Jelentkezzen az a hölgy, aki negyven elmúlt, de nincs komplett hadsereg mögötte. Nincs fodrásza, kozmetikusa, manikűröse. Hiszem, hogy „Minden nő mögött állnia kell egy megbízható és tehetséges hadseregnek (amely varrónőjéből, fodrászából, kedvenc cipészéből és a kozmetikusából áll). Mondjuk Tish Jett (Mindig sikkesen!) tanácsát én kicsit átalakítottam, de tény, hogy vannak olyan alapvető dolgok, amelyek nem nélkülözhetők egy igazi nő fegyvertárából.

Nem egy fodrász próbálkozott egyenes és vékony szálú hajamból valamit kreálni. Nem nagyon ment nekik, hosszú évekig maradt hát a hosszú, lógó, néha felfogott, máskor lófarkas trend. Amikor éppen átestem egy-egy szakításon, és rohantam fodrászhoz, hogy legyen valami változás, akkor sem mertem nagyot lépni. Aztán vagy öt éve visszaköltöztem Pestre, és teljesen véletlenül rátaláltam a hadseregem egyik tábornokára, Böbére. Akkor legfőbb előnye az volt, hogy a kapun kilépve pont egy perc alatt estem be az ajtaján, ez pedig krónikus emberundoritiszem idején nagyon jól jött. Aztán ő lett az első olyan fodrász életemben (pedig korábban matattak fejszőrzetemen sztárfodrászok is), aki valóban mert hozzányúlni a hajamhoz, akár a tiltakozásom ellenére is. Aki mert próbálkozni, és aki megértette velem, hogy nem kell összeomlanom attól, hogy egykoron híres szőkeségem a kor előrehaladtával tovatűnt. Ő mutatta meg, hogy van millió szín a világon, a pinktől a zöldig, és egyáltalán nem Istentől elrugaszkodott dolog nem seszínűen mászkálni a világban. Ki is próbáltuk. Ő volt, aki levágta tüsire, oldalt és hátul milliméteresre vágva, ami hosszú évekig védjegyem volt. És ő volt az, aki egy huszárvágással, és némi póthajjal újra konszolidált, hosszúhajú nőt faragott belőlem. Mindig, minden pillanatban, élethelyzetben tudta, tudja, mi kell. Ha látta, érezte, hogy sír a lelkem, azonnal változtatott rajtam. Képes volt kékre és pinkre festeni a tüsit, de voltam öt színben játszó egyszerre, de sose volt hajlandó vörösre vagy feketére festeni a hajamat. Szolgáltat, de nem vakon kiszolgál. Ma már kicsit inkább barát, mintsem pusztán hajszobrász. És mindenképpen, még doktori diploma nélkül is szuper pszichológus.

És ugyanilyen Eszter, aki az általunk csak bozótvágásnak és ragyátlanításnak nevezett műveletek felelőse. Az, hogy Böbével egy helyen van, áldás. De nem a hely a lényeg, hiszen azóta elköltöztem a közelükből, mégis visszajárok. A két lány adja a hely varázsát. A helyét, ahol szilveszter délelőtti kreatívkodás közben együtt pezsgőzünk, szigorúan gyerekpezsgőt. Szóval Eszter felel azért, hogy szőrfóbiám kielégüljön, és ne maradjon sehol rajtam felesleges szőrszál. Ez nekem nagyon fontos, mert képes vagyok nyáron a kocsi műszerfalára dobni a lábam, és csipesszel tépkedni egy-egy kósza, és érthetetlenül ragaszkodó szálat. És ő az első kozmetikusom, akinek hagyom az intimgyantát. Ez pedig kényes kérdés egy nőnél. Éveken át borotváltam magam amott lenn, és megvallom őszintén, utáltam. Az, hogy ettől erősödik-e a szőrzet, avagy sem, nem nagyon érdekel. Az érdekelt, hogy naponta kell csinálni, márpedig én utálok mindent, ami kötelező. A gyógyszerszedést is képtelen vagyok fegyelmezetten betartani, amikor kell. Rendszeresen elfelejtem, ahogy minden mást is, így volt, hogy hulla fáradtan a borotvát is elfelejtettem. Márpedig olyankor szúrt a hőn utált szőr. Na de az intim gyantázás fájdalmas műveletére megnyílni valakinek – hát ez nem könnyű. Nagyfokú bizalom és összhang kell hozzá, márpedig ez köztünk az évek során kialakult. Ismeri minden nyűgömet, bőrhibámat, és kellő nyugalommal kezeli rossz napjaimat. Pszichológus vol.2.  Ja, és kemény tábornokként halkan leordítja a fejem, ha baromságot művelek, és mondjuk ragyát nyomkodok a műkarmaimmal.

Szóval ők az én két tábornokom, de persze van manikűrösöm (pontosabban körmösöm), és pedikűrösöm is. A körmös téma valahogy macerás. Jó körmöst találni nehéz, főleg olyat, aki nem csillagászati áron dolgozik, de jól. Én is sokszor megszívtam, mert vagy jól dolgozott, de utána kiégett, feladta, eltűnt, vagy rosszul, de legalább drágán. Valahogy azt látom-érzem, ma trendi körmösnek (és szempillásnak) menni, így hát az összes béemvés szépfiú az unatkozó plázababáját körmös tanfolyamra fizeti be. Hallottam már olyan kijelentést a város legmenőbb körmös szalonjában, hogy a leányzó inkább hagyjon ki egy-egy lépést a folyamatból, csak haladósabban végezzen. Na az ilyen nem kell. A köröm nem játék, komoly és alapos kémiai és biológiai ismeretek kellenek, hogy ne gombásodjon, fertőződjön, sérüljön, akár manikűrnél, akár műkörömépítésnél. Remélem, most végre megtaláltam a profi szakembert. Igaz, hogy Fanni a város másik végén van, na de ha egy jó nőgyógyász és fogorvos kedvéért utazunk nem keveset, akkor ennyit havonta egyszer a körmös, a körmünk egészsége és szépsége is megér.

A lábamért Ani felel, aki mindig összhangba hozza patámat a mancsommal. Nekem télen is fontos, hogy a színvilág harmonizáljon, mert lehet, hogy a nagyvilág nem látja a csizmában, de én igen a zuhanyzóban, és a párom is. Szóval máshol lehet kontraszt, de itt kell a harmónia. Na és kell a higiénia, a kreativitás, a szépérzék, és az összhang a szakemberrel.

A varrónő jó kérdés. Ritkán van rá szükségem, ám olyankor csak és kizárólag Ajsa barátnőm kezébe adom a holmimat. Benne bízom, benne hiszek. Amúgy pedig a lányokkal cserebere útján frissítjük a ruhatárunkat, ami új kell, azt pedig csakis Erika barátnőm nagykereskedésében szerzem be. Na jó, néha elcsábulok máshová is, de ritkán csalom meg hadseregem tagjait.

 Fájó pont a cipész. Volt egy cuki bácsi még anno, Kecskeméten, aztán itt Pesten is leltem egy kis műhelyt. Amolyan mesefilm-szerű figura volt, mi csak Dzsepettónak hívtuk, de feladta. Én pedig nagyüzemi minute boltba nem megyek. Az számomra olyan teszkó gazdaságos kutyaszar kategória. Szóval tart a keresés, mert a sztereotípiákat erősítve igazi cipő- és táskamániás vagyok. Márpedig azokat néha reparálni kell(ene). Addig is a kamrában pihennek, és várják, hátha valamelyik hölgy hadseregében szerepel számomra egy hadra fogható, jó cipész. Várom az ötleteket.

(Cikkünk 2017. október 9-én jelent meg.)