John Keats: Szonett a szabadban

Kit nagyvárosba zárt a sorsa rég,

oly édes annak, hogyha belelát

a mennybe s oda lehel egy imát,

hol telt mosollyal kék szinű az ég.

A szíve boldogabb lehet-e még,

mint ha hullámzó réteket talált

s olvas, gyepágyon nyujtva derekát,

egy szerelemtől epedő regét.

Ha este otthonába tér, a fül

még sejti a madár dalát, a szem

még rejti a kék, tág eget s örül.

S ő búsul, hogy a nap oly sebesen

száll, mint a tiszta űrön át röpül

egy angyal könnye, hullva csöndesen.

(Vas István fordítása)