Csapkodni a vizet és homokban szaladni, szakadó esőben tócsákban ugrálni, csigákat és katicákat menteni, újra és újra átélni azt, amit úgy hívnak: boldogság. A friss kenyér héját rágcsálni vagy a puha kenyérbélbe harapni, nagy pöttyös bögréből friss tejet inni és szaladni a tükörhöz a tejbajszos boldogság után - ugye, hogy nem is elérhetetlen?

Sokszor megmelegedni és sokszor dideregni, forró fürdőt venni és jeges hóban ásni, mindig, mindig kitalálni azt, hogy hol bújik a boldogság.

Várni a tavaszt és örülni a nyárnak, az ősszel készülődni és a télben ünnepelni, megélni a körforgást, nem csak gyerekszívvel, feledve a nagy kontinentális melankóliát, elégedettnek lenni, sokszor nehéz vagy mindig nehéz?

Kék kútból inni, a friss fűben hemperegni, figyelni a felhők vonulását, virágot szedni vagy gyümölcsöt enni, azt tudni és hinni, remélni, hogy száz meg száz helyen és ezer meg ezer dologban van a boldogság.

Mindig a napos oldalon menni és örülni az árnyékadó gesztenyefasornak, csak sétálni a forgalmas körúton vagy keresni és megtalálni a csendes kerti padot.

Aztán hintázni, táncolni, szappanbuborékot fújni, nevetni, játszani, ameddig csak lehet, addig, ameddig a nap lemegy és nem elvenni, hanem át- és továbbadni azt a kicsi vagy nem is olyan kicsi boldogságot…