Hétfőn írtam egy CIKKET a Balaton Sound-jelenségről, mely igencsak megmozgatta az olvasókat. Nagyon sok reakció, hozzászólás érkezett, a legtöbb továbbgondolandó kérdéseket vetett fel. Ahogy az alábbi olvasói levél is. A téma kimeríthetetlen, Balázs levele egy érdekes aspektusból közelíti meg a kérdést. (Kriszta)

Mottó: Kurvák a placcon – Business as usual

Minden mindennel összefügg. A napi kötelező közhelypuffogtatáson túl is vagyunk, mehetünk tovább. Elnézést, de muszáj volt, hisz akkor hogy lenne valami közhely, ha nem használná mindenki? Nna, ez a divat. Egy jel, amit azért használunk, mert más is használja. Nincs funkciója, önmagában értéktelen, csak éppen a használatával megvan a közösséghez tartozás érzése. De a közösséghez tartozás vágyánál nem nagyon létezik erősebb evolúciós késztetésünk. Evés, alvás, szex, közösség. Az első kettő hiánya gyorsan öl, a második kettőé lassan. Megyünk hát előre, és a túlélésünk érdekében keressük, hogy hová tartozzunk, ha pedig megtaláltuk, akkor irány a trón: a csoport alfahím, alfanőstény szerepe.

Az aktuális „szenzáció”, hogy bedrogozott, ájult kurvákat találtak zenészek öltözőjében. Nagy hír… Mintha nem a világ egyik legnagyobb kliséje lenne a zenész, aki a színpadról levonulva bemegy a piával, droggal és indokolatlanul sok prostituálttal teli öltözőjébe kicsit lazítani. Sex & drugs & rock & roll. Régi sztori. És ehhez még csak férfinak se kell ám lenni. Janis Joplin ugye.

Valami kis hírértéke azért van a dolognak. Valami más. Régen azért gyakoribb volt ezekben az öltözőkben a jóravaló munkás, aki főállásban dolgozott és kibérelhető volt bárki számára, aki megfizette az árát. Pénzben. Nem pedig jegyben. Hisz szolgáltatást nyújtottak, amiért jellemzően nem lehet Erzsébet utalvánnyal, Balaton Sound-jeggyel vagy élő fizetni. Ez az egész történet a Sound kurváiról backstage-en innen és túl két ponton érdekes. Először a szabadidős prostituált jelensége miatt. Aki nem pénzért és megélhetésért űzi az ipart, hanem neki tetsző, barterezhető javakért. Másodszor pedig azért, mert látszólag az ár is drasztikusan lecsökkent.

A legtöbben morális válságot emlegetnek, mint kiváltó ok. Pedig nincs itt semmiféle elzüllés. Az emberiséget most is ugyanolyan emberek alkotják, mint negyven éve, csak épp a környezet más. Nem, a jelenség oka sokkal inkább technológiai. Egyszerűen drágább lett a közösséghez tartozás. Sokkal több olyan dolog vesz minket körül, amiről elhitették velünk, hogy kell nekünk. Az almás telefon, a dizájner táska, az izmosító porok. Nélkülük nem lehetünk valakik, hisz ezek fejezik ki az egyéniségünket. Velük tűnhetünk ki, miattuk fogadnak be a közösségbe, általuk leszünk mi az alfahímek és alfanőstények.

És ilyen a Balaton Sound is. Aki nem tesz föl egy Instagram (vagy legalább egy Facebook)-képet róla, az paréj. De ha ott se volt? Na, azzal a lúzerrel hogy lehetne már tartani a kapcsolatot?! De a Sound-jegy drága. Ez már nem Máté Péter a helyi művházban. Viszont ugye bejutni meg muszáj valahogy. Ezért mindenki azzal dolgozik, amije van. Ha van pénze, kifizeti. Ha nincs, akkor spórol, hamburgert árul a Mekiben. Akinek meg ez derogál, nos, a lábát még mindig szétteheti, ha van rá fizetőképes kereslet. És ez a titok nyitja.

Nem vált olcsóbbá a legősibb szakma, csak más lett az értékmérő. A prosti nem azért nem kér pénzt, mert hirtelen rátalált Buddhára, és mától elutasítja a földi javakat. Csak épp egy másik, a pénznél is értékesebb valamit kap a testéért cserébe. Divatos holmit, ezen keresztül pedig a Szent Grált, a közösség elfogadását. És azért csak alkalmilag csinálja, mert a „kötelező kiadások” is alkalmiak. Hisz nincs minden héten Sound. Nem morális tehát a válság. Csak épp a technológia drágábbá vált, a közösséghez tartozás ma is ugyanolyan fontos, a fiatalok pedig ma sem a vastag pénztárcájukról híresek.

(Kép: budapestfestivals.com)