Nem, nem a „szájbergyerek” nagyija. Hanem egy olyan nő, akinek a pasija szinte állandóan a számítógépen lóg, játszik, netezik. És a nő eközben, akár egy özvegy, magányos, tehetetlen, frusztrált. Valódi partnere nincs, hiszen a pasas többet ül a gép előtt, mint a nő mellett.

Én is cyberözvegy voltam. Sokszor mentem este egyedül lefeküdni, mert a pasi még nyomta az online játékokat. Az is megesett, hogy este még mellettem volt, de az éjszaka közepén nem találtam az ágyunkban - ugyanis kiment a nappaliba játszani. Sosem kaptam azon, hogy felnőtt filmet nézne, vagy más huncutságot művelne. Minden esetben játszott, vagy esetleg filmet nézett, de a számítógép állandó partnere volt: állandóbb és közelibb, mint én. Többnyire egyedül intéztem a nagybevásárlást, a főzést, a házimunkát, amíg ő a laptopot nyúzta. Magányos voltam a kapcsolatomban, frusztrált, minden szempontból kielégületlen, és iszonyatosan értetlenül álltam az előtt a helyzet előtt, hogy néhány virtuális karakterrel kellene felvennem a versenyt.

Kiderült, hogy az akkori helyzetem nem volt egyedi történet. Nagyon sok férfi van, aki még este is, a meleg és puha női test ölelése helyett az egér görgőjét simogatja, tapogatja. Ezek a férfiak tohonyák, nem jellemzi őket a tettrekészség, a kapcsolat semerre sem halad, csak az online karakter fejlődik, de a személyiségük nem.

Különösen a távol-keleti országokban (Japán, Kína, Dél-Korea, stb.) jellemző, hogy emberek olyan szinten merülnek bele az online játékba, hogy konkrétan belehalnak. Hosszú órákig étlen-szomjan, alvás és pihenés nélkül nyomják a játékot, azután egyszer csak holtan esnek össze. Enyhítő lehet erre az, hogy néhány óránként a játék kényszerszünetet tart, de nem valódi megoldás. A valódi megoldás az lenne, ha a mindennapokat olyan tartalommal töltenék meg, amiért érdemes félretenni a játékot.

Akit ilyen férfi mellé sodor az élet, nyilván perlekedik, veszekszik vele, vagy megpróbál rá másképp hatni: csábítással, zsarolással, hisztivel. Lehet, hogy kompromisszumot keresnek. És nem akarok vészmadár lenni, de a vége valószínűleg az lesz, hogy nem megy. Mert egy ilyen emberen nem lehet segíteni. Neki magának kell felismerni, hogy mi történik vele és vagy megoldani, hogy normál keretek között tartsa a szenvedélyét, vagy szakember segítségét kérni ehhez. És még akkor is nagyon kétséges, sikerül-e valóban megszabadulnia a függőségtől, vagy legalább csökkenteni a napi adagot.

Meglehet, hogy egy ilyen férfi egy hasonlóan “kocka” nőt (mert vannak ilyenek, ha ritkább is) boldoggá tesz. Ha pedig sem csatlakozni nem szeretnénk ehhez, sem pedig megváltoztatni nem tudjuk, akkor dönthetünk úgy, hogy elfogadjuk a helyzetet, illetve ha ezt nem akarjuk, ki is léphetünk belőle. És őszintén, sok esetben ezzel tesszük a leginkább jót magunknak. Mert egy ilyen pasinak mindig fontosabb lesz a játék, mint a nő, akivel együtt van. És nyilván, most nem azokról beszélek, akik olykor-olykor játszanak, hanem azokról, akik szinte állandóan, minden szabadidejüket erre fordítva teszik ezt. Ami már messze nem egészséges keretek között zajlik.

Azt javaslom, mérd fel ilyen helyzetben, akarod-e a cyberözvegy szerepét játszani. Én nem akartam. Szeretnéd-e, hogy mindig második vagy sokadik légy? Mennyit ér meg neked az, hogy magányos vagy a kapcsolatodban? Megéri azt, hogy lemondasz a valódi életedről? Nekem nem érte meg. Egy biztos: méltatlan, frusztráló helyzetben lenni nem kell, nem muszáj. Egyszerűen mert rossz. Érdemes mielőbb tisztázni azt, méghozzá kommunikálva, egyenesen, tisztán, hogy kinek mi az elfogadható ezen a téren (is). És ha összecsiszolódni nem megy, akkor adjunk magunknak esélyt egy jobb életre! A pasi meg nyomkodja csak a laptopját...