Ettől az évtől új takarító céget szerződtetett az irodaházunk, decemberben egy körlevél tájékoztatott minket erről. Nem lepődtem meg nagyon. Az utolsó félévben a mi emeletünkre olyan takarító néni került, akinek mozdulataiból sütött az utálat és az indulat. Valahol ötven és hatvan között lehetett, vörösesbarnára festett, vállig érő hajjal, az átlagosnál kissé vékonyabb alkattal. Vissza sem köszönt, mikor koromnál fogva előre köszöntem neki. Csapkodta a mosdóajtókat. A fémből készült kéztörlőpapír-tartót úgy nyitotta fel mindig, hogy az iszonyatos robajjal csattant a falnak. Dühös keserűség áradt a mozdulataiból. Ha pedig kinyitotta a száját, dohogás, panaszkodás, szörnyülködés és felháborodás ömlött belőle. Ilyenkor leginkább a munkaadójáról és a mosdót használó irodai dolgozókról fogalmazta meg véleményét.

Meglepődve futottam bele január 2-án az említett nénibe az irodai mosdóban. Kicsit bizonytalan voltam, őt látom-e. Éppen a kéztörlő papírokat cserélte. Feltűnt, hogy hófehérek ezek a papírok, szemben a korábbiakkal.

- Fehér papírtörlőket kapunk? – kérdeztem.

- Becsüljék meg, mert ez kivételes! Véletlenül küldtek ilyet, a régi típust rendeltük, ez nem  újrahasznosított, attól ilyen fehér! – reagált foghegyről. Kétség sem férhetett hozzá, ő volt… A haja rövidebb lett és kicsit rendezettebb, modora változatlan.

- Ön az új cégnél is dolgozik? – érdeklődtem.

- Igen, ketten maradtunk a régiek közül, én itt és egy kolléganőm a másik irodaházban. Jobb a biztos rossz! – tájékoztatott.

- Új a frizurája, ugye? Jól áll! – mondtam tovább, amit gondoltam.

- Igen, de jobb volt, amikor a fodrász beszárította – szabadkozott kicsit lágyabb hangon.

- Jól áll így – ismételtem.

Levette a szemüvegét, s a tükör felé fordulva kicsit elmosolyodott. Beletúrt a hajába

- A fodrász olyan egyenesre szárította! Nem vette észre, hogy az nekem nem áll jól! Úgy néztem ki, mint Hitler! – mondta, s közben éles választékot csinált az ujjaival a haja között, úgy mutatta, de már határozottan mosolygott.

- Hitler a másik oldalra fésülte a haját – feleltem.

- Nem is úgy értettem, hanem hogy olyan egyenes volt – magyarázta tovább, de már széles mosollyal. Pontosan értettem.

- Jó ez így, ahogy van. A színe és a formája is. Olyan természetes – mondtam, majd elköszöntem, s lenyomtam a kilincset.

- Boldog újévet! – szólt utánam!

- Boldog újévet! – feleltem.