Eltöltöttem egy fél évet a magyar felsőoktatás egyik jó nevűnek és jó hírűnek számító fellegvárában. Választott szakomra még önköltséges képzésre is legalább 440 ponttal lehetett bejutni, az államilag finanszírozott hallgatóknak pedig minimum 446 pontot kellett elérniük a sikeres felvételihez. Akik benne vannak a felvételi eljárásokban, a „pontgyűjtésben”, azok tudják, ezek igen magas ponthatárok. Mivel az előző képzési helyeimen már kimerítettem az állami finanszírozásban eltölthető éveket, így nálam most csak a költségtérítéses jöhetett szóba. Szeptemberben ki is köhögtem magamból az aktuális félévre fizetendő háromszázezer forintos tandíjat, aláírtam a hallgatói képzési szerződést. A félév során pedig egyik ámulatból estem a másikba, mit is nyújtanak (magyarul: nyomnak le a torkán) a hallgatóknak ebben az intézményben.
- Az előadásokat és kötelező szemináriumokat (!) a levelezős bölcsész hallgatóknak hetenként egy napon tartotta az intézmény reggel kilenctől este hatig, illetve gyakran nyolcig is. Az egyik legfontosabb tárgyból az előadás délután négytől nyolcig zajlott. Ebből a tárgyból – nevezzük anatómiának – az előadás anyagait kellett tudni, szó szerint, beleértve az előadásonként bemutatott 40-50 darab képet, diát, diagramot, rajzot. Az előadást csak „ott és akkor” tekinthettük meg, amikor az órarendben szerepelt, nem készült róla bármely hallgató által, bármikor elérhető hang- és képfelvétel. Amikor ezekre az előadásokra sor került, már túl voltunk a – heti rendszerességgel megírt – zárthelyi dolgozaton az egyik „tölteléktárgyból”, nevezetesen statisztikából. A bölcsészkaron. Ahol a statisztikára – a tanszéki oktatók indoklása szerint – a későbbi kutatásaink lefolytatásához volt szükség. (Megjegyzem, senki nem azért ment erre az egyetemre és erre a szakra, hogy kutatásokat folytasson…) Egy speciális statisztikai programban dolgoztunk, amit a tanszékvezető alkotott, s amit fejenként négyezer forintért kellett letöltenünk a saját gépeinkre. Minden hallgatónak, ami százas nagyságrendet jelent. Ugyan statisztikából, illetve gazdaságstatisztikából korábban szigorlatoztunk már néhányan, a bölcsészkaron oktatott statisztika tárgy alól mégsem kaphatott senki felmentést, mert itt – indoklásuk szerint – „mást” oktattak.
- Az oktató, aki transzcendenciáról tartott előadást, arra a hallgatói kérdésre, hol van Isten az ő elméletéből, kikérte magának, hogy Istent bárki a tudomány körében emlegesse. Egy egyházi egyetemen. Pszichedelikumokról oktatott. Amellett érvelt, lobbizott „tudományosan”, hogy az LSD és más kábítószerek használatosak legyenek a gyógyításban. A saját meggyőződését rendszeresen kizárólagos tudományos tényként és igazságként tanította. Az igaz-hamis tesztkérdésekből álló vizsgán ilyen jellegű kérdésekről kellett eldönteniük a hallgatóknak, igaz-e, vagy hamis: „Jungot alaptalanul gyanúsították antiszemitizmussal.” A rossz válaszért pedig nem nulla pont, hanem pontlevonás járt a húsz kérdésből álló vizsgán. Az elégtelenül "felelők" neve mellé gúnyos megjegyzéseket írt az előadó.
- Egyes kulcsfontosságú tárgyakból az előadásokat olyan oktató tartotta, aki a legérdekesebb témát is agyon tudta csapni unalmas, érthetetlen előadásmódjával. Főleg ezek a tanárok szerettek olyat kérdezni a vizsgán, ami a hat-nyolcszáz oldalas tankönyvekben nem szerepelt, csupán ők említették az órájukon. Máskülönben egyetlen diák sem hallgatta volna az előadásaikat.
Visszaélés az időnkkel, kiszolgáltatottságunkkal, befizetett pénzünkkel. Kizsarolt jelenlét, hogy legitimáljuk egyes oktatók megélhetését, mert olyan színvonalú előadásokra, amit ők nyújtani tudtak, másképp senki nem lett volna kíváncsi.
A legnagyobb csalódás azonban az volt, hogy aki felemelte a hangját a fenti jelenségekkel kapcsolatban, azt a többiek lenyomták, mondván, ne szítsa a feszültséget, hisz mindenhol ez van; majd szép emlék lesz végül.
Ezért (is) tart itt ez az ország.
(Fotó: Béli Balázs)
