Török Sophie: Asszony karosszékben

Valamit még kellene tenni az életemmel, még
nem volna szabad megnyugodni, s ülni
tétlenül a napban - mint elkészült
kancsó az ötvös asztalán: végérvényesen és 
menthetetlenül befejezett! Ó, Istenem, még
van bennem nyugtalanság, mely fulladozva 
keres utat - és vágy, mely nem ült még soha
a Teljesedés asztalánál!
Még szûz dolgok rejteznek ezen a 
sejtelmes erjedt délutánon: a vibráló sûrû 
fényben, terhes búzaföldek s remegve
érõ szõlõk között; - kik íme mind kéjes
alázatba teljesítnek valami titkos
égi parancsot. Ó, asszony a karosszékben!
Itt ülök tétlenül, kimaradva az Élet
gyönyörû izgalmas játékaiból. De nyugodt
bõröm alatt indulatok remegnek, sistergõ
indulatok! s helyüket keresik tolakodva, mint 
tétlen figura keresi kirendelt helyét a kockás 
sakktáblán. - Hiszen mindennek meg kell
érni! minden vágy teljesülésért eseng! Céltalan 
semmi se lesz és Isten! tûrhetsz-e éretlen magvat
a Sarló alatt? És én még
anya se voltam! Érte lett minden:
nagy dolgok kicsiny életemben - tavasz!
szépség! szerelem! oh Isten! Istenem!
mit vétettem én? hogy minden
nyüzsgõ életek között e néma 
bölcs mennybolt alatt a borzas 
kotlót irígylem! Betelt
élete kéjes nyugalmát: amint 
meleg szárnyai alá
rejti tengernyi csibéjét.