Szabó Lőrinc: Egy kis értelmet a reménynek!

 Nem boldogságot, csak hitet, csak

 egy kis értelmet a reménynek,

 adj, Istenem,

 emberi sorsot a szegénynek!

 Nézd, gyönyörű volna az élet,

 van pénz, nő, fény, expressz, vasárnap,

 és milliók

 rabjai a nyomoruságnak.

 Nézd, hogy tesz tönkre milliókat

 ezerféle ravasz gonoszság,

 pedig erős

 nép nélkül elpusztul az ország.

 Nektárral és ambróziával

 csordul a Föld, s nem jut kenyér se, –

 mondd, Istenem,

 törvény az ember szenvedése?

 Mondd, látsz minket? Voltál te éhes?

 Fáztál valaha? Ugye, fáztál?

 Szidtad magad,

 mikor téli esőben áztál? 

Ha nem éheztél, dideregtél,

 nem szólok hozzád soha többet,

 úgyse tudod,

 mit gondol a szegény előtted;

 de ha tudod, mi a csalódás,

 ha gazdag vagy, de vagy szegény is,

 akkor, uram,

 hozzád küldöm imámat én is:

 – Ne bántsd a pénzes nyomorultat,

 ki közönyével megtiport,

 de add nekem

 ajkáról a biztos mosolyt,

 a hitet, erőt! Adj új lelket

a sok-sok hitetlen szegénynek,

adj, Istenem,

egy kis értelmet a reménynek!