Ady Endre: Emlékezés egy nyár-éjszakára

  Az Égből dühödt angyal dobolt

 Riadót a szomoru Földre,

 Legalább száz ifjú bomolt,

 Legalább száz csillag lehullott,

 Legalább száz párta omolt:

 Különös,

Különös nyár-éjszaka volt.

 Kigyúladt öreg méhesünk,

 Legszebb csikónk a lábát törte,

 Álmomban élő volt a holt,

 Jó kutyánk, Burkus, elveszett

 S Mári szolgálónk, a néma,

 Hirtelen hars nótákat dalolt:

 Különös,

 Különös nyár-éjszaka volt.

 Csörtettek bátran a senkik

 És meglapult az igaz ember

 S a kényes rabló is rabolt:

 Különös,

 Különös nyár-éjszaka volt.

 Tudtuk, hogy az ember esendő

 S nagyon adós a szeretettel:

 Hiába, mégis furcsa volt

 Fordulása élt s volt világnak.

 Csúfolódóbb sohse volt a Hold:

 Sohse volt még kisebb az ember,

 Mint azon az éjszaka volt:

 Különös,

 Különös nyár-éjszaka volt.

 Az iszonyuság a lelkekre

 Kaján örömmel ráhajolt,

 Minden emberbe beköltözött

 Minden ősének titkos sorsa,

 Véres, szörnyű lakodalomba

 Részegen indult a Gondolat,

Az Ember büszke legénye,

 Ki, íme, senki béna volt:

 Különös,

 Különös nyár-éjszaka volt.

 Azt hittem, akkor azt hittem,

 Valamely elhanyagolt Isten

 Életre kap s halálba visz

 S, íme, mindmostanig itt élek

 Akként, amaz éjszaka kivé tett

 S Isten-várón emlékezem

 Egy világot elsüllyesztő,

 Rettenetes éjszakára:

 Különös,

Különös nyár-éjszaka volt.