Veszteséges ez a január. Újabb brit művész halálhíre érkezett tegnap. Alan Rickman ugyanúgy 69 évesen távozott, mint David Bowie, és ugyanúgy a rák győzte le, mint zenész honfitársát.

Vannak olyan színészek, művészek, akik nem jóképűek, nem mondhatóak divatos szóval „szexinek”, de mégis mágnesként vonzzák nézőt. Szinte „leugrik” az aurájuk a filmvászonról vagy a képernyőről. Alan Rickman ilyen volt. Dacára annak, hogy sok gonosz szerepet osztottak rá, mégsem tudtuk soha gyűlölni a karakterét. Akár a Bruce Willis által üldözött német terroristát játszotta a Die Hard-ban, akár a sötét Perselus Pitont a Harry Potterben, a gonoszságon túl is átütött az egyénisége. Még a hétköznapi embereket – A Parfüm Antoine Richis-ét, a Love Actually Harry-jét – is úgy formálta meg, hogy játéka örökre beleégett a retinánkba és a lelkünkbe.

A képen található Rickman-idézet a jelen helyzetre nem áll. Tény, hogy sok csávából kihúzhat egy jóízű kacagás, de ez most nem az a szituáció. Most nem tudunk veled nevetni. Bocs, Alan! Isten veled!