Már az ókori görögök is mézeskalácsot tettek a halottak szájába, hogy azzal engesztelhessék ki Cerberust, az alvilág őrét, tehát már ők is különleges tulajdonságokat láttak a mézeskalácsban – mondja Petrits Szilveszter, mézeskalácsos, akinek családja már közel két évszázada foglalkozik a mesterséggel. Petritsék egyébként múzeumot is alapítottak, ahol az érdeklődők megismerhetik a mézeskalács és cukorkakészítés eszközeit és történetét. Vallják, kapaszkodni kell a gyökereinkbe, de minden tavasszal új hajtásokat kell hozni.

IgenÉlet: Mézeskalács múzeumot működtetnek. Meddig nyúlik vissza a mézeskalács, a mézeskalácsos mesterség története?

Petrits Szilveszter: Ahogy mondani szokták, már az ókori görögök is... És ez a mézeskalács esetében valóban megállja a helyét. A görögök, rómaiak egyaránt készítettek süteményeket, mézes lepényeket, melyeket formázott cserépedényekben sütöttek meg. Ezek igazából a mézeskalács ősének tekinthetők. A mézeskalács magyarországi megjelenése nem tisztázott, egyes vélemények szerint már a magyarság első századaiban megjelent, és az Erdélybe települő szászok hozták magukkal. Más források azt állítják, hogy német eredetű, és a XV. században jelent csak meg hazánkban. Egy biztos, az első mézeskalácsos céh Pozsonyban alakult 1619-ben.

IÉ.: A Petrits család pedig lassan két évszázada készít mézeskalácsokat és gyertyákat, generációról generációra örökítve a hagyományt.

P.Sz.: Én a hatodik mézeskalácsos generációt képviselem. Ükapám apja valószínűleg egyszerűen csak választott egyet a lehetőségek közül, én azért már valamelyest predesztinálva voltam erre a mesterségre, noha szüleim sosem irányítottak. Nyolcadikos koromban meg voltam győződve arról, hogy soha az életben nem leszek mézeskalácsos. Aztán elkerültem Győrbe, a bencésekhez jártam gimnáziumba. Abban az időben évente 4-5 alkalommal jöhettünk haza, ilyen körülmények között elég volt egyetlen év, elkezdett hiányozni a korábban oly nagyon utált műhely miliője, és azt mondtam, folytatni szeretném a hagyományt.

Az emberek igényesek

IÉ.: Mára egy múzeumot is létrehoztak. Ezt miért tartották fontosnak?

P.Sz.: 1998-ban nyitottuk meg mézeskalács mintaboltunkat Szekszárdon. Hamar megmutatkozott nálunk is, amit azelőtt máshol is megtapasztaltunk: az emberek igényesek, érdeklődőek, szomjazzák a tudást. Nem elég nekik, hogy vásároljanak; érdeklődtek, kíváncsiskodtak. Gondolkodtunk rajta, hogyan tehetnénk közkinccsé a lehető legtöbbet múltunkból, ismereteinkből. Végül a múzeum létrehozása, berendezése mellett döntöttünk. Mindez az első Széchenyi Terv idején történt, így a megvalósításban rengeteg anyagi segítséget kaptunk. A megnyitó óta eltelt 12 év, végigkalauzoltunk több mint 80 000 látogatót, közülük legalább 20 000 emberrel személyesen találkoztam, és egyértelmű lett számomra, hogy a múlt, a hagyományok iránti érdeklődés az, ami a legtöbb embert behozza hozzánk. Sokan vannak, akik otthon készítenek – akár csak karácsonykor a gyerekekkel – mézeskalácsot. Nekik sok szakmai kérdésük is van, de ők is kíváncsiak arra, honnan ered az, amit készítenek vagy fogyasztanak. Olyan ez, mint amikor az ember iszik egy pohár jó bort és elkezdi érdekelni, hogy miből és hogyan születik egy ilyen finom ital. A családunk nem csak mézeskalácsokat és gyertyákat készített az évszázadok során, hanem cukorkát, cukrászsüteményeket, üdítőitalt, szaloncukrot is. Amikor a múzeum berendezésén dolgoztunk, el kellett döntenünk, hogy szigorúan szakmai szálon állítjuk össze a kiállítás anyagát, vagy egy családi vezérfonalat követünk. Ez utóbbi mellett döntöttünk, ezért van az, hogy a hozzánk betérő látogatók testközelből láthatják a hagyományos szaloncukor készítésének eszközeit és cukorkagépeket is. A gépek használatának könnyebb megértését segítendő egy filmen bemutatjuk azok működését is.

IÉ.: Valójában mi a mézeskalács készítés: művészet, hagyomány vagy gasztronómia?

P.Sz.: Mindhárom. És én ezt szeretem benne a legjobban. Nem vagyok korlátok közé szorítva. Ha az ízekkel támad kedvem játszani, akkor összedugjuk a fejünket a kis feleségemmel, és hétvégén kitalálunk valami finomságot. Ezeknek a finomságoknak nagy része azonban a konyhánk falain belül marad. Vannak aztán olyan jól sikerült sütemények, melyek receptjét mindenképpen megosztásra méltónak találjuk. Ehhez az internet és a közösségi média minden segítséget és lehetőséget megad. Ha alkotós, rajzolgatós kedvem van, akkor a formákkal, színekkel, vonalakkal játszom. De akár az ízekkel, akár a mintákkal zsonglőrködöm, valahol mélyen mindig érzem, hogy nem csak a tudásomból, de a családi hagyományokból is táplálkozom.

IÉ.: Ragadós, puha, kemény? Milyen a jó, illetve mitől jó egy mézeskalács?

P.Sz.: Nincs rossz mézeskalács. Minden mézeskalács jó. Van olyan mézeskalács, ami kezdetben kemény, de a méznek megvan az a tulajdonsága, hogy megköti a levegő páráját. Így párás helyen a legkeményebb mézeskalács is megpuhul. De továbbmegyek: minden mézeskalács szép is. Mert a szépségét, az értékét nem a tészta és a díszítéshez használt tojásfehérje és porcukor adja, sőt nem is a kivitelezés tökéletessége. A mézeskalács értékét mindig az adja meg, ami mögötte van. A jelkép, vagy az érzés, amit kifejez. Az óvodás kisgyerek egyszerű és össze-vissza vonalaival díszített mézeskalácsa ugyanúgy kifejezheti a szüleinek a szeretetet, mint az, amit én készítek egy jegyespár megrendelésére lakodalomba köszönőajándékként. Már az ókori görögök is mézeskalácsot tettek a halottak szájába, hogy azzal engesztelhessék ki Cerberust, az alvilág őrét, tehát már ők is különleges tulajdonságokat láttak a mézeskalácsban. Jancsi és Juliska történetében a mézeskalács házikó a csábítás jelképe. Vagy gondoljunk arra, hogy a fiúk a búcsúban mézeskalács huszárt kaptak, a lányok pedig babát, szívet.

Biciklis úttörő, IFA mézeskalácsból

IÉ.:A mézeskalács díszítése területenként változik, számos formáját lelhetjük fel a különböző vásárokban. Önöknél milyen formák és motívumok dominálnak?

P.Sz.: Korábban valóban ez volt a jellemző. Mesterenként, tájegységenként más-más színeket, motívumokat használtak, de az alapformák állandóak voltak. Korábban huszár, baba, kard, szív, tányér voltak a legjellemzőbbek. Később – vicces, de így volt – bicikliző úttörő is készült. Amikor élelmiszertechnológus mérnöki diplomát szereztem, lassan húsz éve, nagyapám még készítette a családra jellemző színekkel és vonalakkal díszített mézeskalácsokat. Azóta ezek a cifra, vásári mézeskalácsok éppen hanyatló ágban vannak. Helyettük megjelentek az egyszerű színvilágú, főként piros vagy natúr alapon fehérrel díszített mézeskalácsok. Ezek most a legelterjedtebbek, de ma is vannak igazi – általam is művésznek tartott – mézeskalácsosok, akik igazi műalkotásokat készítenek. Legismertebb közülük talán Tari Márta. Természetesen a legkeresettebb forma nálunk is a szív, de számtalan alakzatot készítünk. A múzeum a legifjabb korosztálytól a legidősebbig vonz embereket, gondolnunk kell mindenkire, ezért ugyanúgy van például lepke és cica a kislányoknak, mint vonat és autó a kisfiúknak, vagy mint borosüveg és könyv az idősebbeknek. Ugyanakkor, számtalan olyan formát is készítettünk már, amiből csak egy-egy darabot kértek, például térbeli autót készítettem már Trabanttól a Porsche-n át a Ferrariig, kamionig vagy billencses IFA-ig. De cégek sem kímélnek minket az elképzeléseikkel, készítettünk már mézeskalácsból több ezer karnisvéget egy győri függönyös vállalkozásnak, vagy több ezer villanykörtét és konnektort egy székesfehérvári cégnek.

IÉ.: Rengeteg régi mesterség kihalóban van. A mézeskalácsos szakmában van utánpótlás?

P.Sz.: Abszolút. WEBOLDALUNKON van egy online mézeskalácsos tanfolyamom, melyre több ezren iratkoztak már fel, de a szakma kedveltségét mutatja a múzeum magas látogatottsága is.

IÉ.: Komoly értéket képviselnek tevékenységükkel. Mi a hitvallásuk?

P.Sz.: Végy példát a fáról: Kapaszkodj a gyökereidbe, táplálkozz velük, de hozz új hajtásokat minden tavasszal! Ebben látjuk az egyetlen esélyt, hogy emberek maradjunk, ezért a múzeum fő célja is ennek a hitvallásnak a hirdetése.

Sinkovics Szilvia