„Az ember a gépekkel összeolvadva, közös organizmusként fog élni.” (Raymond Kurzweil)
Gyakran tapasztaljuk, hogy a barátaink, ismerőseink vagy akár mi magunk sem tudunk ellenállni az újdonság varázsának. Néha ez teljesen ártalmatlan vásárlásban, új, de szükségtelen dolgok beszerzésében, új hobbival való foglalatosságban merül ki, máskor viszont az életünket alapvetően megváltoztató döntéseket is hozunk miatta: új munkahely, szakítás, új párkapcsolat, sőt akár új országba költözés. Az utóbbi évtizedben pedig nálunk is széles körben elérhetővé vált a saját testünk mesterséges módosítása is. Ezt a gyakorlatot sokan és teljes joggal kritizálják, az ellenérvek ismertetéséhez egy egész könyvnyi terjedelem is kevés lenne, az esetek száma mégis folyamatosan és szinte exponenciálisan növekszik.
Kíváncsi lennék egy olyan felmérés eredményére (amennyiben lehetséges egy ilyen vizsgálatot elvégezni), hogy az emberek döntéseiben mekkora szerepet játszik, hogy megunták a meglévő dolgaikat, környezetüket vagy akár önmagukat, és valami egyelőre még számukra is megfoghatatlan újdonságra vágynak. A média természetesen folyamatosan készen áll ennek az érzésnek a kihasználására, az óvatosság semlegesítésére és az új iránti vágy olyan csatornába terelésére, amelynek a végén valamilyen méregdrága termék vagy szolgáltatás megvásárlása áll. Mivel a marketing szakértők éves prémiuma a bevételtől függ, a média pedig mára szinte teljes mértékben a marketingérdekek kiszolgálójává vált, azaz csupán a reklámok közötti időre gyárt a médiafogyasztók ott tartására alkalmas tartalmakat, ezért puszta illúzió arra számítani, hogy ezen a téren bármi is változni fog.
Tehát az elemzést és az esetleges változást önmagunkon érdemes kezdeni. Vajon miért unjuk meg az egyébként hasznos, és a célnak tökéletesen megfelelő tárgyainkat, illetve miért ununk rá a saját külsőnkre olyan mértékben, hogy az egészségesebb életmóddal és táplálkozással elérhető pozitív változások helyett már azonnali, drasztikus testátalakításra vágyunk? Miért unjuk meg azt az embert, akit hibáival együtt is szeretünk? Vagy miért unjuk meg önmagunkat? Miért nem tudjuk újra felfedezni akár a párunkban, akár önmagunkban a pozitívumokat?
Azért fontos ezen a témán újra elgondolkodni, mert az eddig ugrásra készen álló termékek és szolgáltatások köre igazi nehézsúlyú versenyzőkkel bővült az utóbbi időben, olyanokkal, akikhez képest a zsírleszívók, implantátum-beültetők vagy pénisznagyobbító szakmunkások csak kispályás amatőröknek fognak tűnni, az általuk elért változás pedig ártalmatlan kis semmiségnek. Az átlagfogyasztó számára ma még egyik sem érhető el, de nincs messze az idő, amikor a média minden csatornán ezek vásárlására fog buzdítani.
Az egyik a magáncélra végzett génmódosítás, a másik pedig a nanorobot-beültetés. A kettő közül valószínűleg az utóbbi lesz hamarabb elérhető a felső középosztály számára. Raymond Kurzweil technológia-kutató és Lemelson-MIT-díjas feltaláló szerint reális az esély, hogy akár 20 éven belül elterjedjen ennek az eszköznek a használata. Természetesen a kampány kiemelkedően hasznos gyógyászati megoldásokkal fog kezdődni: a testbe juttatott nanorobotok milliói lebontják majd a vesekövet, szorgos kis hangyaként megtisztítják az érfalakat stb. Tehát ugyanaz lesz a folyamat, mint az ortopédiai céllal induló plasztikai sebészet esetében.
Már a mi gyermekeink életében elfogadott eljárás lesz az ilyen ember-robot hibridek megalkotása. A belgyógyászati feladatok megoldása után pedig jöhet az idegsejtek javítása, szerepük átvétele. Rossz az idegállapota? Stresszes? Nem baj, a valódi problémák megoldása helyett majd átalakítják az idegsejtjeinket, a teljes idegrendszerünket! A sajtó óriási erővel fogja reklámozni az eljárást, abban nem lesz hiba. Lesznek kutatók, akik az idegrendszeri átalakítás veszélyeire felhívják majd a figyelmet, óvnak a személyiségre gyakorolt hatása miatt, de az elképesztő médiahenger zajában ez csak pusztába kiáltott szó marad.
Az újdonságra való nyitottság tényleg az emberiség egyik legfontosabb pozitív tulajdonsága. Ezt a történelmünk fényesen bizonyítja. De vajon lesz-e valaki, aki meghallja az intő hangot:
Igen, az óvatosság nagy erény!
Makay Sándor
