választott budai iskola körzetébe esett.

A községi iskolát fájó szívvel engedte el, de alapos utánajárás után úgy döntött, hogy bármennyire is jó lenne helyben maradni az iskolával, ez nem az az intézmény, ahol a lánya jól érezhetné magát. Megnézte azért a leendő elsős tanítók bemutatkozását itt is, amit az utolsó percben, vagyis a beiratkozás előtti napon tartottak. Akkor már látta, jól döntött, hogy „elköltözött” a lányával.

„Bemutatkozik” a körzetes iskola

A települési iskola négy első osztályt indított, s négy leendő elsős tanító néni mutatkozott be a szülőknek szóló tájékoztatón. Nyílt órákat, ahol a szülők munka közben is megtekinthették volna gyerekeik leendő tanítóját, az iskola – a szülők többszöri kérése és közös írásbeli petíciója ellenére – nem tartott, eltérően a legtöbb iskolától. Szóban azzal indokolták az elutasítást, hogy azért nem, „mert akkor mindenki ugyanahhoz az egy tanító nénihez szeretné vinni a gyerekét”…

A tájékoztatón a négy leendő elsős tanító közül Ildikó néni mutatkozott be elsőként. Remegő kezében tollát pattogtatva felállt, elmondta, hogy harminchárom év szakmai tapasztalat áll mögötte, egy éve tanít a települési általános iskolában, nagyon szeret kézműveskedni a gyerekekkel, és az ő osztálya sokat fog kézműveskedni vele. Külön felhívta a figyelmet arra, hogy ő márpedig nem fogja nevelni a gyerekeket, mert az a szülők dolga, ő írni, olvasni, számolni fogja őket megtanítani...

Erika néni – ebből a felhozatalból a sláger, akihez mindenki igyekezett volna, ha bemutató órát láthattak volna a szülők, egyébként így is – láthatóan nem izgult, amikor rá került a sor. Három mondatos bemutatkozásából elsőben megmondta a nevét. Hozzátette, hogy ő alapvetően elég laza, emiatt nem is nagyon tud fegyelmet tartani. Kiegészítette mindezt még azzal, hogy nagyon szeret a gyerekekkel lenni.

Amikor Réka néni felállt, hogy bemutatkozó beszédét elmondja, minden szülő újra az iskolapadban érezte magát, gyomrában az összes feszültséggel, amit felelések előtt az osztálynapló lapozgatásakor valaha érzett. Tímeát oldalba bökte a bal szomszédja: „Aki nem áldoz minden vasárnapi misén, és nem hányja magára a kereszteket, az nem áll meg előtte.”

Réka néni bele is vágott a mondandójába: „Az Orsolya Rendi Szent Angéla Általános Iskola és Gimnáziumban kezdtem pályafutásomat, nyolc éve tanítok ebben az iskolában…”

Tímea nem tudta elképzelni, hogy ha valaki pedagógusként, a harmincas évei közepén ilyen pengeszájú és görcsös – és ez csak a látható tartomány volt, nem beszélve a keze alól kikerült gyerekek történeteiről vele kapcsolatban –, mellette hogyan lehetne a lánya felszabadult, önálló gondolkodású és kreatív kisiskolás! Pedig Erika néni után - akik hozzá már nem jutottak be - Réka nénihez igyekeztek a legtöbben, mint „legkisebb rosszhoz”, valamint akik azt gondolták, hogy eleven fiaikat ő majd „megrendszabályozza”…

Marianna néni mutatkozott be utolsóként. Negyvenes évei közepén járt. Róla azt lehetett tudni előzetesen, hogy eddig még soha nem kapott osztályt, csak napköziben volt a gyerekekkel. De olyan durván, hogy a szülők többször petícióban kérték az iskolát, távolítsák őt el a gyerekeik közeléből. Azok a szülők, akiknek amúgy fát lehetett vágni a hátán. Ő, a neve után, a következőt tartotta fontosnak elmondani magáról a szülőknek. „Én egyszer szólok, másodszor is, harmadjára aztán…” És nem fejezte be a mondatot, de az előzmények ismeretében mindenki tudta, mire számítson.

A tájékoztató után az ovis csoporttársak szülei – jól látható, de maguk előtt is rejteni próbált döbbenettel és tanácstalansággal – körbeálltak az iskola udvarán, és próbáltak okosak lenni, kit válasszanak a gyereküknek. Magyarázták – legfőképpen maguknak – kinek mi az „előnye”, kiben mi lehet a jó…

Tímea megkönnyebbülten és csendben állt köztük. Örült – azelőtt sem csinált belőle nagy titkot, és nem is volt ezzel egyedül –, hogy ők már máshol „laknak”.

A községi iskolába végül beiratkoztak a leendő első osztályosok. Marianna nénit senki, egyetlen szülő sem választotta gyermeke leendő tanítójának! Ezért helyette kerítettek egy kezdő tanító nénit.

Marianna nénit pedig megtették az iskola fejlesztő pedagógusának!