Végigmegyek az utcán és azt látom, hogy rengeteg nő jár lehajtott fejjel. Szinte bocsánatot kérve a létezésért. A szájukat alig merik kinyitni, amikor meg kell szólalni. Csak félig nyitják ki a szájukat, nem kerekítik az Á hangot, mert ahhoz kell egyfajta magabiztosság, hogy szépen kijöjjön. Motyognak, tördelik a kezüket, piszkálják a hajukat.
Egy ilyen nő nem érzi magát értékes, egyenrangú félnek. Ha van kapcsolata, ott ő az elnyomott, az alacsonyabb rendű, súlyosabb esetben testileg, lelkileg bántalmazott fél. Ha a szüleivel él, még mindig megmondják neki, hogy mikor, mit csináljon, merre haladjon. És valószínűleg a legtöbb esetben ez a bizonytalanság onnan ered, hogy gyermekként nem tudta megélni azt, amikor a saját akarata érvényesül, mert nem hagyták, mert egyszerűen ez nem is volt opció. Nem hiszi el magáról, hogy képes okos gondolatokat megfogalmazni. Még az is lehet, hogy a kudarcok súlya alatt elhanyagolja magát. Mert neki már úgyis mindegy. Hát a nagy francokat!
Ha te is ilyen nő vagy, tudnod kell, hogy azzal, hogy létezel, már más vagy, különbözöl bárkitől a Földön, ami elegendő indok ahhoz, hogy büszke légy magadra! Ne hidd el a lehúzó szövegeket. Nem kell hallgatnod. Olyan emberekkel vedd körül magad, akik szeretnek és támogatnak. Ha nem jó valahol, akkor állj odébb, nem vagy te fa! És mindannyiszor, ha elbizonytalanodsz magadban, húzd ki magadat és szépen, kerek szájjal, hangosan és érthetően bátorítsd magad! Ez hatalmas erőt és önbizalmat fog adni. Te a főnyeremény vagy, nem a vigaszdíj! Ezt ne felejtsd el!
Ne hagyd magad elbizonytalanítani! Nincs szükséged olyan emberekre, akik lehúznak! Szabadulj meg tőlük. Sok esetben akár sértődés árán is. Három dolog viszont nagyon fog kelleni az új életedhez: tartás, tisztelet és méltóság. Tanulj meg önmagaddal és másokkal tiszelettel bánni, legyen tartásod és legyenek elvárásaid azt illetően, hogy ki hogyan viselkedhet veled. És ha nem megfelelően teszi ezt, szóvá is teheted, hogy ez rosszul esik neked és lesz szíves módosítani a kommunikációján. Ne csupán kérd, hanem várd is el!
Húszas éveim elején volt egy kapcsolatom, ahol egy ilyen tiszteletlen férfi áldozata voltam. Nem bántott fizikailag, de lelkileg annál többet. Mindenért én voltam a hibás, mindent rosszul csináltam és mindenki más jobb volt nálam - szerinte. Persze, ki kellett volna penderítenem, de valamiért akkor ez nem ment. Azt hittem, szeretem, pedig dehogy. De ha szerettem volna, akkor is ki kellett volna raknom a szűrét, mert a magam szeretete sokkal fontosabb. Ez a pasas azzal viccelődött, hogy ő csak a pajtásom, nem is vagyunk együtt. Azt mondta, hogy egy senki vagyok és az is maradok. Meg azt is, hogy már csak szánalomból feküdne le velem, mert kövérnek tart. Milyen szerencse, hogy én már szánalomból sem lennék újra vele. És milyen szerencse, hogy nem lett igaza semmiben! Utólag visszagondolva persze már magam sem értem, hogy lehettem ilyen kis mamlasz. Úgy meg kellett volna neki mondanom a magamét, hogy csak na! Ma már, sokkal tudatosabban, simán megtenném.
Az a jó hír tehát, hogy meg lehet tanulni azt, hogy felemeled a fejed és nem leszel hajlandó többet lehajtani. Ne hidd, hogy ez nehéz. Csak az első pár alkalom lesz szokatlan. Utána már belejössz, mert rengeteg plusz erőt ad. Menni fog! :)
