Ábrányi Emil: Veled örökké…

Veled örökké! Ó mi szép,

Mily édes lesz az élet!

E nagy világban, kedvesem,

Együtt bolyongni véled!

A vándort csillag vezeti,

Mosolygó szemed engem.

Felhő takarhat csillagot,

De a te szemedet nem!

E tiszta ég el nem borúl,

Meg nem törik sugára,

Csak néha ejt szent harmatot

A mások bánatára.

Pacsirta-hangod dallama

Ébreszt föl kora reggel, -

És éjjel, mint a csalogány,

Elringatsz énekeddel.

Megyünk ki a mezőre és

Apró virágit szedjük...

S mindazt, mi gőg és hiuság,

Szivünkből kinevetjük.

De hogyha jő egy védtelen,

Az vendég lesz minálunk.

Enyhítni szomját, üdítő

Forrás-vizet kinálunk.

Járunk-kelünk a földön át

Mint két eltévedt gyermek,

Míg értünk küldött angyalok

Végtére majd föllelnek.

Akkor, szerelmem, elmegyünk

A kedves angyalokkal,

Egy földön kezdett, végtelen,

Örökbe játszó csókkal!