Telegdy Vörös Attila: Ballada egy pesti srácról

Tizenöt éves volt, még játszhatott volna,

született a Práter s a Pál utca között.

Kint hazugság várt rá, bent egy szoba-konyha,

ahová nap is csak elvétve sütött.

Együtt érzett mindig a kis Nemecsekkel,

nem gondolta, hogy egyszer ő is azzá lesz,

bekerül majd ő is csupa nagybetűvel

’56 könyvébe mint kész történelem.

Nem tanulta sehol, de szíve a helyén volt,

hova álljon, mikor rántja a fergeteg.

Védte, ahogy lehet, a hazát mint a grundot

s nem vette el hitét a sok acélszörnyeteg.

De torkolattűz lobbant, vége minden vágynak

gyertyák égtek érte, a csöpp kis életért,

novemberi hajnalon kétszeres a bánat,

elhunyt szeretteink s a hősi holtakért.

Tizenöt éves volt, még élhetett volna,

emlékét gyalázzák mosolygó gyilkosok,

de nekünk, felnőtteknek te lettél a példa

s véred váltja meg a szabad holnapot.