Szeretem a decemberi várakozást, ezeket a téli napokat. Nem járok rorátéra, hajnali misére, mégis a sarki templom hívogató, kora reggeli harangszója ébreszt fel. Elképzelem, hogy ott ácsorgok a tömjénillatú nagy templom falak között, nézem a hétről hétre egyre több és több meggyújtott gyertyát az adventi koszorún és boldog vagyok a szeretet érzésétől.

Reggel hideg van és sokszor még sötét, amikor megiszom a kávémat, de az utcán sietve, a boltokban egyre több fénnyel, csillogással gyulladnak ki a karácsonyi égők. Mikulásbábok és élő Mikulások tűnnek fel a város több pontján, izgatott, boldog gyerekszemek bámulják ezt az ünnepi nagy vásárcsodát.

Készülni kell, lélekben és tettekkel, szavakkal és érzésekkel eljutni Jézus születésének nagy boldogságához, karácsony szent estéjének varázslattal teljes világához. Nem akarok sietni, számolom a napokat az adventi kalendárium ablakainak kinyitásával, mégis minden percre szükségem van a felkészüléshez. Ünnepelni fogunk, együtt, sokan, lehet, hogy nem mindig problémák és konfliktusok nélkül, mégis mindannyian leülünk az ünnepi asztalhoz.

Lehet, hogy nem jut olyan, vagy annyi ajándék, lehet, hogy nem jut mindenre és mindenkire elég figyelem, mégis ott leszünk és meghallgatjuk egymást. Milyen jó lenne mindezt már december elején elkezdeni, ezeket a téli napokat apró, mindennapi örömökkel megtölteni.

Mert jó dolog szeretni a decembert, találkozni és beszélgetni egy kicsit azzal, akit már nagyon régen kerestünk fel, boldog pillanatokat szerezni annak is, aki már régóta magányosan él, örömöt okozni a gyerekeknek és bízni abban, hogy a következő évben majd többet, vagy legalább ennyit adhatunk egymásnak törődésből, türelemből, belülről jövő szeretetből.