Meddő vagyok, legalábbis a WHO legújabb meghatározása szerint. Az egészségügyi szervezet ugyanis a meddőség definícióját kibővítette azzal, hogy azok a nők és férfiak is meddőnek számítanak, akik nem találnak maguknak stabil partnert a gyermekvállaláshoz.

A WHO először szólalt meg társadalmi, illetve szociális témában. Saját bevallásuk szerint  szeretnének nyomást gyakorolni a kormányokra és a helyi biztosítókra, hogy minél több gyermek születhessen, ugyanis csak az részesülhet asszisztált reprodukciós eljárásokban, aki igazoltan meddő. Az új definíció alapján a szingli nők, férfiak és homoszexuális nők, férfiak is ugyanilyen jogot élveznének.

Tudom, sokan maradnak gyerek nélkül, pedig nagyon szeretnének. De vajon meddig kell harcolnunk az ellen, amit nekünk szánt a sors? Számos kérdést vet fel a történet: spermabank – van-e jogunk arról dönteni, hogy egy gyermek soha ne ismerhesse meg az apját? Mennyire lesz lelkileg-szellemileg egészséges egy kicsi, ha nincs apja? Milyen hatással lesz a társadalomra a sok egyszülős család?

De az éremnek van másik oldala is. Vallom ugyanis, hogy egy gyereknek leginkább szeretetre és elfogadásra van szüksége. Sokszor egy-egy pici jobban járna, és egészségesebb lenne, ha egy léleknyomorító anya vagy apa nélkül nőne föl. Nehéz kérdések, bonyolult, összetett válaszok. Ahány nő, férfi és gyermek, annyi sors...

Ti mit gondoltok?