Nagy divat manapság életmódváltásba kezdeni és dokumentálni egy felületen. Ez erőt adhat másoknak is, vagy lehet a dagin röhögcsélni, hüledezni, de lehet érdeklődéssel, empátiával követni és szurkolni a naaagy átalakuláshoz. Az a jó a változásban, hogy mindenki előtt nyitva áll a lehetősége, aki ennek szükségét érzi, vagy épp a teste dönt úgy, hogy elege van az eddigiekből, s valamilyen úton, akár betegség, akár fáradékonyság, akár tunyaság formájában jelez. Kolléganőnknek, Jucusnak jó régóta elege van már a súlyfeleslegéből és az abból adódó nehézségekből. A BOCSI VIKI táplálkozási tanácsadóval készült interjú után kért egy személyre szóló analízist Vikitől, de a végső lökést a sporttal foglalkozó tematikus hetünk és MÁRI TAMÁS kettlebell instruktor adta meg neki: itt az ideje, mert most, ma kell elindulni, ha valóban változtatni szeretne. Az elkövetkező hetekben az ő személyes blogját olvashatjátok nálunk. Minden szerda este számot ad a gyötrelmekről, eredményekről, élményekről. Az Égő fókazsír címet ő választotta, mondván: szerinte „égő”, ahogy kinéz, ráadásul ég a zsír is, ha dolgozik. A fóka meg egyébként is cuki. Szurkoljunk együtt és merítsünk erőt abból, hogy másnak sem könnyű, mindenkinek küzdés. Szeretünk, Jucus!   

A bikiniszezonra télen gyúrunk, nem?

Világéletemben vastag testalkatú voltam. Kisgyerekként, ha kaptam egy cumisüveg malátakávét, később meg egy kiflit, szépen elüldögéltem a babakocsiban vagy a hintában. Édesanyám szerint nagyon nyugodt baba voltam, ettem, ittam, aludtam. Óvodás koromra aztán megnyúltam, nem számítottam kereknek, hosszú, szőke hajú kislányként elvegyültem a többiek között. Akkor nem a súlyom zavart, hanem az, hogy anyukám mindig úgy felkötötte a hajamat, hogy a szabadon hagyott füleimet akár parabola antennaként is lehetett volna hasznosítani.

Ahogy fejlődtem, láthatóvá vált, hogy nem leszek madárcsontú, apukám családvonalának vastagságát örököltem. Szóba sem jöttek kecses, csajszis sportágak, mint a ritmikus sportgimnasztika pl. Az atléták közt is inkább gerelyhajító lehettem volna, hogy aztán később súlylökőként folytassam… A lényeg: általános iskolában kézilabdázni kezdtem, élsportolói szinten. A napi edzések kordában tartották a súlyomat, ekkor még bármit megehettem, amit megkívántam. Kapusként akkoriban inkább még izmosnak mondtak, mint kövérnek. Középiskolásként abbahagytam a versenysportot. Akkor is bármit megettem, amit megkívántam, s itt kezdődött az út lefelé. Egy idő után észrevettem, hogy jönnek rám a kilócskák, mindig belefogtam egy újabb diétába, eljárkáltam stepaerobicra, futkostam, de a leadást mindig az egész feladása követte, így folyamatosan fogytam-híztam. És a (jo)jóból is megárt a sok, ugyebár…

Nem folytatom, mert igazán nem is emlékszem, hogy jutottam el a jelen helyzetig. Azt tudom, hogy még volt egy nagy fellángolásom: a tesóm esküvőjén koszorúslány voltam, bele kellett férnem a ruhába, így akkor, mivel volt motivációm, nekiduráltam magam, s a 170 centis magasságomhoz lefogytam 65 kilóra. A ruha így is szétrepedt rajtam a lagzi kellős közepén… Jól éreztem magam, de azt nem tudtam tartani. Jöttek a 90 napos őrületek, a zöld lötty-diéta, a tojás-narancs rémség, a kelkáposztaleves - még rájuk gondolni is ocsmányság.

Gyúrós kaja? Vazze’!

Az utóbbi években összevásárolgattam magamnak életmódtanácsokat, edzésterveket, személyi edzőhöz jártam, s ráálltam az ún. gyúrós kajákra: napi ötször ettem rizst, csirkét, brokkolit stb. – de nem lett eredménye. Nem fogytam, a szervezetem az egészséges ételek ellenére folyamatosan éhezett. Persze hogy pár hét után feladtam, s azt mondtam hazafele egy-két Big Mac-nek: - Gyertek a mamihoz, kedveskéim! Falási rohamaim voltak, mindig mást kívántam, mint amit ennem kellett. Most már értem, miért.

Bocsi Viki elmagyarázta, hogy a vércsoportom, hormontípusom és fehérjetípusom teljesen más étrend követését teszik szükségessé. Bár ún. fehérjetípus vagyok, de nálam a klasszikus csirke-rizs cuccos sohasem fog beválni. A személyre szabott analízise kimutatta, hogy agyalapi mirigy domináns fehérjetípus vagyok, ami azt jelenti, hogy a jó minőségű, egészséges zsírban gazdag és fehérjedús étrend a megfelelő számomra. Ezzel csak az a probléma, hogy én a szénhidrátot szeretem. A tésztát, a kenyeret, a sütit, a krumplit. Mindent, ami hizlal.

Ezeknek szépen pápá-t inthetek. Ahogy a koffeinnek, a kólának, a tejtermékeknek (a sajtok és a tejes dolgok inkább ártó zsírnak számítanak, nem fehérjének), a fehérlisztnek, fehér cukornak is, mert extrém módon gátolják a fogyásomat. (Mondjuk, a fehér liszt és -cukor mindenkiét, típustól függetlenül, szerintem.) Ráadásul, ha továbbra is azokat az ételeket falom, amiket eddig, erős hajlamom lesz a pajzsmirigy működési zavarok és cukorbetegség kialakulására is. Hangsúlyozom, minden, amit leírok, rám vonatkozik, az én szervezetemre készített elemzés állapította meg. Másnak más a felépítése, a működése!

Tojás mindhalálig? Ugye, nem?

Tulajdonképpen a most divatosan paleo szóval illetett étrendet kell követnem, azaz – ahogy már említettem - semmi koffein, kóla, tejtermékek; nulla cukor, semmi alkohol. Bármilyen húst, halat azonban minden mennyiségben fogyaszthatok. A szénhidrátot megfelelő zöldségekkel kell pótolnom. A hüvelyeseket kivéve mindenfélét ehetek, de célszerű egyszerre csupán 3-4 félét fogyasztanom. Ami nagyon fontos, hogy zsírban gazdag legyen - ami nem mangalicatöpörtyűt jelent, sajnos. Egészséges zsírokat kell beszereznem: avokádót venni (még sosem ettem), lenmagolajat, tökmagolajat a salátákra, olívát.  

Pár napja ráálltam az útra. Kávé helyett citromos vízzel kezdem a napot. Reggelire még tojással indítok. Mindennap. Ki kell tapasztalnom, mi az, ami a tojáson kívül belefér a rendszerbe, mert azért nem szeretném, ha hosszú hónapokig a rántotta lenne az első dolog, amit meglátok, ha reggel kinyitom a szemem. Annál is inkább, mert a rántotta negyedik falatjától egész életemben hányinger tör rám, pedig eddig nem is KELLETT ennem. Hát most, hogy ez a típusú étkezés a követendő! Lehet, hogy pár hét múlva elég lesz meglátnom egy tyúkot a tévében, s már öklendezni kezdek…

Vettem egy hot plate nevű edényt, amelyről úgy hírlik, zsiradék nélkül is mennyei ételeket rittyent ki magából. Eddig egy csirkemellet sütöttem benne, de nem pácoltam be, így kicsit száraz lett, ám úgy érzem, a szerkentyű be fogja váltani a hozzá fűzött reményeimet. Kísérletezni fogok mindenféle hússal, salátákkal, s majd meglátjuk.

Nincs több kibúvó

Mári Tamás kettlebell instruktor, akivel INTERJÚT is olvashattatok néhány hete, felajánlotta a segítségét az átalakulásomhoz, így jó ideig heti kétszer-háromszor egy erős orosszal (a kettlebell orosz eredetű, neve: girja) fogok randizni.

Az ember mindig halogat. Mert finom az a zserbó, csodás a sajtburger, a saláták is remekek, ha van rajtuk cukorban tocsogó, majonézes ezersziget öntet meg pirított zsemlekocka. Eddig úgy éltem, hogy bármennyit ettem, csak híztam, s mégis éhes maradtam. Sőt, folyamatosan éhes voltam. Fájt a hasam, puffadtam, mert a szervezetem nem tolerálja a glutént (Nesze, dagi, itt egy púp is!), bár hivatalos papírom nincs a gluténallergiámról. Végigjártam ugyanis az erre szakosodott szerveket. Volt speckós vérvételem, gyomortükrözés, biopszia, miegyéb. A leleteim negatívok, de az orvos szerint is előfordul sokakkal, köztük velem, hogy az allergiához hasonló tüneteket produkálok akár egy zsemle megevése után is. Bocsi Viki és a gasztroenterológusok is azt mondják, allergia vagy sem, a glutén tönkreteszi a bélbolyhokat, így aki csak teheti, kerülje az ilyen élelmiszereket.

Régóta ott toporgok az életmódváltás táblánál, de most a körülmények és a kollégák, na meg BOCSI VIKI és MÁRI TAMÁS rálöktek az útra. Egyelőre csak lépegetek, bandukolok, s még mindig éhes vagyok...

De ma este is vár Tamás a 8 kilós jóbarátjával. Megyek.

Szabó Judit