Van egy „nagyonkedvenc” könyvem. Az a címe, hogy „Mindig sikkesen! – A francia nők titka a szépségről, a stílusról és a jó közérzetről”. Az amerikai származású Trish Jett arról ír benne, hogyan tudjuk magunkévá tenni a francia nők eleganciáját, könnyedségét, azt az igazi, klasszikus, önelfogadó párizsi stílust, ami évszázadok óta egyedülálló.

Egyáltalán nem szeretnék spoilerezni, annál is inkább, mert ezt a könyvet kötelezővé tenném már középiskolás kortól a lányoknak, de minden asszonnyal is időről-időre újra elolvastatnám. Azonban az írónő a végén felsorol pár aranyszabályt. Vagy inkább listát ír, hasznos és használandó gondolatokkal.

Egyébként a könyv mindenre kitér, a ruhatártól a frizuráig, a diétától a viselkedési szabályokig, a filozófiától az arcápolás apró trükkjeiig. Egyszerűen mindenre, amitől a nő igazán nő lesz, és nő marad, legyen fiatal, öreg, kicsi vagy nagy, vékony vagy telt. Apró, kicsi gondolatok, amitől azonnal Párizsban érzed magad, és elhiszed, hogy te is lehetsz párizsi nő.

Apropó, Párizs. Imádom a várost. Amikor eljutok, első nap nem csinálok mást, csak leülök a Champs Elysées egyik kávézójának teraszára – ahol még télen is kellemes meleg takaró és gázmelegítő vár, a forró csoki mellé. És nézem a forgatagot, a boltok kirakatát, a nőket és férfiakat, ahogy jönnek – mennek - vásárolnak. És mindig, annyi év után is lenyűgöz a francia nők magabiztos eleganciája. Még a csúnyácska nő is képes olyan charme-mal vonulni, hogy az valami hihetetlen. Megszépíti őt a sugárzó önbizalom, amilyen méltósággal viseli csúnyaságát, hangsúlyozza előnyeit, és az a stílus, amit bizony nem árt tőlük ellesni.

A könyv végén a lista első mondata: „Néha a kevesebb több, mert a „több” olykor lehangol, sőt, akár csalódást is okozhat.”

Ugye, hányszor futottunk bele már az élet során, hogy a sminkünk, ami otthon még szupercsudijónak tűnt, estére már sok lett. Kirívó, hivalkodó, erős, a környezethez, az eseményhez nem illő. Hányszor kaptunk le úgy akciós ruhát, hogy otthon rájöttünk, túl sok. Sok a minta, sok a szín, sok a fodor. Nem mi vagyunk, nem hozzánk illő. És ki nem fázott még rá kendőre, bizsura? Felpakolta, és az első kirakatba belenézve rájött, bizony sok. Lehetett elkezdeni a leszedegetést, táskába tömködést, de gyorsan, mielőtt még a randira érne az ember lánya.

Amikor az ember a mindennapok húspiacán el akarja adni magát – legyen az állásinterjú, fontos megbeszélés, tárgyalás, vagy egyszerűen egy randevú, vagy kávézás a csajokkal – hajlamos túlzásokba esni. Hajlamos azt keresni, hogyan, miként felelhet meg – másoknak, az elvárásoknak. De soha nem saját magának. És igen, amikor valami nem tűnik annyira fontosnak, végül is csak egy ital egy jó haverral, vagy egy rutin megbeszélés, aratunk az egyszerűségünkkel. Az italból kapcsolat lesz, a megbeszélésből pedig új lehetőség. Pedig egyszerűen, túlzások nélkül mentünk el otthonról.

Amikor a párommal először mentünk igazi randira, sokat agyaltam, mit vegyek fel, hogyan sminkeljek. A szokásos totális kétségbeesés, ruhahegyek és őrület. Mi a jó, mi nem kevés, mi nem túl sok. Aztán egy pillanat alatt rájöttem, mi kell. Én kellek. Ha komolyan gondolom, és komolyan akarom őt, akkor nem árut kell eladnom neki. Nem egy csilivili ruhába csomagolt babát, szépen kisminkelve, tele bizsukkal, díszekkel, nyaktörő tűsarkakon. Hanem azt kell vinnem a randira, aki én vagyok. Nyár volt, tomboló meleg, a smink lefolyt volna, és én reméltem, hogy ez az este másként fog végződni, mint a korábbiak. Így hát eldobtam a sminkelést, és később rájöttem, jól döntöttem. Nem kenődött el, és reggel nem a maszatos arcomat nézte. Nem csilivili rucit húztam, csillogó bizsujaim valamelyikével, hanem farmer sortot és szandált. Kényelmes volt benne kézen fogva bandukolni. És egyébként pont egymáshoz öltöztünk, akaratlanul is. Lazán, kényelmesen, hogy semmi se feszélyezze, semmi se korlátozza az első, mélyebb ismerkedést.

Néha ennyi is elég a boldogság kezdetéhez. Mert a kevesebb néha több. És meg kell tanulni, hogy a ráérzések bizony sokat segítenek. Hogy nem kell mindig a „sok”, de ha kell, akkor bizony nem árt jól használni, és másutt, más téren kevesebbel kompenzálni. Ha sok a bizsu, minimál a smink, ha mini a szoknya, nem biztos, hogy tizenkét centis sarok kell mellé. A finom és lágy kontrasztok mindig többet mutatnak és hatásosabbak, mint a harsányság.

Amúgy pedig légy nagylelkű magaddal, és engedd meg azt a luxust, hogy nem kell megfelelned másnak, csakis magadnak. Ha pedig te túlzások nélkül érzed jól magad, hát miért ne tehetnéd?

Ugye nem felejtitek el, mit is mondott az isteni Coco? „Egy ruhában mindig a nő a legfontosabb. A ruha nő nélkül mit sem ér.”