Arthur Rimbaud: Kóborlásaim

Mentem, két öklöm két ronggyá rohadt zsebemben.

A köpeny vállamon már eszmévé szakadt.

Szolgáltalak, Múzsám, menvén az ég alatt,

s nem álmodott még hejh! szerelmet senki szebben!

Féltett nadrágomon nagy lyuk ékeskedett.

Kicsiny Hüvelyk Matyi, rímet pergetve léptem

s mélán. Szállásra a Nagy Medve várt az égen.

Csillaghad döngicsélt lágyan fejem felett.

Hallgattam züm-zümük, s egy árok volt az ágyam

szeptember estjein s a homlokomra lágyan

mint frissitő ital, estharmat csöppje hullt;

rímeltem s míg a fák között vad árny hajolt át,

térdemre dőltem és sebzett cipőm zsinórját

pengettem egyre csak, mint lanton méla húrt!

(Radnóti Miklós fordítása)