Van az úgy, hogy az ember csak úgy vánszorog, elveszíti a motivációját, akár a munkában, akár a magánéletében, a hobbijában. Nem tudja hogyan tovább, unottan éli a mindennapjait és rádöbben, nincsenek különösebb céljai. Ilyenkor jönnek a jó tanácsok, hogy csak bírjuk ki, találjuk meg a jót, ajánlják a könyveket vagy inspiráló videókat. Mi pedig bámuljuk, és nem értjük, mi velünk a gond, miért nem jött meg azonnal a kedvünk. Hát azért, mert az elveszett motivációt csak egy ember találhatja meg nekünk: mi magunk. Az indíttatás ugyanis leginkább belülről fakad.

Jó ha már előre felkészülünk a kemény munkára, nemcsak álmodozunk, hanem tudatosítjuk magunkban, hogy kemény lesz az út, lehet, hogy tele buktatókkal, nehézségekkel, akár fásultsággal.  Ha már előre tréningezzük magunkat, könnyebb lesz túljutni a holtpontokon.

Állítsunk fel kis célokat. Ha csak az álmunkat nézzük, akkor könnyen elfáradhatunk, túl nagy falatnak érezhetjük a végcélt, ezért jobb, ha apró lépéseket tűzünk ki magunk elé és mindig csak a következő állomásért küzdünk.

Ha oda a motiváció, akkor keressük meg a kiindulási pontot, az okot, amiért elkezdtük, illetve azt, amiért csináljuk.

Ha csökken az indíttatásunk, akkor tartsunk egy kis szünetet. Lehet, hogy egy kicsit túltoltuk a biciklit, rengeteget dolgoztunk, elegünk lett. Ilyenkor jól jöhet egy kis pihenés, egy kis távolság.

Az a lényeg, hogy ha pillanatnyilag nincs motivációnk, ne adjuk fel rögtön!