Ha elmesélnénk eleinknek az időgépben kuporogva, hogy manapság még azt is megmondják nekünk erre hivatott szakemberek, hogy az együttélésünknek mik a főbb ismérvei, ükszüleink csak néznének egy nagyot. Nem értenék, hogy a 21. század embere mit tipródik annyit saját maga, a párja és az őket körülvevő világ analizálásán ahelyett, hogy a problémákat akkor és ott oldanák meg közösen, amikor azok felmerülnek. A kapcsolatokat meg nem minősíteni kellene, hanem tűrve-tanulva megélni - gondolnák. De ma, az individualizmus korában úgy tartjuk, hogy ebben a földi életben mindannyiunknak joga van a lehető legnagyobb boldogsághoz. Ehhez pedig nem árt ismerni a korlátainkat, lehetőségeinket, habitusunkat, s ha még arra is akadnak sémák, milyen típusú együttélések fordulnak a leggyakrabban elő két ember között, miért ne keresgélnénk, vajon a mi házasságunkra illik-e valamelyik meghatározás? Ha nem, az sem baj, az alábbi lista mindenképpen hasznos olvasmány.
1. A kölcsönösen építő kapcsolat
Ez az a kapcsolattípus, melyben a felek egyenrangúak, mindketten épülnek és segítenek a másik fejlődésében – mind mentálisan, mind érzelmileg. Az érzelmi fejlődés, kibontakozás nagyon-nagyon fontos mindannyiunk életében. Az életünk egyik területén sem tudunk teljesíteni, kimagaslót alkotni, ha lelkileg bizonytalanok, kiszolgáltatottak vagyunk. Ha egy olyan párral áldott meg minket az Ég, aki felismeri a szükségleteinket, aki érzelmileg támogat, erősíti az önbecsülésünket és segít elérni, hogy teljesítőképességünk határáig kibontakozhassunk – akkor érezzük magunkat nagyon szerencsésnek, s tegyünk meg mindent, hogy a párunk ugyanazt a szárnyaló biztonságot élhesse meg mellettünk, melyet ő nyújt nekünk.
2. A csendes kapcsolat
Ez az a típusú együttélés, amikor a felek között mély érzelmi kötődés van, de minimális a pezsgés, az izgalom. Azok a párok, akik között ilyen jellegű kötelék működik, képesek néma csendben átüldögélni az egész életüket anélkül, hogy érzékelnék, ez nem feltétlenül ideális. Egymással szemben üldögélnek egy puccos étteremben pl. anélkül, hogy érdemi beszélgetést folytatnának. Ez kétségkívül jobb, mint egy tányérdobálós héjanász, de azért jó, ha mindenki tisztában van vele, hogy a stabilitás nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem zavarjuk egymás köreit.
3. Az elkényelmesedett kapcsolat
Ez a típusú együttélés sem jónak, sem rossznak nem mondható. Általában az egyik fél belekényelmesedett a másik által kijelölt irányba, a társa által nyújtott javakba. Nincs önálló életcélja, csak arra törekszik, hogy a másik hivatása, karrierje működjön, mert akkor ő is részesül egy relatív jólétből. Ehhez a „felálláshoz” aztán mindkét fél hozzászokik, s az évek alatt belecsontosodnak. Az ilyen együttélések akkor szoktak megszakadni, ha az addigi passzív fél rádöbben, hogy ő is többre vágyik a pusztán „elfogadó” szerepnél, vagy ha a „húzó, aktív” szereplő kevésnek érzi a párja ambíciómentességét.
4. A kísérletezős kapcsolat
Ez a kapcsolat is alárendeltségről szól. Általában van egy domináns fél, akinek nem felel meg a társa úgy, ahogy van. Elképzel a párjának egy jellemet, karriert, életet, s megpróbálja úgy formálni, abba az irányba terelgetni, ami szerinte elvárható, dacára, hogy a másik fél egyáltalán nem szeretne annyira megváltozni, olyanná válni. A domináns fél az együttélést egyfajta kísérletként értelmezi, tesztként, melyben saját magát is próbára teszi, vajon képes-e a legmesszebbmenőkig ráoktrojálni a párjára az akaratát. Az esetek 98%-ában ezek a házasságok nagyon csúnyán, érzelmileg mindkét felet tönkretéve szoktak véget érni.
5. A „rétestészta” kapcsolat
Ez az együttélési forma az egyik legrosszabb. Azokat a kapcsolatokat hívják „rétestésztának”, melyeket már réges-rég le kellett volna zárni, de a felek nem merik ezt a döntést véglegesen felvállalni és elengedni egymást. Általában az így élő párok szakítanak, majd néhány hét múlva kibékülnek, s folytatják a huzavonát, a „se vele, se nélküle” sehová sem vezető kínlódást. A szakítás és a különélés fájdalma és keserűsége, az egykori szerelem emléke olyan erős a felekben, hogy képtelenek elengedni egymást, pedig tudják, hogy több bánatot és keserűséget kapnak a kapcsolatban, mint örömöt és szerelmet, mégsem képesek túllépni a régi, megszokott életükön. Ebben a kapcsolatban tulajdonképpen már semmi sem működik, s végleges szakítás lesz a vége utóbb, de csak akkor, ha az egyik fél nagyon-nagyon következetesen képes kimondani, hogy az aktuális különválás tényleg az utolsó és többé nincs visszaút.
6. A versengő kapcsolat
Ebből a kapcsolatból soha, akárhány együtt töltött év után sem fog semmi jó kisülni. Ha két ember szereti egymást, akkor a lehető legjobbat akarják a másiknak. Egy versengő együttélés általában két olyan ember viszonya, akik az élet minden területét kihívásként, megoldandó feladatként értékelik, így a saját házasságukban is a társuk fölébe akarnak kerekedni. Például a munkában, a saját karrierjükben is a párjukat tekintik a fő ellenfélnek, még akkor is, ha a piac különböző szegmenseiben dolgoznak. Féltékenyek egymás sikereire, betegesen próbálják bizonygatni saját területük fontosságát a párjukéval szemben, s valódi keserűséget, fájdalmat, dühöt éreznek, ha úgy gondolják, valamiben alulmaradtak a partnerükhöz képest. Ha az ember úgy érzi, hogy a társa egyben az ellensége is, azonnal lépjen tovább! Mindkettejük testi épsége érdekében.
(Inspiráció: relrules.com)
