Szabó Lőrinc: Téli este

Lócika megjött, hároméves, 

a szél kicsípte, friss, piros,

veti mackóját, s magyarázza,

hogy nincs odaki semmi rossz,

és füstöl a ló orra, és ő

nem borult fel a ródlival,

s az ablaknál ölembe mászik

a kinéz és szól: – Csak az a baj,

hogy korán kellett hazajönni!

– s mesél és nézi csillogó

szemmel, hogy táncoltatja ott kint

fehér pillangóit a hó.

Mesél, s én érzem, gyönge szíve

a kezem alatt hogy dobog,

és egy őzike jut eszembe,

erdő és erős farkasok,

és háború és védtelenség,

és mindaz, ami hazajövet

láttam az utcákon, s amit ti,

ti is tudtok mind, emberek:

mind ami kín itt van köröttünk

s ami már ki se mondható,

mert ami még kimondható,

már az is csak irtózni jó.

…Mi lesz, őzike?…A gyerek újra

tapsol: — Apu, de szép a tél! —

Jó volna hinni, néki hinni,

aki nem tudja, mit beszél.