Egy ítélet margójára…
2013. április 28-án Balogh József, Fülöpháza polgármestere olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy annak betört az orr-, arc-és a járomcsontja.
A vak komondoros magyarázkodásairól elhíresült polgármestert az első fokon – 2016. február 17-én – kihirdetett ítélet szerint súlyos testi sértésben találta bűnösnek a Kecskeméti Járásbíróság. Büntetése 420 000 forint pénzbírság, valamint a bűnügyi költség – 246 000 forint – megfizetése.
Mintaember, kis szépséghibával
A bíró megállapítása szerint a vádlott életvitele eddig kifogástalan volt, átlagon felüli jó munkát végez, az általa elkövetett bűncselekményt pedig indulati állapotban követte el. Ez annyit jelent, hogy a bíróság az ügyet egyszeri és kivételes alkalomnak tekintette a pár illetve Balogh életében.
Ugyanakkor korábban több sajtóorgánumban is megjelent: széles körben ismert, és a bírósági tárgyaláson is szóba került (!), hogy a polgármester nem először bántalmazta élettársát, és bánt el ilyen cudar módon a sajtóban leginkább csak Terikeként emlegetett asszonnyal. Sőt, volt felesége is szenvedett el tőle többszöri bántalmazást.
Nyilvánvaló, hogy a 2013. április 28-i súlyos bántalmazás, amikor Balogh élettársának éppenséggel több csontja is tört, csak egy mozaikkocka volt a párkapcsolatban.
A kihirdetett ítéletből és indoklásából ugyanakkor az tűnik ki, hogy a bíróság egyszeri alkalomként és egyedi esetként kezelte a szóban forgó esetet, és nem helyezte el azt a – minden jel szerint fennálló – családon belüli erőszak rendszerében mint annak egyik eseményét a sok közül.
A bíróság, tehát, egyáltalán nem vette figyelembe és nem értékelte az ügy kapcsán azokat a mozzanatokat, amelyek a rendszeres családon belüli erőszakra utaltak.
Jogászkodjunk!
A Büntető Törvénykönyvben a „Kapcsolati erőszak” tényállása csak 2013. júliusban lépett hatályba, s egy adott cselekményre alapvetően az elkövetés idején hatályos szabályokat kell alkalmazni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szóban forgó esetet ne lehetett volna az alkalmazandó büntető jogszabályok keretei között akként kezelni ami: a polgármester családjában megvalósuló családon belüli erőszak egyik – hangsúlyozom: csak egyik – eseményeként, s feltárni a rendszerszinten megvalósuló erőszak egyéb elemeit és megvalósulási formáit is.
A bíróság az ítélethozatal során enyhítő körülményként értékelte, többek között, az alábbiakat:
- a sértett megbocsátását (erről lentebb még külön esik szó),
- polgármester beismerő vallomását és megbánását (nem nagyon volt más választása, a saját érdekében),
- azt, hogy az elkövető kiskorú gyerekről gondoskodik (ez abszurd; inkább egy további bűncselekmény, a kiskorú veszélyeztetése fennállásának lehetőségét kellene vizsgálni ilyen esetekben)
- az időmúlást, mivel három év telt el az elkövetés és az ítélethozatal között (újabb abszurd: a magyar igazságszolgáltatás késlekedését enyhítő körülményként figyelembe venni).
Az ítéletből az tűnik ki, hogy az érintett bírónak fogalma sincs az ügy lényegéről, a kapcsolati erőszak természetéről és sajátosságairól, az áldozat és az elkövető pszichéjéről.
Egy ilyen esetben a sértett megbocsátását enyhítő körülményként értékelni elképesztő tudatlanságról árulkodik a párkapcsolati erőszak és a családon belüli bántalmazás természetét illetően.
A bántalmazás bugyrai
Egy kapcsolati erőszak áldozata nem azért nem vall az elkövető ellen, valamint nem azért vonja vissza az esetleges vallomását, mert nem történt erőszak, vagy, mert „meg is érdemli a sorsát”. Hanem azért, mert a bántalmazás, a kapcsolati erőszak pszichológiája, mechanizmusa ilyen, így működik! És ha a bíró ezzel a szakkérdéssel nincs tisztában, illetve nem ismeri fel azt, hogy egy szakkérdéssel áll szemben (aminek megértéséhez, vizsgálatához szakértőre van szükség, mert ő maga nem ért hozzá), illetve elszigetelt eseményként kezeli az esetet, s nem pedig a családon belüli erőszak egyik mozzanataként: az óriási probléma, és teljesen félreviszi az ügyet!
Ha valaki azt gondolja, hogy egy kapcsolati erőszak áldozata belátási és az erőszakra való rálátási képessége teljes birtokában éli az életét, bocsát meg, vallja azt, hogy a párja „egyébként jó ember”, az téved. Könyvtárnyi irodalma van annak, hogy a bántalmazás és az elszenvedett trauma miként alakítja át sejtszinten az áldozatot, hogyan hat rá, a viselkedésére, gondolkodásmódjára, a teljes életvitelére.
Az egyik legfőbb nehézséget az jelenti a kapcsolati, családon belüli erőszak felgöngyölítésében, hogy leggyakrabban maga az áldozat sem éli meg erőszakként, ami rendszerint vele történik, mert torzult a valóságérzékelése.
Szintén közkeletű tévedés egy ilyen típusú eset kapcsán, ami az ítéletben is megjelenik, hogy:
- a nyilvánosságra került cselekedet egyszeri és kivételes,
- amit „bizonyít” és egyúttal ment (de legalábbis enyhíti), hogy indulat állapotában követik el.
Nos, a kapcsolati erőszak nem egyedi, indulati cselekmény, hanem rendszeres időközönként ismétlődő – erőszakos, s általában indulatos (!) – cselekmények láncolata. Mondhatni: rendszerszintű működés.
Az erőszak ugyanis, természete szerint, ciklikus (erről lentebb még lesz szó), tehát rendszeres.
Továbbá, a kapcsolati erőszakban rendszerint megjelenő indulat nem keverendő és mosandó össze a büntetőjogban használatos „indulati cselekmény”, „menthető felindulás” és egyéb, az elkövető felelősségének enyhítésére használatos „indulatból” kifejezésekkel.
Az erőszak ciklikussága
A párkapcsolati erőszak, valamint az abban rendszeresen megjelenő indulat mozgatója az elkövető „saját jogon” szerzett, az ő természetéből, működési mechanizmusaiból, sérüléseiből, elakadásaiból táplálkozó feszültsége, frusztrációja, ami időről időre felgyűlik. Ilyenkor mindezt a bántalmazó – az erőszak valamilyen formájában – levezeti az áldozaton. Egy ideig „nyugalom” lehet, de – az elkövető személyiségében rejlő – probléma okának felszámolása híján az események bizonyos időnként ismétlődnek. Ez adja az erőszak – fentebb már említett – ciklikusságát.
Lehet, hogy az áldozat maga is – félelmei, illetve torzult valóságérzékelése okán – teljes verbális eszköztárával arról próbálja győzködni a külvilágot, hogy a napvilágra került erőszakos cselekedet egyszeri és kivételes volt, de a metakommunikációja – ha valaki ezt képes értelmezni – azonnal elárulja.
A fentiek alapján is világos, hogy egy kapcsolati erőszak esetében a sértett megbocsátása, vallomásának visszavonása jogi szempontból nem bírhatna relevanciával a vádlott felelősségének enyhítésében.
Az igazságszolgáltatás felelőssége
A párkapcsolati erőszakra utaló jeleket és sajátosságokat a bíróságnak fel kellett volna ismernie, valamint vizsgálnia kellett volna a konkrét ügyben.
Egy „furcsa” bírósági ítélet kapcsán nem lehet kifogás a vád esetleges „nem megfelelő előkészítettsége” sem. A bírónak megfelelő eszközök állnak rendelkezésére egy ügy teljes felgöngyölítéséhez, a részletek tisztázásához. Az állam büntetőpolitikáját megvalósító ügyészségtől, egyébként, ugyanígy elvárható lett volna az ügy megfelelő előkészítése, felderítése.
Milyen üzenete van egy ilyen ítéletnek a társadalom számára, túl az érintett áldozat tragédiáján? Van-e jövője annak a társadalomnak, ahol a bíróságok „igazságszolgáltatás” címén hozhatnak olyan ítéleteket, amelyek köszönő viszonyban sincsenek az igazsággal és az emberek igazságérzetével? S milyen társadalom az, ahol egy ilyen embert újra polgármesternek választ a falu?
(Az írás megjelent a Magyar Nemzet 2016. március 3-i számában is)