Szála Gabriella: Visszatérés

Minden kincsem elfér egy apró tenyérben,

s a teremtés édes dallama elbűvöl,

mint mikor gyermekként a hitem megéltem,

s nem féltem vihartól, se víztől, se tűztől.

Mikor szépnek láttam az egész világot,

s eső hívására kacagva feleltem,

csak kíváncsivá tett, amikor villámlott,

és az igaz csodát a szemekben leltem.

Ma már van, hogy félek s hitem nem töretlen.

Láttam is… de remélem menthető vagyok,

bár olykor félelmetes az ég fölöttem,

és hogy mit kell tennem, megmondják a „nagyok”.

Vissza kell hát térnem, gyermeki énemhez,

hol a ma a tegnap, s a holnap is csoda,

hol a jövő nem kér számon s nem kötelez,

hol elenyész minden, mi álnok, mostoha.

Most kékbe öltözöm és ezüst-fehérbe,

arcom kisimult, az ég felé emelem.

Sírva nevetem sorsom dalát a szélbe,

s lágy dallam virágzik megbékélt szívemen.