Intimitás. Neked mit jelent? Igen, azt is. Mindent, amit te oda tartozónak érzel. Összességében: azt az egymásra hangoltságot, testi-lelki közelséget, amelybe nem engedünk be, nem tudunk befogadni akárkit. Csak a hozzánk nagyon közelállót. Akivel „működik a kémia”. Akivel megosztjuk azt, ami a miénk: közös halmazt alkotunk.
A legtöbb nőnek az intimitás a verbalitással függ össze: meg tudom beszélni vele, tudunk róla beszélni. Manapság az intimitást gyakran helyezi a bulvárpszichológia a verbalitás nyomása alá: mintha az intimitás elsősorban a verbalitástól függene, azon alapulna, egyenlő lenne vele, de legalábbis központi helyet foglalna el benne. Ezzel pedig a férfiak hátrányba kerülnek.
Jellemzően a nőknél tényleg előtérbe lép a verbalitás az intimitás kapcsán. Ez összefügg azzal, hogy a nők az érzéseikről könnyebben beszélnek, verbálisan könnyebben kifejezik és kiadják magukat. Ezzel szemben a férfiakat általában nem arra nevelik, hogy érzéseiket kibeszéljék, érzelmeiket kifejezzék; leginkább olyan példák alapján szocializálódnak, melyek szerint a férfi az érzéseiről nem beszél, nem nyavalyog, hanem magabiztos, határozott és erős.
A nők verbalitás-központúsága az intimitásban még egy dologgal összefügg, nevezetesen: neveltetésükkel, illetve a történelmileg kialakult társadalmi (szerep)elvárásokkal velük szemben. Vágyaik – beleértve szexualitásuk – egészséges megélése a történelem során keretek közé szorult: a női testet és szexualitást kontrollálták. A nőiességet a tisztasággal, odaadással, önfeláldozással azonosították (tisztességes, erkölcsös, erényes nők), mellyel ellentétben állt a buja, szemérmetlen, parázna, azaz szexualitását a társadalom által kijelölt kereteken kívül megélő nő (szajha, ágyas, boszorkány). Az erény és a bujaság patriarchális szembeállítása miatt a szexualitás egészséges megélésének lehetősége kizárólag a férfiaknak maradt. Kisebb vagy nagyobb mértékben – kultúráktól függően – ez a helyzet ma is fennáll: ma is gyakori és döntő a nőkkel szembeni szerepelvárásoknak a nő természetéből következő, a női működésből fakadó tényként történő megfogalmazása, kezelése.
A beszédnek az intimitásban tulajdonított központi szerepe, illetve az, hogy a nők ezzel fokozott mértékben élnek (mert alkatilag ebben otthonosan mozognak, valamint, mert a szexualitásuk megélésének korlátozása erre a terepre szorítja őket) oda vezet, hogy a nők továbbra is beleragadnak elfojtásaik csapdájába. Valamint, és ezáltal: az intimitás elnőiesedik. Erről a későbbiekben még lesz szó.
Miért olyan fontos a mai ember számára az intimitás? Ismerték-e ezt nagyszüleink?
Az intimitás szükséglete (valamint annak hiánya mint probléma) a mai nyugati ember számára azért merül fel és fogalmazódik meg, mert egymástól egyre izoláltabban élünk. Ugyanakkor vágyunk a kapcsolódásra. Nézzük csak meg, milyen lázasan próbálja pótolni a mai kor szülötte az emberi kapcsolatokat virtuális közösségekkel és platformokon! Közösségi oldalakat látogat, skype-ol, okostelefonja jelzi az e-mail érkezését, amit azonnal elolvashat és megválaszolhat.
A múltban sokkal több ember élt együtt, egymás életterében. Ahol pedig sok ember élt együtt kis helyen (például a nagycsaládokban, ami manapság nem általános), az emberek annyira egymás közelségében voltak, megélve, megtapasztalva egymás működési mechanizmusait, betartva az együttéléshez szükséges szabályokat, hogy inkább önálló élettérre, saját kis zugra vágytak, némi elvonulásra, ha lehetőségük adódott, nem arra, hogy még közelebb kerüljenek egymáshoz. Közösen dolgoztak és teremtették elő a megélhetéshez szükséges feltételeket. A család és munka nem vált el egymástól. Az emberek együtt élték meg az életet. Az intimitás pedig szervesen alakult ki a hosszú együttélés folyamán, annak eredményeként. Anélkül, hogy valaha nevesítették volna.
Amikor azonban a munka és a család különvált, az emberek, a családtagok elveszítették egymással a kapcsolatot. Az idejük nagyobb és aktívabb részét külön, egymástól távol töltötték. Illetve: töltik. A társadalomban pedig megjelent az igény az egymás iránti kapcsolódásra. A körülmények – izoláció – és lehetőségek – kommunikáció, technikai vívmányok – pedig a kapcsolódás újfajta típusait hozták magukkal.
A kapcsolódás elsődleges formája tehát a kommunikáció lett, mégpedig a verbális kommunikáció. Fel is magasztaltuk, amennyire csak lehetséges. Már nem együtt gazdálkodunk és termelünk, hanem beszélgetünk. Életvitelünkből – izolációnkból – fakadóan az intimitást a mai kor leszűkíti a verbális kommunikációra, mintha ez lenne az egyetlen és legfontosabb módja a közelség megteremtésének. A kommunikáció pedig elsősorban a nők terepe alkati és történelmi-társadalmi okokból! Ennek eredményeként pedig az intimitás elnőiesedett, és csodálkozunk, hogy a férfi és nő miért nem értik meg egymást!
A diszkusszió, az őszinte és nyílt kommunikáció azonosítása az intimitással nem várt nehézségeket hozott
Sokaknak fájdalmas tapasztalat: egy kapcsolatban nincs mindenkor megfelelő helye és ideje az intimitás ezen formájának. Pedig mindenhol az őszinte dialógus fontosságáról papolnak nekünk, akkor hogy lehetséges ez? ITT már írtam arról, hogy a kommunikáció nem mindenható. Most pedig arról írok: az intimitás megteremtésében és fenntartásában sem az! Szeretnénk feltárni lényünk legbelsőjét, és a másik féltől is ezt várjuk el: a verbális kitárulkozást. Ezzel pedig hamar átlendülünk a ló túloldalára, visszaélünk az intimitással, amely hamar tolakodóvá, kényszerré, illetve a másik fél feletti kontrollá válik. „El akarom mondani neked, és elvárom, hogy te is elmondd nekem!” Ez a vallatás pedig nem intimitást és lelki közelséget épít, hanem birtoklást, elnyomást.
A verbális kommunikáció felmagasztalása az intimitás kapcsán oda vezet, hogy a férfi, aki neveltetésénél és szocializációjánál fogva kevésbé támaszkodik a verbális kommunikáció eszköztárára, ám annál fontosabb önkifejezési eszköz számára a test, hátrányba kerül az érzelmei kifejezésében. Ha nem vesszük észre, nem méltányoljuk az intimitás kialakítása során, hogy a férfi a test nyelvén – amely legalább olyan fontos kommunikációs eszköz, mint a verbalitás – szeretne szólni partneréhez (ahhoz a partnerhez, akit az ő szocializációja pedig pont a testiségben fogott vissza), akkor az intimitás megteremtése elakad, megfeneklik, az erre irányuló erőfeszítések pedig kontraproduktívvá válnak.
Intimitást építeni csak úgy lehet, ha szeretettel elfogadjuk és tiszteletben tartjuk egymás határait, megismerjük a másik fél kommunikációs eszköztárát és kifejezésmódjait, s csak annyit lépünk közelebb hozzá, és saját magunkból is csak annyit osztunk meg vele, amennyit ő enged és szeretne, valamint nem lépünk tovább, amíg ő erre nem kész. Az intimitás gyakran hosszú, bensőséges megismerési folyamaton keresztül alakul ki, s mélysége folyton változó; máskor pedig pillanatokra teremtődik meg, majd tovaillan. Az intimitás felfedezés, rácsodálkozás, összhang, rejtély. Felhő. Lebegés. Ne erőltessük. Szavak nélkül is megteremthető.
(A cikkhez az inspirációt Esther Perel Szeretkezés fogságban című könyve adta.)
(Az írás 2016. június 3-án jelent meg.)
