Mindig is érdekelt a közélet, a napi politika, a miértek és hogyanok. Már gyerekként, kamaszként is. És csüggtem azoknak a szaván, akik jártasak és tájékozódni képesek voltak benne. A történelem szintén foglalkoztatott, főként, mint a jelen állapotok előzménye, és általában is, mivel ami ma történelem, tehát a régmúlt események egyfajta olvasata, az valaha a napi politika (része) volt.

Középiskolás koromban egyik karácsony közeledtével szeretett osztályfőnökünk (ITT írtam róla korábban) azzal lepett meg minket, tanítványokat, hogy mindegyikőnknek személyre szóló ajándékot hozott. Én egy, az épp aktuális amerikai elnökről szóló kiadványt kaptam, „azért, Ági, mert téged érdekel a politika”. (Következő karácsony alkalmával mindenféle zenéket vett fel magnószalagra, majd lejátszotta, s ki kellett találnunk, melyik szólt nekünk személy szerint.)

Hamar megtanultam, és most is alkalmazom, hogy sokat kérdezzek, tájékozódjak, gondolkodjak, ne ítélkezzek. Eseményekről azért, mert mindig előkerül egy-egy újabb és újabb darabka információ, amely merőben más megvilágításba helyezi, de legalábbis árnyalja a történteket, emberekről pedig azért, mert mindenki a maga sérüléseivel és erősségeivel, egyéb adottságaival és körülményeivel kerül bele az adott helyzetbe, amelyben neki egy bizonyos szerep, feladat, lehetőség jut, amelyben cselekednie és döntéseket hoznia kell.

Attól függetlenül, hogy nem ítélkezem: gondolataim, véleményem és megérzéseim vannak, de ezekkel általában óvatosan bánok. Ugyanis mindig bővülhetnek az információim, amelyek ismeretében szintetizálok, felülvizsgálom az addigi álláspontomat, megállja-e még a helyét, s ha szükséges, újragondolom, változtatok rajta.

Tudom, hogy független médium – amely méretét és közönségét tekintve meghatározó – szinte nem létezik. És itt most nem az újságíró, hírszerkesztő, blogger stb. egy-egy téma kapcsán előálló személyes érzéseire és elfogultságára gondolok. Persze ez is létező, és az emberi természet okán előálló jelenség: a vizsgáló, elemző, megfigyelő személye mindig befolyásolja a vizsgálatot, elemzést, megfigyelést, így azok eredményét is. Én most elsősorban az érdekekről beszélek. És arról, hogy az emberek manipulálhatók, megvezethetők, és ezt meg is teszik velük egy adott cél érdekében. Ha hagyják. Ezért én az adott médium által közvetített minden információ, hír kapcsán átgondolom és számításba veszem, kinek az érdekében, s neki pontosan milyen érdekétől vezérelve működik az adott újság, televízió, hírportál, civil szervezet (!). Az információkat pedig ennek megfelelően szűröm.  

Óriási hiányokat látok társadalmi szinten annak ismeretével kapcsolatban, hogyan – és miért úgy – működik a tömegtájékoztatás mint a – fogyasztói, gazdasági, politikai, ideológiai, hatalmi, stb. célú – befolyásolás – befolyásszerzés – eszköze.

Pár hónapja egy általam a saját szakmájában nagyra becsült jogászt – már-már közszereplőt – hallottam a televízióban arról áradozni, milyen nagyszerűek a népszerű közösségi oldalak, mert ezek által civil erők képesek – saját maguk közösségi oldalakon történő megszervezésével – akár egész kormányokat is megdönteni! Persze, a civil erők és a társadalmi összefogás csodákra képes, természetesen senki bele nem piszkál és nem ad irányt a civil erők ilyetén lendületének… Hagyjuk!

Itt szeretném a téma kapcsán megemlíteni, hogy Udo Ulfkotte, a Frankfurter Allgemeine Zeitung hajdani munkatársa Gekaufte Journalisten címmel megjelent könyvében (magyarul Megvásárolt újságírók címmel jelent meg) rántotta le a leplet arról, hogyan használják a német médiát kormányok és titkosszolgálatok a propaganda eszközeként. Nem kell ilyen messzire mennünk, egyébként: a magyar sajtóban is napvilágra kerülnek időnként olyan információk, amelyekről ordít, hogy titkosszolgálati eszközökkel jutottak a birtokába, és tollba mondják az irányított tartalmat az újságírónak (vagy előre megírják neki, ez már részletkérdés).

Széles körben tapasztalom, hogy ki-ki vérmérsékletétől, jóhiszeműségétől, feltevéseitől, előítéleteitől és saját lélekállapotától függően szűr és súlyoz a rá(nk) ömlő hír-, információ- és véleményáradatban. Az emberek általában pro és kontra elfogultak – s elvakultak – bizonyos médiumokkal, illetve az általuk közölt és közvetített információkkal kapcsolatban: ez foglalja el a gondolkodás helyét ezekben a fejekben.

Hergelhetők. Hiszékenyek, ahol fenntartással kellene kezelniük az információt. Gyanakvóak, ahol a dolgok nyitja azok egyszerűségében és valódiságában rejlik. Autoritásként, karizmaként álcázott agressziónak adnak hitelt. Megmondó emberek véleménye, s irányított hírközlésen alapuló félinformációk és benyomások alapján alakítják ki hozzáállásukat egy-egy témához. A kifejezetten valaki(k)nek az érdekében született, szakcikkeknek álcázott (ellen)propagandából tájékozódnak, melyeket megvett vagy egyéb módon érdekeltté tett szakemberek a nevükkel hitelesítenek.

Mindig megdöbbenek, amikor újabb és újabb, általam nagyra tartott ember is felül ennek a gépezetnek, s nem látja át a hírszerkesztés és információterjesztés manipulatív célú, érdekalapon szerveződő összefüggéseit. Pedig már az iskolában tanítani kellene, miként érdemes kapaszkodókat keresni a tájékozódáshoz ebben az érdekek által meghatározott világban.

Lehetne kezdeni talán a tájékozódás minimumával, azaz, hogy minden hír, esemény, történés kapcsán elgondolkodunk azon: CUI PRODEST?