Tegnap óta hasít a neten az az óvodásoknak és elsősöknek készült színező, melyben az egyik fő téma a szexualitás. Meglehetősen suta rajzokkal érzékeltetik a nő és a férfi testét, s azt a kérdést sem kerülik meg, hogyan lesz a gyerek. Nem, nem Báró, a gólya hozza, ezt már az elején tisztázzák. Hanem úgy – így a színező magyarázata -, hogy apa és anya nagyon szeretik egymást, csókolózni kezdenek, amitől apa fütyije nagy lesz és megkeményedik, anya pedig nagyon várja, hogy még közelebb kerüljenek egymáshoz, s a kettejük magocskái (apa nagy és kemény fütyijének ondója és anya petesejtje) interakcióba lépve egymással, új életet sarjasztanak.

Távol álljon tőlem, hogy már megint fanyalogjak valamin, vagy pszichologizáljak, mert nem vagyok szakember. Csupán gyakorló szülő, gyakorló édesanya, egy majd’ 12 éves kiskamasz anyukája, s ebbéli minőségemben még engem is zavarba hoz egy ilyen „tájékoztató”.

A társadalom persze – mint mindenben – e kérdésben is két részre szakadt: vannak, akik azt mondják, ez tök rendben van, mert a gyereknek tisztában kell lennie azzal, hogyan is működik az élet. Mások meg azt mondják, ez így van, de nem mindegy, mikor kerül tisztába e meglehetősen komoly létkérdésekkel az utódunk.

Én ez utóbbiak táborát erősítem. Egy 5-6 éves gyermek, gyermekségéből fakadóan nincs tisztában sem a biológiával, sem a szexualitással, de ne is legyen! Hova sietünk? Miért akarjuk elvenni tőlük a gyerekkort?

Ha a saját gyermekemre gondolok, tudom, ha ötévesen a kezébe került volna egy ilyen színező, sokkot kapott volna. S talán még ma is sokkot kapna. Mert a szülei az ő szemében ikonok, akikre felnéz, akikre mintaként tekint, s akiket nem tud és nem is akar elképzelni abban a szituációban, hogy egymáson nyögnek és izzadnak meztelenül. Mert gyermeklelke ezt vulgárisnak, érthetetlennek és kimondom: undorítónak találja. Amikor egy kisfiú „szerelmes” az anyukájába, s azt hajtogatja, hogy 20 évesen feleségül veszi, nem arra gondol, hogy szívesen lefeküdne az anyjával, mert kívánatosnak találja. A kislány az apukájával kapcsolatban ugyanígy érez. A testiség meg sem fordul a fejükben, mert nem tudnak róla semmit. A gyerek a lelkével, a szívével szeret, nem a testével.

Amíg az életkori sajátosságoknak megfelelően, 13-14 éves korban elkezdenek működni a hormonok, s tapasztalja a testének reakcióit egy-egy kép, jelenet láttán, bőven ráér ezekkel a dolgokkal szembesülni.

Mit akarunk sürgetni? Miért nem várjuk meg az élet normális folyamatainak beindulását? Segítünk azzal, hogy felnőttként kezeljük, vagy barátként tekintünk a gyerekeinkre, akikkel úgy beszélünk, mint egymással?

Dehogy segítünk. Aztán, mikor a gyerek nem a saját életkorának, saját fejlődési ütemének megfelelő dolgokkal szembesül, azokat sem értelmezni, sem feldolgozni nem tudja (hogyan is tudhatná?), akkor hurcoljuk a pszichológushoz, mert nem értjük, hol rontottuk el.

Persze, lehet erre mondani, hogy ha nem így, akkor majd megismeri máshogy a szexualitást, s még mindig jobb, ha egy színezőn keresztül, mint egy véletlen elkapott pornójelenetből…

Az én értelmezésemben azonban nincs különbség a kettő közt. Egy ötéves gyerek nyugodtan hiheti, hogy őt vagy a testvérét a gólya hozta. Nem gondolom, hogy később ezt hazugságként értékelné. Egy tizenévessel pedig el lehet beszélgetni értelmesen ezekről a kérdésekről, mégha az mind a szülőnek, mind a gyereknek kínos is elsőre. Ezeket a beszélgetéseket, szembesítést nem lehet és nem is szabad megúszni. De ne a kisóvodással, vagy az elsős kölyköcskével beszélgessünk már arról, hogy apa meg anya szeretkezni is szoktak, annak minden naturális elemét kihangsúlyozva.

Ma már úgyis ott tartunk, hogy hatodiktól felfelé nem viszik el a gyerekeket kétnapos osztálykirándulásra, nehogy „baj legyen”. Olyan hamar felnőnek, olyan sokat tudnak a világról már így is. Hagyjuk őket gyereknek lenni, ameddig csak tudjuk! És öt-hatévesen még igenis gyerekek: a fiúknak fütyijük van, a lányoknak puncijuk, amin keresztül pisilnek. Ennyi és semmi több. Még.

(Képek forrása: hvg.hu)