Hiába, no, macskás vagyok, mindig is az voltam. Érzem minden rezdülésüket. Mint a legtöbb emberét. Biztosan jó kutyás is lennék, ha kutyánk (is) lenne. Általában jól érzik magukat velem, megnyugszanak mellettem. Mint a legtöbb ember. Az egyetlen ok, ami miatt nincs kutyánk: kevés időt töltünk otthon, s feltehetően unatkozna az eb. Ha két eb lenne, akkor pedig állandóan édes kettesben tölthetnék az időt. Reggel hétkor eljövünk, este hat és hét között érünk haza. A kutyának (se) nem való ilyen időbeosztás.

A macskának nincs olyan nagy szüksége az ember jelenlétére. Szabadon jár-kel a kerteken, utcákon, réteken, erdőkön át, nincs előtte akadály. Övé a világ. Tudja, mit akar. Nagyon tud ragaszkodni, bújni, láb alatt lenni, de csak ha ez neki is épp kedvére való. Elvisel, tűr, de csak egy darabig. Nagyon tartja a határait. Gyerekekkel kapcsolatba kerülve kicsit kijjebb tolja azokat a határokat térben és időben. De csak kicsit. Méltóságát ritkán veszti el. Azt is bájosan. Mindig szem előtt tartja az érdekeit. Független. Sokan mindezt fel is róják neki. Hogy a macska számító, önző, nem ragaszkodik annyira az emberhez! Bezzeg a kutya! Neki a gazdája a mindene!

Kérdem én: kinek és miért is fáj ez? Miért kívánja valaki az önfeladást bárkitől, bármitől? Miért az a jó, ideális, elfogadható, nemes és kívánatos, ha az eb vagy bárki más a kiszolgáltatottságig átadja magát és függ? Miért van egy embernek szüksége arra, hogy valaki alárendelje magát neki? Miért akar hatalmat valaki felett, saját magán kívül? Mi zajlik a lelkében annak, akit zavar más szabadsága, függetlensége, öntudata?

Tud-e szeretni, aki elvár? Aki alárendelődést vár el? Aki csak akkor szeret, ha…?

A szeretem nem arról szól, hogy jól érzem magam vele (belőle merítek energiát). A szeretem az, ha fontos nekem, hogy neki jó legyen, ő jól érezze magát.

A macska bármelyik oldalán is nyávog az ajtónak: kinyitjuk neki. Mi így szeretjük. Éljen természete szerint!