- Ejnye, hát ez micsoda? - kérdezte Mókus anyót. - Ennek a kölyöknek nem olyan a farka, mint a többinek.
- Hát aztán! Mi bajod van vele? Így született az édeském - felelte Mókus anyó.
- Ez bizony nem olyan egyszerű! - vitatta Mókus apó. - Vörös mókusnak vörös a farka. Ha fekete, akkor azt valami rossz varázslat okozza.
- Ugyan már! Mit képzelődsz mindjárt? - válaszolta Mókus anyó. - Nézd csak meg, milyen erős, milyen virgonc ez a mi kisgyermekünk! A legkülönb magzatom. Ez csakis jó varázslat lehet!
- De hát arra nem gondolsz, hogy ki fogják nevetni, az összes mókus a fekete farka miatt? És bennünket is! - pattogott most már ingerülten Mókus apó. - Én ezt nem tűröm el. Vagy levágom ennek a kölyöknek a farkát, vagy befestem vörösre!
- Hogyisne! - sikoltozott Mókus anyó. - Nem engedem bántani legaranyosabb kicsikémet. Aki kineveti, vagy éppen hozzányúl, azt úgy megharapom, hogy egész életében megemlegeti.
Ezzel a párbeszéddel kezdődik Tersánszky Józsi Jenő Misi Mókusról szóló műve. A mese, amelyen generációk nőttek fel, s amelyet még manapság is szívesen leemelünk a polcról, vagy akár ott ragadunk a tévé előtt, ha adják a könyvből készült bábfilmet valamelyik nosztalgiacsatornán.
Misi a fekete farkú mókus, a különc, a család fekete (farkú) báránya, akit ki fognak nevetni a különbözősége miatt. A konformista apa aggódik, hogy az erdő a szájára veszi a családját. Az anyában először felhorgad a vér büszkesége, de aztán ő is az apa pártjára helyezkedik, s ha nem jutna eszükbe Rókus Mókus bácsi, a mókustársadalom bölcs varázslója, bizony végérvényesen elkönyvelnék Misi Mókust a család szégyenének.
Nem így vagyunk ezzel mindnyájan? A nem kitűnni, nem bolygatni, nem feltűnni mezsgyéjén haladva szülőként?
Születik egy különleges gyerekünk. Akár lelkileg, akár fizikailag „fekete farokkal”. Mit teszünk? Amíg otthon vagyunk vele, s tőlünk függ a fejlődése, igyekszünk minden nap kicsit „halványítani azt a fekete farkat”, hogy a lehető legjobban hasonlítson az uniformizált vörösre. Mert sok kis egyenmókust vár el a társadalom. Mire a gyerek közösségbe kerül, már igyekszünk legalább vele elhitetni, hogy az ő farka bizony vörös, s hiába látja ő feketének és szépnek a tükörben, higgye csak el, hogy ugyanolyan átlagos, mint a többi. S kondicionáljuk, hogy ha az óvónéni vagy a tanító néni kérdezi, mondja csak bátran, hogy ő is egy a sok-sok tucatmókus közül. Könyörgünk a gyereknek, fenyítjük, hogy viselkedjen jól, ne keltsen feltűnést, ne kelljen raportra járnunk a pedagógusokhoz, akik minden alkalommal egyre nyomatékosabban kérik, „halványítsuk már azt a hátsót”, mert a feketével csak a gond van, s nekik arra sem receptjük, sem idejük, irgum-burgum.
Mi pedig szemlesütve ígérünk fűt-fát, otthon elővesszük a gyereket: - „Hát milyen kisded vagy te? Hát nem kérte anya meg apa, hogy…”
És a gyerek megígéri, hogy jó lesz, hogy úgy lesz minden, ahogy elvárják, bár nem tudja, milyen is az pontosan. Csak az a biztos, hogy nem akar bánatot okozni, nem akar büntetést kapni, de azt nem tudja, hogyan is kellene besimulnia.
Aztán egyszer csak rájön, hogyha elrejti a másságát, a különlegességét, a véleményét, akkor megdicsérik. Lám-lám, mégis csak jó vörösmókus vagy te is, igen, így kell!
Az senkit nem zavar, hogy a gyerek közben frusztrálódik, szomorú lesz, értéktelennek és ostobának érzi magát. Mert ő szerepet játszik. Szerepet, amely nem kényelmes, de látja, hogy ettől szeretik a felnőttek. Megsimogatják a buksiját, repetát kap a menzán, év végén meg jutalomkönyvet. A feszültségét és lelki sérüléseit kezeli a nevelési tanácsadó, később az iskolapszichológus és egyéb szakemberek.
Felnőtt korára már sehol nem beszél arról, hogy ő tulajdonképpen „fekete farokkal” született. Mert többé nem akar „különc” lenni. Hisz az az állapot megbélyegzett, nyűgös és fárasztó.
És retteg, nehogy neki is más színű utódai szülessenek. Nehogy olyanok legyenek, mint ő. És ő is ugyanúgy figyelmen kívül hagyja Rókus Mókus bácsi egykori jóslatát, ahogy a szülei, mely szerint „ha a vörös mókus fekete farokkal születik, az a legnagyobb szerencse. A fekete farkú mókus mind ügyes, mind erős, mind eszes, mind agyafúrt. Mindből a mókusnép vezére lesz, ha ugyan ügyesebb, eszesebb, erősebb, agyafúrtabb nem akad nála. Diktum, faktum, punktum!”
Higgyük el végre! "Fekete farkú" gyermekeink érdekében!
128 éve született Tersánszky Józsi Jenő.