Az orvostudomány fejlődése kapcsán egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy az új gyógyszerek, eljárások, technológiák kifejlesztésének érdekében meddig szabad elmenni, vajon hol húzható meg az a morális és jogi határvonal, amit a tudományos megismerés érdekében sem szabad átlépni. Az ún. harmadik generációs emberi jogok közé sorolható bioetikai vagy biomedicinális jogok az emberi életbe, biológiai folyamatokba való beavatkozások módjával, határaival, az orvos-beteg viszony kérdéseivel foglalkoznak, beleértve olyan – sokszor vitatott – kérdéseket is, mint például az abortusz, eutanázia, mesterséges megtermékenyítés, béranyaság, szervadományozás, géntechnológia, embereken végzett kutatás vagy az orvosi ellátás megtagadásának joga. Az emberi jogok mellett az állatok védelmének szemszögéből is megközelítjük az orvostudomány fejlődésének morális dimenzióját, s talán az első dolog, ami eszünkbe jut, az állatkísérletek gyakorlata.
Egy szenzitív területen vagyunk, hiszen mindenki, aki tiszteli az életet, aki védelmezni kívánja a kiszolgáltatottat, aki élő, érző lényekként tekint az állatokra (is), talán az emberi önzés vagy érzéketlenség, netán kegyetlenség megnyilvánulásának láthatja az állatkísérleteket. Ugyanakkor azt sem felejthetjük el, hogy az állatokon végzett kísérletek során megszerzett tudásanyag, kifejlesztett új gyógymódok nélkül ma sokkal kevesebbet tudnánk az élő szervezet működéséről, és számos betegséget képtelenek lennénk felismerni, meggyógyítani. Nem lennének biztató eredmények a rákellenes kutatásban, szívbetegségben és agyvérzésben sokkal többen haláloznának el, nem volnának effektív kezelési módok a diabéteszre, nem állnának rendelkezésre új terápiák a Parkinson-kór, a Hepatitis C, az epilepszia vagy különböző születési rendellenességek kezelésére (még ha új, hatásosabb gyógymódok kifejlesztése nélkülözhetetlennek is tűnik a gyógyításhoz). Az orvostudomány képtelen lenne komoly előrelépéseket tenni a gerincvelő sérülések gyógyításának lehetőségét kutatva, mely nemcsak a bénulással, de olyan neurológiai rendellenességekkel szemben is előrelépéssel kecsegtet, mint a sclerosis multiplex, Parkinson-kór, Alzheimer-kór, Huntington-kór esetében, vagy a stroke utóhatásainak kezelése terén. Az állatkísérletek reményt jelentenek a cisztás fibrózis örökletes betegséggel diagnosztizált gyermekek számára is az életminőség és a várható élettartam javítása szempontjából, míg a gyógymód elérhetővé nem válik. A tudomány – állatkísérletek végzésével – ma már olyan csúcsokat ostromol, mint az élő szervezet öregedési folyamatának lassítása, s talán egy nap visszafordítása. (Nemrég olvastam egy érdekes kísérletről, amelyet egereken végeztek, s melynek során fiatal egyedek vérét öreg egyedek kapták. A fiatal vérplazma javította az idősebb egerek memóriáját, az idegi kapcsolatok működését, növelte bizonyos gének aktivitását, melynek köszönhetően az idős egerek korukhoz képest kiemelkedő eredményeket értek el a teszteken és gyorsabban regenerálódtak). Tehát elmondhatjuk, hogy állatokon végzett kísérletek nélkül a mai tudásanyagnak csak a töredékével rendelkeznénk, és nem tűzhetnénk ki olyan ambiciózus célokat, amelyek a kutatási tevékenységben résztvevő tudósok szeme előtt lebegnek, s melyek világszerte emberi sorsokat határoznak meg, életben tartva a szenvedők reményét.
Hol a határ?
Claude Bernard XIX. századi francia fiziológus és orvos sokat idézett mondata 1865-ből, hogy „az élet tudománya egy tökéletes és vakítóan világos terem, amit csak egy hosszú és kísérteties konyhán áthaladva lehet elérni”. De vajon ennek a „boszorkánykonyhának” a füstje és bűze nem szűrődik-e be a világos terembe, elszínezve a falakat? Ha az embert a beszéd, a gondolkodás és a szerszámokkal végzett közös munka emelte ki az állatvilágból, akkor intellektuális felsőbbrendűsége valóban jogot biztosít számára, hogy az állatokkal szemben a fiziológiai szükségletek kielégítésén túl – bizonyos megkötések mellett – élet és halál ura lehessen? Miként Mark Twain is írja: „Az a tény, hogy az ember meg tudja különböztetni a jót a rossztól, bizonyítja intellektuális felsőbbrendűségét más teremtményekhez képest, ám az a tény, hogy mégis tud rosszat tenni, bizonyítja morális alsóbbrendűségét minden más teremtménnyel szemben, amelyik erre képtelen.” Az intellektuális felsőbbrendűség tehát nem szolgáltat elegendő érvet az önigazoláshoz. S ha az ember a teremtés eredményeként került minden más teremtmény fölé, vajon e pozícióban milyen hatalom illeti meg a teremtett világban? „Majd azt mondta Isten: Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszómászón, amely mozog a földön!” (Teremtés könyve 1:26) A Szentírás ugyanakkor azt is egyértelművé teszi, hogy az „uralkodás” nem jelenthet zsarnokságot, s hogy Isten szövetségét nemcsak az emberrel kötötte meg, hanem a többi teremtménnyel is. „Nézzétek, szövetséget kötök veletek, s utánatok utódaitokkal és minden élőlénnyel, amely veletek van: a madarakkal, a háziállatokkal s az összes mezei vaddal, mindennel, ami kijött a bárkából, a föld minden állatával.” (Teremtés könyve 9:9-10) Vagyis a transzcendentális megközelítés sem jogosítja fel az embert arra, hogy saját felelősségét elvitatva száműzze szívéből a könyörületet. Ezt a dilemmát továbbra is nehéz feloldani.
Az állatkísérletek ma már a fejlett társadalmakban szigorú szabályozás alá esnek. A cél az, hogy e kísérletek során minél kevesebb állatot, minél nagyobb körültekintés mellett, minél kevesebb negatív hatásnak kitéve kezeljenek, s e kísérleteket minél kevesebb alkalommal megismételve, amennyiben lehetséges, élő állatok felhasználását nem igénylő módon végezzék. Az Európai Unióban 2013. március 11. óta tilos forgalomba hozni állatokon tesztelt kozmetikumokat. Magyarországon az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény definiálja az állatkísérletet, s meghatározza az állatkísérlet végzésének általános szabályait, többek közt leszögezve, hogy: „Az állatkísérlet során felhasznált állatok számát a lehető legnagyobb – a kísérlet eredményességét még nem veszélyeztető – mértékben csökkenteni kell. A tenyésztés, szaporítás, elhelyezés és gondozás, valamint a kísérlet során alkalmazott módszerek tökéletesítésére kell törekedni az állati fájdalom, szenvedés, kín vagy maradandó egészségkárosodás elkerülése vagy a lehető legkisebb mértékűre csökkentése érdekében.” [27. § (2)-(3)]
Akármelyik állásponttal értünk egyet, néhány dolgon azért érdemes elgondolkoznunk. Vajon hogyan vélekednénk személyes érintettség esetén, tehát ha csak állatkísérletek útján kifejleszthető gyógymódtól várhatnánk, saját vagy hozzátartozónk gyógyulását? Vajon mit árul el rólunk, emberekről, hogy míg emberi életeket (szerencsés esetben) nem, addig az állatokét képesek vagyunk „patikamérlegen” mérni, s azzal nyugtatni lelkiismeretünket, hogy a kisebbik rossz elve alapján – miközben áldozunk a tudományos megismerés oltárán – kevesek életének, életminőségének esetleges kárára képesek leszünk egy nap sokakat meggyógyítani?
Kovács János
