Mikor az ember úgy istenigazából öntudatra ébred, s belép a felnőttkorba, elkezd távlatosan gondolkodni. Jó esetben, legalábbis.

Egy nő, attól a pillanattól kezdve, hogy megérik benne az anyaság vágya és igénye, elkezd óvatosabban, tudatosabban élni. Jó esetben. Illetve ha hagyják. Senki nem akar ugyanis idő előtt magatehetetlen árvákat itt hagyni az árnyékvilágban.

Azt mondják, ételed az életed. Valóban. De milyen ételed? És milyen életed lesz tőle, tőlük?

Napok óta olvasgatom a WHO (Egészségügyi Világszervezet) legújabb, hurkás-kolbászos-szalonnás jelentése után kialakult véleménycsatározást a Facebookon és egyéb fórumokon. Bevallom, eleinte jól szórakoztam, de most már inkább düh és elkeseredettség van bennem. Több okból is: egyrészt mélységesen felháborít, milyen rettenetesen hülyének nézik a népet a megmondóemberek, s a populáció tekintélyes része rá is repül a riogatásra: jaj, akkor mától kihagyom a kolbászt a paprikás krumpliból; lefelejtem a kakastaréjt a cigánypecsenyéről; soha többé szalonnasütést!

Az emberek másik része pedig a „csakazértis-csakazértsem” táborba tömörül, s gyártja a meredekebbnél meredekebb „konteókat" (conspiracy theory; összeesküvés-elmélet – a szerk.) arról, kiknek és miért is áll érdekében letiltani a disznóságokat a nagy magyar étlapról.

Én viszont amondó vagyok, ezeket a „kutatásokat, jelentéseket” a helyükön kell kezelni, vagyis: el kell olvasni, el kell rajtuk gondolkodni, aztán hagyni őket a fenébe, s élni tovább, ahogy eddig.

Feltételezem ugyanis, hogy senki nem ellensége saját magának és a családjának, így nyilván nem fogja szeméttel etetni a gyerekeit. De: azért ne menjünk már el a fényevés irányába sem, nehogy még a végén valami bajunk legyen! (Az más kérdés, hogy Budapesten például aztán ehetné a „fényt” az ember – füstös-kátrányos megvilágosodás lenne abból, azt hiszem!)

Emlékezzünk csak, az utóbbi években mennyi mindenről és azok ellenkezőjéről jelentették ki „valakik”, hogy bele fogunk dögleni, ha megesszük!

1. Ha visszamegyünk egész a kályhához, emlékezhetünk, hogy volt már anyatej kontra bébitápszer vita. Csak az anyatej jó a gyereknek; ha tápos, nem alakul ki kötődés, megbetegszik, gyenge immunrendszere lesz stb. A másik oldal szerint az anyatejezés túl van misztifikálva, s még árthat is a gyereknek, ha az anya pl. stresszes, feszült, mert ezek az érzések a tejen keresztül átmennek a gyerekre, s nem alakul ki a kötődés, lelki beteg lesz, gyenge lesz az immunrendszere stb.

2. Aztán itt a tehéntej. Az ember ne igyon tejet, mert a tehéntej a tehén kicsinyének „lett kitalálva”, a homo sapiens nem képes emészteni a benne lévő fehérjéket stb. Igyunk helyette szójatejet!

3. Ja, de a szója meg alapvetően állati takarmányozásra készül, nehogy már legeljünk, mint az állatok! Le a szójával, mégiscsak éljen a jó öreg bocilé!

4. A lé igen, de a boci nem. Kergemarha meg a kórja, ugye-ugye? A szomszéd Lajos is azért olyan hülye, mert az a nyers tatárbifsztek! Tudtam én! Hiába, urizálnak mindig, miért nem jó nekik a disznóhús?

5. Disznó??? De hisz annak meg száj- és körömfájása van. Csak a csirke a megbízható, semmi más!

6. Milyen csirke? Az a H1N1-es féle? Abba bele szoktak ám halni, s nemcsak a szárnyasok, hanem a kínaiak is. Vagy a másik fajta tyúk, amelyiket antibiotikummal fújnak fel két hét alatt kétkilósra? A legjobb, ha nem is eszünk húst, csak tésztát.

7. Tésztát? De akkor szigorúan tojásmenteset, mert a tojással is baj van. Hát milyen színe van manapság egy tojásnak? Hófehér. Hát hol „terem” hófehér tojás? A laborban, nem a tyúkólban.

8. De ha már tészta. Azzal is módjával ám: rengeteg benne a koleszterin. Letapad az érfalunkra, s pár év alatt úgy elzárja az utakat, hogy leáll a keringésünk. Marad a vajas kenyér.

9. Vajas kenyér? Na, álljunk csak meg egy pillanatra! Ezzel csupán két probléma van: a vaj meg a kenyér. A vaj állati fehérje, tiszta zsír. Zsíros fehérje vagy valami olyasmi. Majdnem olyan, mint a tej: emészthetetlen, hizlal, koleszterin stb. A kenyér? Van fogalmunk arról, mennyi sz..rt belesütnek manapság egy kenyérbe, hogy magasabb, légiesebb, kívánatosabb legyen? Meg hát a gabona, amiből készül! Az a génkezelt búza, arra lenne szükségünk? Legyen inkább zöldség és gyümölcs.

10. Gyümölcs és zöldség? És mégis mi? Az a banán, amelyet zöld korában utaztatnak Ecuadorból hónapokig Európába, majd valahol gázzal sárgára „érlelik”? Vagy azok a „blendamed” almák, melyek 30 dekásan és fényesen mosolyognak ránk? Hát vajon milyen csodafa „teremte” azokat? Vagy a „spanyol” paradicsom, „holland” uborka meg a kínai fokhagyma, melyek nemhogy vetőmagot, de termőföldet sem láttak? Inkább csak igyunk!

11. De mit igyunk? Filteres teát semmi esetre sem! Egérürülék meg fűrészpor van a filterbe keverve egy kis E-gyümölcsaromával. 100%-os gyümölcslét se! Tömény cukor, semmi más! A cukor meg öl, butít és nyomorba dönt. De legalábbis cukorbetegségbe, aztán meg amputálhatják a testrészeinket. Marad a víz!

12. De milyen víz? Csapvíz? Az a klóros, arzénos, vegyszeres? A budapesti, amit a Dunába engedett pisitől, kakitól, gyógyszermaradványoktól szűrnek ihatóra? Aztán csodálkozunk, ha a rejtett hormonoktól szőrösödünk, mint Chewbacca? Vagy az ásványvizek, melyekről minden hónapban kimutatják, miből teng túl bennük valami, s annak a túltengőnek milyen mellékhatásai lehetnek? 

Ugye, mindenkinek ismerősek a fenti sorok és érvek? Mondok én valamit, ez is egy elmélet, ha úgy tetszik. Nem én találtam ki, már-már közhelyszámba megy, de mint minden közhely, színigaz!  

A stressz az, ami öl, kedves jó WHO-sok meg mindenki! 

Sok szemetet megeszünk, beviszünk, való igaz. De ha a mérték a mértékegység, ha nem esünk túlzásokba, valószínűleg nem fog kipusztulni az emberiség egy karéj kenyértől jófajta mangalica hasaszalonnával. Nem az ésszel fogyasztott kolbásztól meg tojástól kapunk infarktust meg növesztünk daganatot, hanem a létbizonytalanság, az egzisztenciális válság, a magánéleti és munkahelyi problémák okozta állandó feszültségtől! A kibeszéletlen, feldolgozatlan konfliktusok, az öntépés, a harag, a mindennapi félelem mindentől – ezek növelik az onkológiák és a belgyógyászati osztályok „kihasználtságát”!

Többek között például az is, ha egymásnak esünk a fórumokon egy ilyen bullshit olvastán, mint hogy „kolbász vagy nem kolbász”!     

Úgyhogy én a magam részéről továbbra sem törődök az újabb és újabb „legeslegtudományosabb ajánlásokkal”, hanem igyekszem kizárni magamból az életemet keserítő tényezőket, bosszantó és lassan ölő dolgokat.  

A szalonna speciel nincs köztük.

V. Szabó Kriszta