Az élet mindig olyan érdekes számomra. Még akkor is, amikor épp nagyon nehéznek érzem. De különösen akkor, amikor úgy vélem, épp kézben tartom a dolgokat. Mindig ad egy kis leckét, tanulnivalót, elgondolkodtatót. Amikor egy pillanatra azt hiszem, hátradőlhetek, mert megtanultam valami fontosat, iránymutatót, akkor jön az élet, és mutatja a tanultak fonákját. Jelenségeket tesztel rajtam, érzéseket vonultat fel bennem és előttem, s én kezdhetem ezeket is beledolgozni a tapasztalataim szövetébe. Gondolkodni arról, ezt miért így reagáltam le, miért nem voltam képes másképp csinálni, s ha másképp reagálok, milyen más kimenetele lehetett volna az eseménynek.

Néhány napig, vagy néha néhány hétig biztonságban, erőm teljében és kezemben teljes kontrollal érzem magam. Aztán vagy az élet állít új kihívások elé (na, akkor most légy okos, ezzel mit kezdesz), vagy magam lépek olyan területre, ahol meglepődöm azon, amit találok. Küzdésben sok tapasztalatom van, s elég jó is vagyok benne. Nehézséget inkább az okoz számomra, hogy felmérjem, valóban érdemes-e küzdenem érte. Eldönteni, hogy mikor kell elengednem valamit. Hiszen nem csak az a probléma, ha valamit hamar feladunk, hanem az is, ha túl sokáig maradunk benne valamiben, ragaszkodunk hozzá, s küzdünk, elviselünk akkor is, amikor már nem érdemes. Egyszer kaptam egy olyan tanácsot, hogy a döntést akkor kell meghozni, amikor már nem fáj. A tapasztalatom az, hogy időnként van az a világosság és meggyőződés, hogy valóban teljes bizonyossággal dönthetünk valami mellett vagy ellen, de ritka az a döntés, amit úgy hozhatunk meg, hogy az valóban nem fáj. Illetve a döntés következményeit gyakran csak sejthetjük előre, biztosat csak utána tudunk.

Inkább azt próbálom felmérni, minek mi az ára. Pontosabban, nekem mi a fontosabb. Az, ami mellett döntök, vagy az, amit áldoznom kell érte. És ha valami igazán fontos, mert meggyőződésem, hogy az a helyes, akkor meghozom mellette a döntést.

És vannak olyan helyzetek is, amikor el kell engednem valamit, amiben hiszek. Mert az idő és a körülmények nem alkalmasak rá. Ilyenkor elismerem, hogy vannak nálam hatalmasabb erők, melyek előtt fejet hajtok, és rájuk bízom magam.