Mi volt előtte? Már nem is tudjuk. 2002. április 14-én indult el a Magyarországon első, igazán népszerű közösségi oldal, az IWIW. Én sokáig nem is regisztráltam, nagyon ódzkodtam tőle, a megalapítása után eltelt legalább 5-6 év, mire én is tagja lettem. Ma pedig már annyira szerves része az életemnek – na nem az IWIW, hanem a Facebook -, hogy nem is emlékszem, mi volt előtte, hogyan éltem az életem nélküle.

Pedig azt érzem, a léte több szorongást okoz bennem, mint örömöt. De azt sem tudom elképzelni, hogy ne legyek fent a legnépszerűbb közösségi oldalon. Nem nagyon szoktam posztolni semmit, alig-alig töltök fel képeket, viszont kapcsolattartásra – bár néha félreérthető, mert előfordul, hogy a saját hangulatomat vetítem bele a másik írásába - és a kíváncsiságom kielégítésére aktívan használom. Amolyan megfigyelője vagyok az ottani életnek. De még így is ötpercenként rápillantok a telefonomra, és ha véletlenül ezt nem tehetem meg, kétségbeesetten görgetem az üzenőfalamat, hogy megnézzem, mi történt az inaktív időszakban. Úgy érzem, kimaradtam az életből. Kis szerkesztőségünk tagjaival megpróbáltuk összeszedni, mi is volt akkor, amikor még azt sem tudtuk, mi az az IWIW vagy Facebook:

1. Bár, már kezdtek divatba jönni a mobilok, mégsem érhettük el egymást pillanatok alatt, legfeljebb telefonálhattunk vagy SMS-t küldhettünk a másiknak, ha édesanyánk éppen volt olyan kedves és feltöltötte a kártyánkat.

2. Nem láttuk, hogy a másik mikor volt aktív utoljára, vagy éppen merre jár, mit csinál.

3. Ha találkoztunk a barátainkkal, nem a telefonunkat nyomogattuk, hanem beszélgettünk.

4. Fogalmunk sem volt, mi az a komment. Véleményeket egy jó pohár bor mellett személyesen vagy fórumokon cseréltünk.

5. Nem kattintgattunk másodpercenként, mint az őrültek, mert a fotóinkat csak saját célra készítettük.

6. Azt sem tudtuk, mi az a szelfi. Beidőzítettük a fényképezőt és rohantunk a többiekhez, hogy mi is rajta legyünk a képen.

7. Gyorsabban túl voltunk a szerelmi csalódáson, mert nem láttuk, hogy exünk kire cserélt minket, és nem kellett bámulnunk a boldogabbnál boldogabb pillanataikat. Arról nem is beszélve, hogy általában kisebbségi érzésünk ilyen esetben csak nő és nő, mert valahogy az „új” mindig jobb fotókat készít magáról, sikeresebbnek, boldogabbnak tűnik.

8. Jóval ritkábban roskadtunk magunkba attól, hogy másnak mennyivel jobb dolga van, mint nekünk.

9. Csak a bókokra hagyatkozhattunk, nem számíthattunk arra, hogy a világ bármely tájáról, bárkitől jöhet egy lájk.

10. Sokkal nehezebb volt megkeresni a régi ismerősöket és megtudni, hogy mi van velük.

Volt élet a közösségi oldalak előtt, nem is akármilyen.