Gulyás Emőke, a szemtelenül fiatal ötvös lány valami olyat alkot, amelynek nincsen párja a nemzetközi ékszerpiacon. Szoborékszereket készít, melyek témáját az őt körülvevő környezetből veszi. 23 éves kora ellenére már elismert művész, akit 2014-ben a Tavaszi Tárlaton nagydíjjal jutalmaztak.

IgenÉlet: Művész családba születtél, hiszen édesapád hazai viszonylatban ismert festőművész, és édesanyádtól sem áll távol, hogy valami szépet, maradandót alkosson üvegekből. Adott volt, hogy Te is valamilyen alkotó tevékenységet fogsz végezni?

Gulyás Emőke: Igen, abszolút. Gyermekkoromban, amíg édesapám festette alkotásait nap mint nap, én mellette babáztam a nővéremmel. Azt hiszem, ez a közvetlen tapasztalás segített abban, hogy kifejlődjön a művészi érzékünk. Tudatosan formáltam úgy az eddigi életemet, hogy kihasználjam, kibontakoztassam azt az alkotó vágyat, ami egy ilyen művészileg impulzív környezetben a zsigereinkbe hatolt. 

IÉ.: S miért pont az ékszerkészítés?

G.E.: Óvodás kislány voltam, amikor édesapám játékból készített nekem egy kartonpapír gyűrűt, festett rá egy szép követ is. Tudom, hogy kicsit megmosolyogtató, de az érzés, hogy „ékszert viselő nővé” váltam, elképesztő hatással volt rám. Ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy mivel kell foglalkoznom felnőttként. Attól kezdve elkezdtem magamnak ékszereket készíteni. Először kartonból, majd ahogyan cseperedtem, úgy egyre időtállóbb alapanyagokból folytattam a kísérletezgetést. Tízéves korom óta különböző fémekből készítem az ékszereket. 

IÉ.: Milyen fémekből dolgozol? Maradtál a hagyományos ezüst, arany felhasználásnál vagy szívesen kísérletezel új anyagokkal?

G.E.: A kartonpapír korszak lezárultát követően rezet és alumíniumot használtam sokáig, majd 2009-ben az ékszerkészítő iskolában találkoztam nemesfémekkel először. Ekkor ismerkedtem meg az arany és ezüst használatával, s azóta is a nemesfémekkel és bronzzal dolgozom.

IÉ.: Szoborékszer. Igazán irodalmian hangzik. Mit takar az elnevezés?

G.E.: Tulajdonképpen egy kétcentis mini szobrot faragok bármilyen témában.

 IÉ.: Ékszereid egyediek és egyáltalán nem hétköznapiak. Honnan merítesz ötleteket a munkáidhoz? Mitől lesz meg benne az a plusz, az a különlegesség, amitől olyan „igenéletes”?

G.E.: Az ötleteket az engem körülvevő környezetemből merítem. Az élet apró szépségei, különlegességei, pozitív történései inspirálnak engem. Ettől olyan „igenéletes”, ahogyan fogalmaztál. De nagyon érdekes, vajon mi az, amit hat rám. Amikor balettelőadást láttam, balerina szoborékszereket kezdtem el tervezni és megalkotni. Egy lovas rendezvényt követően pedig lovakat. Jazz-bál után elkészítettem a táncosokat és zenészeket mintázó kollekciómat, miután pedig megismerkedtem a vőlegényemmel, megszületett a harmóniát és békességet sugárzó férfit és nőt ábrázoló sorozatom. 

IÉ.: Mitől páratlan az, amit készítesz?

G.E.: Nem csak azért egyediek a kollekcióim, mert kézzel készülnek, hanem azért is, mert maga az alapötletem nemzetközi szinten is egyedülálló, emellett pedig rendkívül nehezen másolható technika eredménye. Az én ékszereim nem fognak szembejönni veled az utcán, az biztos.

IÉ.: Elsősorban kiknek ajánlod a munkáidat? Kik keresnek meg? 

G.E.: Mivel az ékszereimet mára már megtanultam egyetlen fotó alapján elkészíteni, a leglehetetlenebb kéréseknek is eleget tudok tenni. Van egy bemutatótermem, itt találkozom a megrendelőimmel. Elkezdünk beszélgetni. Általában a vendégeim nem „szürke egerek”, sokkal inkább kiforrott egyéniségek, akik tudják, mit akarnak az élettől. Az a feladatom első körben, hogy lépésről lépésre a megrendelő partner vágyait, fantáziáit feltérképezzem, majd fizikálisan megformázzuk egy ékszerben. Ez a folyamat olykor többszöri egyeztetést is igényelhet a tökéletes végeredmény érdekében. Amit csinálok, az egyedi és a legszemélyesebb ajándék egyben.

IÉ.: Hol lehet megvásárolni az ékszereidet?

G.E.: Budapesten van a műhelyem és a bemutatótermem is, ahol fogadom a megrendelőimet. A kész ékszereimet a külföldről érkező turisták, üzletemberek már a repülőtér termináljában is megvehetik, illetve számos nívós helyen is kaphatóak a kollekcióim. Például az Operaházban a Poera shopjában, a Váci utcában, valamint a Bazilika utcájában. Hála Istennek, szoborékszereimnek nagy sikere van a művészeti kiállításokon. Híres, befutott kézművesek, iparművészek mellett ott voltam a szoborékszereimmel a 2014. évi 40. alkalommal megrendezett Tavaszi Tárlaton, ahol a nagyversenyben a zsűri egyhangú döntéssel díjnyertesnek ítélt meg. Ezek a sikerélmények töltenek fel további lelkesedéssel, hogy kitartóan bírjam az ékszerenkénti 18-20 óra reszelgetést. Hálás örömet és ragyogást látok az ékszerek gazdáinak arcán akkor, amikor átadom nekik akár az önmagukat ábrázoló szoborékszerüket. Szerencsés vagyok, hogy fiatalon megtaláltam az utamat, ezen megyek tovább.

Szilvási-Kassai Eszter